Titkok fojtják el az igazságot Gripen-ügyben?

Elképzelhető, hogy ha volt is, büntetőjogi értelemben már el is évült a Gripen-beszerzés során történt korrupció. Erre utaló hivatalos dokumentumok léteznek ugyan, de az átfogó vádalku miatt az aktákat becsukták, s csak releváns új adat miatt nyithatják meg újra őket. Támpontot akár a Vadai-bizottság jelentése is adhatna, de az új kormány egyelőre nem találja az államtitkokkal teli iratot.

Továbbra is számos megválaszolatlan kérdés erősíti az esetleges korrupció gyanúját a Gripen-vadászgépek magyarországi beszerzése ügyében. Gunnar Stetler, az anti-korrupciós svéd ügyészségi hivatal vezetője lapunknak korábban azt mondta: a náluk lévő nyomozati anyagokhoz, jogsegély keretében a magyar vádhatóság hozzáférhet, de csak indokolt esetben. A magyar ügyészség viszont nem nyomoz az ügyben, mert nem tud bűncselekményre utaló adatról. Sőt, a Legfőbb Ügyészség nemrég kiadott közleménye szerint a svédek többszöri magyar kezdeményezésre sem kértek jogsegélyt; a két ország legfőbb ügyészeinek tavaly áprilisi találkozóján pedig a felek megállapodtak abban: egyiküknek sincs teendője az ügyben jelenleg.

A Gripenek beszerzéséről 2001 szeptemberében döntött az első Orbán-kormány, azután, hogy a harcászati szakma (sőt a honvédelmi tárca) szerint is az amerikai F-16-osok vásárlása lett volna indokolt. A 108 milliárd forintos bérleti megállapodás kapcsán azután merült fel az esetleges korrupció gyanúja, hogy svéd riporterek leleplező filmet készítettek a Gripen-beszerzésekről. Magyar bűntettekkel kapcsolatos tényleges bizonyítékokról azóta sem tudni, a gyanú azonban évek óta megmaradt.

Az bizonyos, hogy az ügyben megindított nemzetközi nyomozások egyértelműsítették: a győztes cégcsoporttal (BAE Systems) kapcsolatban álló osztrák származású lobbista, Alfons Mensdorff-Pouilly gróf összesen több mint félmilliárd svéd korona jutalékot könyvelhetett el, miután a csehek és a magyarok is aláírták a szerződést a gépekre. Sőt, a nyomozás során lefoglalt BAE-dokumentumok off-shore cégeken keresztül folyatott lobbipénzekről is tanúskodnak. A korábbi svéd nyomozóügyész, Christer van der Kwast azt közölte: bebizonyosodott, hogy nagy arányú kifizetések történtek, amelyek „lehetővé tették" bizonyos országok döntéshozóinak befolyásolását. A nemzetközi nyomozásokat azonban lezárták, a BAE egy vádalku értelmében Nagy-Britanniában harmincmillió, Amerikában kétszázötvenmillió font pénzbírságot fizet. Cserébe az aktákat becsukták.

Gunnar Stetler, anti-korrupciós svéd ügyész a Népszabadság újbóli megkeresésére leszögezte: ha olyan információról lenne tudomása, amely alapot adhatna egy eljárás kezdeményezéséhez Magyarországon, automatikusan újranyitná az aktát. „Nincs elég gyanú vagy bizonyíték ahhoz, hogy újrakezdjük az előzetes nyomozást. Nincs okom jogsegélykérelemmel fordulni a magyar hatóságokhoz", fogalmazott Stetler, hozzátéve: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia bizonyosan számos további adatokkal rendelkezhet az ügyről, de bízik abban, hogy a svéd eljárás során minden releváns információt átadtak a számukra. „A dél-afrikai beszerzés kapcsán, újonnan felmerülő adatok miatt nemrég nyitottuk meg újra a nyomozást, így innen várok most információkat", mondta lapunknak a svéd főügyész. Megkerestük a korábbi antikorrupciós svéd vádhatósági vezetőt, Christer van der Kwastot is, de a pár éve nyugdíjba vonult jogász azt mondta: már nem kíván az üggyel a továbbiakban foglalkozni.

