galéria megtekintése

A zsarolást is elbénázta a magyar titkosszolgálat, vizsgálat indul az újságíró beszervezése miatt

11 komment


Fekete Gy. Attila

A Belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el, miután kiderült, hogy a titkosszolgálat zsarolással akart beszervezni egy újságírót.

Belügyminisztériumi forrásaink szerint a tárca kivizsgáltatja a sajtóban G.-ként emlegetett újságíró esetét. Mint lapunk is beszámolt róla, tavaly decemberben magánéletének intim titkairól készült kép- és hangfelvételekkel próbált megzsarolni az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) egy magyar újságírót. Azzal keresték meg, hogy „valakik" ártó szándékkal adatokat gyűjtöttek a magánéletéről titkosszolgálati módszerekkel.

Felajánlották neki a védelmüket, cserébe – mintha csak azt akarnák kideríteni, hogy az ártó szándékú ismeretlenek miért gyűjtenek G.-ről olyan adatokat, amelyekkel később esetleg megzsarolhatják – azt kérték, írja össze nekik, milyen témákkal foglalkozott az utóbbi időben, és kik segítették információval a cikkei megírását. Mivel a beszélgetés attól kezdve már szinte csak arról folyt, hogy honnan vannak G.-nek az információi, egyre inkább meggyőződésévé vált: azok akarnak ártani neki, akik védelmet ígértek az ártó szándékú idegenekkel szemben. G.-nek meggyőződése, hogy nem léteznek ártó szándékú ismeretlenek, hanem maga az AH gyűjtötte róla a megzsarolásához szükségesnek vélt adatokat. Titkait megosztotta otthon, magánéletében nagy árat fizetett ezért.

Az ügy kirobbanása napján a Belügyminisztérium közleményben tudatta, hogy az AH törvényesen végzi a munkáját. Majd anélkül, hogy a konkrét akció tényét elismerték volna, arról írtak: a külföldi titkosszolgálatok azokat keresik meg, hogy kémkedjenek, szándékosan vagy gondatlanságból információt adjak külföldieknek, akik a legjobb információ­bázissal rendelkeznek. „Tudományos tevékenységet végzők közül a kutatók, újságírók, politikusok, társadalmi szervezetek vezetői", írták, s hozzátették: „az ilyen törekvések felderítése, megelőzése, felszámolása a titkosszolgálatok törvényes kötelezettsége". És azok teszik is a dolgukat, védik hazánkat és polgárait a nem kívánatos titkosszolgálati és egyéb társadalmi eszközökkel folytatott hírszerző és befolyásolási törekvések elől.

 

G. tehát az AH verziója szerint „szándékosan vagy gondatlanul" információt adott külföldieknek, esetleg külföldi kémszervezeteknek. Egyértelmű üzenet ez G.-nek, akivel már az első találkozáson aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot: hallgat, vagy könnyen kiderülhet róla még akár az is, hogy kém.

Azonban az általunk megkérdezett nemzetbiztonsági szakértők szerint üzenet ez minden politikusnak, újságírónak és tudósnak is: az AH „az egyéb társadalmi eszközökkel folytatott hírszerző és befolyásolási törekvések" megakadályozása érdekében bárkit, bármikor megfigyelhet, lehallgathat, és rögzítheti az intim szférájának titkait. Belügyi körökben a történtek ellenére indokoltnak tartják az akciót. Egyik forrásunk szerint akkor sértett volna törvényt az AH, ha nem veszi fel a kapcsolatot az újságíróval. A BM és az AH még mindig fenntartja, hogy mások akarták megzsarolni G.-t ártó szándékkal, nem ők, ők csak védeni próbálták, és kideríteni, hogy mi lehet a rosszakaratúak célja. De hogy kiktől vagy mitől kell megvédeni, azt továbbra sem árulják el. Állítólag csütörtökön majd elmondják a képviselőknek.

Reflektorfényben az Alkotmányvédelmi Hivatal, nyilvánosság előtt a titkos akció
Reflektorfényben az Alkotmányvédelmi Hivatal, nyilvánosság előtt a titkos akció
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Bármi is volt a cél, a zsarolási-beszervezési kísérlet kudarccal végződött. Legalábbis még a tényekkel nem igen törődő kormányzati propagandának sem lesz könnyű megmagyarázni, hogy sikeres volt egy olyan titkos művelet, amelynek részletei a sajtóban olvashatóak. Főleg, hogy az újságíró, akit állítólag védeni akartak, folyamatosan azt érezte, csupán a kapcsolatrendszerét próbálták feltérképezni és miután aláíratták vele a titoktartási nyilatkozatot, már nem foglalkoztak az ártó szándékú ismeretlenekkel.

Úgy tudjuk, éppen ezért indul vagy indult vizsgálat az AH-nál. Az AH emberei nem tudták kezelni a helyzetet, és nem tudták elérni, hogy a G.-vel való találkozásuk titokban maradjon. Ezzel viszont ellehetetlenítették azt a nyomozást is, amely – az ő verzió­juk szerint – a G.-ről információkat gyűjtő ártó szándékú idegenek azonosítása miatt indult. Márpedig arra semmi garancia nincs, hogy ha valóban léteznek, és nem az AH találta ki őket, hogy csak G.-t akarták zsarolni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.