galéria megtekintése

Tiltott állami támogatás a Fidesz kampányának?

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 21. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Szakértők szerint az egész kormányzati propaganda jogellenes lehet, és a plakátok esetében is meg kellene vizsgálni, ki a megrendelő.

Nem a megrendelő személye, hanem egy adott műsorszám tartalma alapján kell eldönteni, hogy az politikai reklámnak minősül-e – szögezte le jogerős végzésében néhány napja a Kúria. A bíróság kimondta: „ha a kormányt népszerűsítő műsorszám egyben egy jelölő szervezetet vagy szervezeteket is népszerűsít, azok támogatására ösztönöz, azok célját, jelszavát népszerűsíti”, az politikai reklám, amelynek közzétételére az általános kampányszabályok érvényesek. Vagyis: a TV2 jogellenesen sugárzott kormányzati hirdetéseket.

Ez szakítást jelent a korábbi gyakorlattal, amely szerint a kabinet nem volt résztvevője a választási eljárásnak, így a választási eljárási törvény szabályai sem vonatkozhattak rá. Ezért hasonló ügyekben soha nem született még elmarasztaló döntés.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője mutatja be a szavazólapokat, amelyeket szigorú biztonsági intézkedések mellett már nyomtatnak a fővárosban lévő ÁNY Biztonsági Nyomdában
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője mutatja be a szavazólapokat, amelyeket szigorú biztonsági intézkedések mellett már nyomtatnak a fővárosban lévő ÁNY Biztonsági Nyomdában
Móricz Simon / Népszabadság

 

Most viszont a helyzet megváltozott, és a Kúria jogértelmezése szerint valamennyi választási hirdetésre igaz lehet, hogy nem a megrendelő számít. Ha pedig ez így van, az összes óriásplakát, illetve az írott és az elektronikus sajtóban megjelentetett kampányhirdetések esetén is vizsgálni lehet, hogy azokat ki tette közzé, és mely szervezet érdekében.

Ez két szempontból is érdekes. Az egyik: a pártok kampánykiadásai a 995 millió forintot nem haladhatják meg, és ebbe bele kell számítani a természetben nyújtott szolgáltatásokat. Ha megállapítható, hogy a kormány vagy civil szervezetek közreműködnek valamely politikai oldal népszerűsítésében, és annak költségei vannak, az ilyen kiadásokat az elszámolásnál figyelembe kell venni.

A kúriai döntésnek van ennél még súlyosabb következménye. A párttörvény szerint politikai szervezetek a költségvetésben meghatározott juttatást, illetve az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény szerinti támogatást kaphatnak. Ezen túl azonban jogi személyektől – így a kormánytól –, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetektől egyetlen fillért sem fogadhatnak el. A Fidesz javára folytatott kormányzati és civil ingyenreklám viszont jelentős – százmilliós nagyságrendű – értéket képvisel. Ezt, mint tiltott támogatást, az Állami Számvevőszék akár be is hajthatná a kormánypártokon.

Erre hivatkozva meg is lehetne támadni a kormány és a CÖF kampányát, ám ennek egy akadálya bizonyosan van. A már kihelyezett óriásplakátok és korábban megjelent hirdetések esetében a jogsértés észlelésétől számított három napon belül lehetne panaszt tenni, ám ez a határidő letelt. De ha újabb kifogásolható – kifejezetten pártérdeket szolgáló – állami vagy civil hirdetéseket tennének közzé, elképzelhető, hogy érdemes próbálkozni.

Egy ilyen ügy nyilván a Kúria elé kerülne: a legfőbb bírói fórum dönthetné el, tiltott állami támogatásról van-e szó, ami súlyosan sértheti a választási alapelveket, például az esélyegyenlőséget, a választások tisztaságát is.

Szakértők szerint az egész kormányzati propaganda jogellenes lehet. A médiatörvény ugyanis kimondja – és végzésében a Kúria is hivatkozott erre –, hogy politikai reklám a „valamely párt, politikai mozgalom vagy a kormány népszerűsítését szolgáló vagy támogatására ösztönző, illetve azok nevét, célját, tevékenységét, jelszavát, emblémáját népszerűsítő, a reklámhoz hasonló módon megjelenő, illetve közzétett műsorszám”. A „Magyarország jobban teljesít” szlogent viszont jó ideje közérdekű közleményként sugározzák. A médiatörvény szerint azonban ilyen közleménynek csak az „állami vagy önkormányzati feladatot ellátó szervezettől, illetve személytől származó tájékoztatás” tekintendő, ha „konkrét közérdekű információt közvetít a nézők vagy hallgatók figyelmének felkeltése céljából, és nem minősül politikai reklámnak”.

Így az érdemi tartalmat, konkrét közérdekű információt nélkülöző szövegeket – például a „jobban teljesít” fordulatot – nehéz nem kizárólag a kormány népszerűsítését szolgáló politikai reklámként értelmezni. Ilyen reklámot viszont kampányidőszakon kívül – tehát a választást megelőző ötvenedig napnál korábban – a rádiók és a televíziók egyáltalán nem sugározhatnak. Emiatt is lehetne eljárást kezdeményezni, de annak lefolytatására kizárólag a médiahatóság jogosult, és maga dönthet, hogy milyen ügyben vizsgálódik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.