Tiltakozó gimnazisták: fekete lufik napja és télirózsás forradalom

Egyre több középiskola csatlakozik a kormány tandíjrendelete elleni tiltakozásokhoz. A budapesti Vörösmarty Gimnáziumban például hétfőn fekete lufikat engednek az égbe.

Mi, a fővárosi Vörösmarty Gimnázium diákjai megelégeltük a tétlenséget, ezért 2012. december 17-re flashmobot szervezünk a kormány tandíjrendelete miatt - áll a közleményben, amelyet a demonstrációt szervező végzős gimnazisták nevében Bihari Zsófia juttatott el szerkesztőségünkhöz.

Nincs nap diáktüntetés nélkül
diáktüntetés

A VIII. kerületben lévő gimnázium tanulói hétfőn délelőtt - negyed tizenegykor, a szünetben - száz fekete lufit fognak fölengedni az iskola udvaráról. A közlemény szerint "a lufik szimbolizálják füstbe menő jövőnket. A lufikhoz egy-egy lapot kötünk, amelyre ráírtuk, hová szeretnénk továbbtanulni – ha lesz rá esélyünk, és családunk ki tudja fizetni a tandíjat."

Télirózsás forradalom

A legjobbnak tartott fővárosi középiskolák diákjai is részt kívánnak venni a „Télirózsás forradalomban”, azaz a december 19-ére, szerda délutánra az MTA épülete előtti Duna-partra meghirdetett tiltakozó nagygyűlésen.

A szervezők a felsőoktatási „reform”, azaz az állami térítéses férőhelyek számának drasztikus csökkentése és a „röghöz kötés”, azaz a hallgatói szerződések rendszere ellen kívánnak demonstrálni, s a résztvevőktől azt kérik, hogy hozzanak magukkal egy szál rózsát, amit a Margit hídról majd a Dunába dobnak.

A kezdeményezéshez csatlakozottak között mások mellett a Berzsenyi Dániel Gimnázium, az Apáczai Csere János Gimnázium, a Városmajori Gimnázium, az Eötvös József Gimnázium, a Veres Péter Gimnázium, a Fasori Evangélikus Gimnázium és az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákjai is szerepelnek.

Szombaton a felsőoktatási változtatások ügyében állást foglalt a Gimnáziumok Országos Szövetsége. A szervezet egyetért a diákok kezdeményezésével. A Szövetség véleménye szerint tagságuk „teljesen érthetetlennek tartja az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek keretszámainak radikális csökkentését társadalmi egyeztetés nélkül, 2012-ben második alkalommal. A keretszámok jelenleg tervezett változtatási eljárása lehetetlenné teszi és kiszámíthatatlanná a továbbtanulásra való készülést, bizonytalan állapotot teremt a felsőfokú tanulmányokra készülő fiataloknak, családjaiknak és a felkészítést segítő tanároknak életében. Szintén bizonytalanságot, tervezhetetlen állapotot eredményez ez az intézkedés a felsőfokú képzést végző intézmények, oktatók életében.”

Az egyetemi autonómia megszüntetését szakmailag szintén kockázatosnak tartja a Gimnáziumok Országos Szövetsége, melynek elnöke Szebedy Tas, a stabil jobboldali bázisnak tekintett budapesti XII. kerületben levő Városmajori Gimnázium igazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.