A Népszabadság megkereste a nagy értékű csalásokra szakosodott és az ügyben korábban eljárást folytató brit Serious Fraud Office képviselőit is. David Jones, az SFO sajtófőnöke lapunk kérdésére elmondta: a brit hatóság elsősorban Mensdorff-Pouilly szerepét vizsgálta az ügyben és a nyomozás végén vádat is emelt az osztrák férfi ellen. A vádat végül visszavonták, miután a BAE Systems alkut kötött az amerikai Igazságügyi Minisztériummal, többek között a magyarországi beszerzés vonatkozásában. Az SFO pedig a tanzániai beszerzéssel kapcsolatban kötött külön alkut a céggel, így a teljes nyomozás végül az amerikai és brit hatóságok, illetve a cégcsoport közös megállapodása révén zárult le. A BAE által elkövetett szabálysértések kapcsán így hivatalosan nem történt korrupció. David Jones a Népszabadságnak hozzátette: az SFO-nek ezért nincs mondanivalója az üggyel kapcsolatban. A brit hatóság szóvivője lapunk kérdésére azt azonban megerősítette, hogy a Mensdorff-Pouillyval szembeni, 2010 január 29-én megtett vádemelésben azt fogalmazták meg: az osztrák lobbista 2002 és 2008 között korrupciós összegeket adott cseh, osztrák és magyar köztisztviselőknek, kormányzati kapcsolattartóknak a BAE Systems előnyhöz juttatása érdekében. Hogy mindezt az SFO milyen adatokra alapozta, illetve a magyar kormányzati kapcsolattartók személye ismertté vált-e a hatóságok előtt, nem lehet megtudni.

A Népszabadság megkereste az amerikai Igazságügyi Minisztériumot is, de kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ. Az amerikai hírszerző hivatal (CIA) pedig - nem meglepő módon - nem kívánt nyilatkozni arról, hogy valóban létezik-e és ha igen, milyen tartalommal egy olyan CIA-jelentés, amelyet korábban Tome H. Walters amerikai altábornagy is megemlített egy interjúban. A hivatkozott dokumentum ugyanis állítólag azt valószínűsíti, hogy magyarországi pártok tíz-tízmillió dollárt kaptak, „döntéssegítő támogatásként". Ez utóbbit korábban a Fidesz és az MSZP is kikérte magának. Az mindenesetre tény, hogy Walters volt Washington tengeren túli haditechnikai eladásainak felügyelője; a kelet-európai beszerzések ügyében pedig hivatalos levélben kritizálta például a cseh kormányt, amiért a csehországi beszerzések (itt is a Gripen nyert az amerikai F16-osokkal szemben) nem voltak „átláthatóak". Egy interjúban pedig hozzátette: Magyarországon is hasonló gondokkal szembesült.

Vadai Ágnes MSZP-s képviselő, volt honvédelmi államtitkár, a 2001-es beszerzést vizsgáló bizottság vezetője lapunknak korábban azt mondta: az általuk készített vizsgálati jelentés - amelynek csak egy része volt nyilvános - számos kérdésre választ adna, ha feloldanák a titkosságát. (A jelentést az ügyészség három éve megvizsgálta, de nem talált benne olyan adatot, amely intézkedés megtételét indokolta volna.) Megkerestük a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy megtudjuk: ki a Vadai-jelentés kezelője és ki dönthet annak nyilvánosságra hozataláról. A KIM azonban annyit közölt: a dokumentum nincs a birtokukban, és nem is terveznek a Gripen-ügyben semmilyen lépést. Felkerestük a Honvédelmi Minisztériumot is, de a tárca itt is azt közölte: nem tudják, hogy hol van a Vadai-jelentés, az átadás-átvételkor ők ezt nem kapták meg. A szocialista politikus lapunknak minderre azt mondta: a jelentés egy példányban készült, másolat nincs róla, és átadták a kormányváltáskor az új kurzus képviselőinek. „Nagyon szomorú lennék, ha elhagyták volna valahol, ez ugyanis súlyos államtitkokat tartalmaz", tette hozzá. További érdekesség, hogy az első Orbán-kormány nemzetbiztonsági kabinetüléséről - amelyen a Gripen-döntés megszületett - nem készült jegyzőkönyv, az összefoglaló jelentés pedig szintén államtitok. Lapunk szerette volna megtudni a Belügyminisztériumtól, hogy meddig áll még fenn a minősítés és fel kívánják-e oldani a dokumentum titkosságát, de a tárca több mint egy hét után sem adott választ kérdéseinkre.

