Tiltakozik a KDNP a központi harangozás elmaradása miatt

Levélben fejezte ki tiltakozását Varga László református lelkipásztor, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, amiért a történelmi keresztyén egyházak központilag nem rendeltek el harangozást június 4-én.

A képviselő - a Kereszténydemokrata Néppárt honlapján és a reformatus.hu-n idézett, a református zsinati elnökségnek és Erdő Péternek címzett - levelében azt írta, mély megdöbbenéssel olvasta a hírt, hogy Bölcskei Gusztáv református püspök és Erdő Péter bíboros kijelentették, nem lényeges harangozni június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, a trianoni szerződés aláírásának időpontjában, mert ez nem szakrális esemény.

Varga László jelezte, nem csak szakrális események miatt szoktak harangozni. A tűz, az árvíz, a vihar sem szakrális esemény, mégis harangoztak mindig, és sok helyen ma is - fogalmazott. Varga László szerint a magyarság összetartozásának napja emlékezés arra a halálra, amit a trianoni békeszerződés hozott Magyarországra. Mint közölte, országgyűlési képviselőként és a Református Törvényhozók Testületének tagjaként tiltakozik a püspök nyilatkozata ellen. 

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár arra kérte az egyházakat: június 4-én, a nemzeti összetartozás napjának délutánján egyperces harangzúgással kapcsolódjanak be a megemlékezésekbe. A katolikus, a református és az evangélikus egyház ezt elutasította. A testvéregyházak jelezték, hogy a kérésnek nem áll módjukban eleget tenni, mert a templomi harangok istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak. Megerősítették ugyanakkor, hogy az egyházak "mindennapi szolgálatukban is megjelenő módon szívükön viselik a nemzeti összetartozás ügyét hazánkban, a Kárpát-medencében és a világban élő magyarság között".

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hétfőn az MTI-vel közölte, a harangozás központi elrendelése szükségtelen, és idegen a reformáció egyházainak jó rendjétől. A nemzeti összetartozás napja alkalmából sok evangélikus egyházközség tartott megemlékezést imádsággal és harangszóval, amit senki nem korlátozott - tudatta, kitérve arra is: "Hála Istennek, vallásszabadság van hazánkban, ahol gyülekezeteink szabadon használhatják templomaikat és harangjaikat".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.