Tíz éve nem volt ilyen kevés munkajogi per

Bár 2011-ben a helyi bíróságokra érkező munkaügyi perek száma a 22 ezret is meghaladta, az elmúlt tíz évben tavaly indult a legkevesebb munkaügyi per - derül ki az Ügyvédbróker.hu elemzéséből, amelyben a munkajogi perek számának alakulását, valamint egyes típusainak előfordulási gyakoriságát vizsgálták.

2011-ben a helyi munkaügyi bíróságokra beérkezett munkaügyi perek harmadát a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálásával kapcsolatos esetek alkották. Bár az elmúlt három évben a legnagyobb mértékű visszaesés e területen jelentkezett, az ügyek száma tavaly így is megközelítette a nyolcezret. 

Az átlagosnál gyakrabban például Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar vagy Komárom-Esztergom megyében, ritkábban pedig a fővárosban, Pest, Bács-Kiskun, Somogy és Veszprém megyében indítottak pert a társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálata kapcsán.

A munkabérrel és egyéb anyagi juttatásokkal, valamint a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos eljárások a munkaügyi perek 25-25 százalékát alkották 2011-ben, arányuk az elmúlt három évben folyamatosan nőtt.

A munkabért és egyéb anyagi juttatásokat érintő munkaügyi perek az átlagosnál gyakoribbak voltak Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Vas megyében, kevesebb megkeresés érkezett például Baranya, Tolna vagy Zala megyéből.

Tavaly a munkaügyi perek fennmaradó részét, 16 százalékát olyan eljárások tették ki, mint például a közigazgatási határozatok, fegyelmi felelősség, vagy a munkáltató, munkavállaló anyagi felelősségének felülvizsgálata - olvasható az Ügyvédbróker.hu közleményében.

Az Ügyvédbróker.hu emlékeztet arra, hogy a munkaügyi perek száma 2005-ig folyamatosan nőtt - 2005-ben a 32 ezret is meghaladta -, 2005 és 2008 között csökkenő tendenciát mutatott, 2010-ig ismét nőtt, majd 2011-re a közel 10 évvel korábbi szintre csökkent.

Tavaly a munkajogi perek az összes helyi bíróságra érkező esetek közel 6 százalékát adták. Míg 2010-ben ezer lakosra 2,68, 2009-ben pedig 2,5 munkajogi per jutott, tavaly ez a szám 2,29-re csökkent.

A felmérés alapjául szolgáló adatok két forrásból származnak: egyrészt a helyi munkaügyi bíróságok a per tárgya szerint nyilvántartást vezetnek területi (megye szerinti) bontásban, másrészt az Ügyvédbróker.hu rendszerében a feladott ügyvédkeresések során az egyes munkajogi esettípusok is elkülönülnek, ezáltal pontosan mérhető adatok állnak rendelkezésre - hangsúlyozza a portált üzemeltető Ügyvédbróker Kft. a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.