Titok marad, kinek kegyelmezett meg Schmitt Pál

Nem nyilvánosak a Schmitt Pál által még köztársasági elnökként meghozott kegyelmi döntések - így döntött jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla, amely ezzel elutasította az Origo és a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet közös keresetét. A döntés szerint még az anonimizált határozatokból is kiderülne, ki kapott kegyelmet.

Jogerősen elutasította a bíróság az Origo és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet keresetét, amellyel azt próbálták elérni, hogy a Köztársaság Elnöki Hivatal (KEH) hozza nyilvánosságra, milyen ügyekben adott kegyelmet az államfő - olvasható az Origón. A bíróság a keddi ítélettel teljesen megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, amely még a kegyelmi döntések nyilvánosságra hozására kötelezte az elnöki hivatalt.

Bár azt a bíróság sem vitatta, hogy a kegyelmi határozatok közérdekű adatnak minősülnek, és az államfői hivatal adatkezelő, ennek ellenére mégsem lehet nyilvánosságra hozni a határozatokat, mert azokat még névtelenné téve is következtetni lehetne belőlük arra, hogy ki kapott kegyelmet. A bíróság szerint ezért csak maga az érdemi döntés a közérdekű adat, így a határozatokból azon kívül, hogy kegyelmet adott-e az államfő, mindent ki kellene takarni. A bíró szerint az erről szóló jogi szabályozás hiányos, a bíróság viszont nem jogalkotó, így ezt nem pótolhatja ítéletével. A bíróság ezzel gyakorlatilag teljesen elfogadta a KEH érvelését.

A köztársasági elnöknek kegyelmi jogköre van, bárkinek adhat kegyelmet, akit elítélt a bíróság, és hozzá fordul, de a döntését indokolnia kell. Schmitt Pál 2011-ben 16 embernek adott kegyelmet. Az  Origo 2011 nyarán két alkalommal is kérte az akkor még Schmitt Pál irányította Köztársasági Elnöki Hivatalt, hogy mutassa meg, Schmitt a beiktatása óta kiknek és milyen ügyekben adott kegyelmet.

A KEH mindkét alkalommal elutasította az adatkérést, mondván "a kegyelmi határozatok egyes adatainak közzétételével számottevő mértékben sérülne a köztársasági elnöknek az egyéni kegyelmezési jog gyakorlása során fennálló függetlensége". Ezért a portál a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével bírósághoz fordult. A perben a TASZ jogásza azzal érvelt, hogy a kegyelmezés csak kivételes esetben gyakorolható jogkör, hiszen bírósági döntést ír felül, ezért kiemelkedő közérdek fűződik ahhoz, hogy a köztársasági elnök döntése megismerhető legyen. Az államfő döntése ugyanis bírósági ítélet végrehajtását akadályozza meg.

Az ügyben idén januárban született első fokon ítélet: a Fővárosi Bíróság az Origo javára döntött, és kimondta, hogy a KEH nem titkolhatja, hogy az államfő milyen ügyekben adott kegyelmet elítélteknek. A bíróság szerint a kért információk közérdekű adatnak minősülnek. A KEH viszont megalapozatlannak tartotta az ítéletet, ezért fellebbezett, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára. A KEH ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy a köztársasági elnök ugyan elbírálja a kegyelmi kérvényeket, de mégsem adatkezelő, ezenkívül szerinte az első fokon eljárt bíróság nem részletezte, hogyan kell a határozatokat anonimizálni.

A KEH fellebbezése után furcsa csavar következett az ügyben, az eseményekbe ugyanis beleszólt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH, az adatvédelmi ombudsman intézményének utódja) vezetője. Péterfalvi hivatala állásfoglalást ugyan nem adott ki az ügyben, de írt egy levelet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek, amelyben azt kérte, hogy törvényben mondják ki: nyilvánosak-e a kegyelmi határozatok, és ha igen, milyen formában. Péterfalvi amellett érvelt a levelében, hogy a kegyelmi határozatok anonimizálása egyáltalán nem biztos, hogy elegendő, mert lehet, hogy személyes adatok nélkül is azonosíthatóvá válik, hogy ki kapott kegyelmet.

Péterfalvi ugyan a miniszternek címezte a levelét, de elküldte azt a KEH-nek is, amelynek jogászai becsatolták az iratok közé, vagyis ezzel az bekerült a per iratai közé. "Aligha van összhangban a bíróságok függetlenségének elvével, ha a kormányzati szervek az alperesi pozícióban lévő KEH felkérése nyomán arról leveleznek, hogy az elsőfokú döntés nem elfogadható, és a kooperáció nyomán a szakvélemény eljut a másodfokon eljáró bírósághoz. A NAIH elnökének lépése alig burkoltan beleszólást jelent a folyamatban lévő bírósági eljárásba" - szerepelt a TASZ által a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott ellenkérelemben, amelyben a TASZ az Origo képviseletében azt kérte, az Ítélőtábla úgy hozza meg a döntését, hogy Péterfalvi levelét nem veszi figyelembe. A jogerős döntés tanúsága szerint ez nem történt meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.