Tiltakozás a 178-as busz új útvonalterve ellen

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új koncepciója jelentősen megváltoztatná a 178-as busz vonalát: ezentúl az Erzsébet híd helyett a Lánchídon menne át Pestre, és csak a Deák térig közlekedne (Jelenleg a Naphegy és a Keleti pályaudvar között halad.) Az I. kerületiek szerint – ez többek között – azért is rossz ötlet, mert az Alagút és a Lánchíd a jelenlegi forgalmat sem bírja.

A 178-as busz vonalának megváltoztatása több iskola – köztük az I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium – diákságának és tanári közösségének utazását is befolyásolná, és a Naphegyen élő nyugdíjasok is arra panaszkodnak, ezzel megszűnne az egyetlen közvetlen összeköttetésük a Keleti pályaudvarral. Mások azért tartják ezt rossz ötletnek, mert az Alagút és Lánchíd nehezen bírja a jelenlegi forgalmat is, a 105-ös és a 16-os busz gyakran beragad a hídon.

A Facebookon indult tiltakozás szervezői azt kérik, akiket kellemetlenül érintene a változás, keressék fel a bkk.hu-n oldalán az M4-es metróhoz kapcsolódó felszíni autóbusz-átszervezése című oldalt, és annak jobb sarkában, a "Mondja el véleményét" fülön tegyenek panaszt minél hamarabb, de legkésőbb március 16-ig.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.