Az ügynek, ha voltak is esetleg korrupt magyar szereplői, büntetőjogi következménye már nemigen lehet. A vesztegetés minősített eseteinek elkövetése miatt 2002. április 1. napjáig legfeljebb nyolc évet lehetett kapni (ezt követően módosult tízéves korlátra); a büntethetőség pedig a büntetési tétel felső határának megfelelő idő elteltével évül el. Ha tehát a vesztegetés cselekménye 2002. április 1. napját megelőzően tényleg megvalósult, úgy a büntethetősége legkésőbb tavaly tavasszal elévült, ha utána történt ilyen cselekmény, akkor viszont jövő tavaszig még jogilag is felelősségre vonhatóak az érintettek. Ennek még egy feltétele van: kötelezettségszegés is kapcsolódjon a vesztegetéshez. A vesztegetés akkor is büntetendő, ha az előnyért cserébe nem szegnek meg semmilyen kötelezettséget. Kérdés azonban, hogy a Gripen-ügyben mi minősül kötelezettségnek, hol van a kötelezettség, mi annak a tárgya és valóban történt-e korrupció.

A rendelkezésre álló információk alapján nagyon valószínűnek látszik, hogy Mensdorff-Pouilly komoly összegeket fektetett a cseh és a magyar döntések befolyásolásába. E vád alól nem mentették fel az ügyben folyó vizsgálatok, csupán vádalkut kötöttek vele. Ezek a vádalkuk számunkra ismeretlen, és talán nem is lényeges okok alapján előnyösek lehetettek az Egyesült Államoknak vagy Nagy-Britanniának, ám Magyarország esetében semmi ilyen megállapodás nem született, a gyanú viszont továbbra is fennáll", mondta lapunknak az LMP-s Jávor Benedek. Szerinte látható, hogy „az elszámoltatásban egyébként rendkívül kreatív kormányzat és a legfőbb ügyész ebben az ügyben béna kacsaként viselkedik". Jávor egyetlen lehetőségnek azt látja, hogy olyan, lényegileg új információhoz jussanak, amely megalapozza az ügyészségi feljelentést, s amelynek alapján Polt Péter főügyész kénytelen lenne újraindítani a nyomozást. „A legvalószínűbben sajnos ilyen új információ éppen a megismerhetetlen svéd aktákban lehet, de akár a vádalkut kötő Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok is rendelkezhet ilyen adatokkal. A magam részéről azon dolgozom továbbra is, hogy hozzájussunk olyan információkhoz, amelyek alapján meg lehet tenni a feljelentést. Sajnálatosnak tartom, hogy ebben az ügyben a nyomozati munkát az ügyészség helyett nekem kell elvégezni", tette hozzá.

A Gripen-szerződés aláírása után, 2001. december 20. Balról: Szabó János honvédelmi miniszter, Björn Von Sydow svéd védelmi miniszter és Matolcsy György az első Orbán-kormány gazdasági minisztere
A Gripen bérleti szerződés aláírása után, 2001. december 20. Balról: Szabó János honvédelmi miniszter, Björn Von Sydow svéd védelmi miniszter és Matolcsy György az első Orbán-kormány gazdasági minisztere
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.