Lukasenkához, Haiderhez, Pinokkióhoz hasonlítják Orbánt

Felháborodással fogadta a nemzetközi közvélemény az új magyar médiatörvényt. Ekkora pofonokat Orbán Viktor aligha kaphatott korábban, mint most a szájkosártörvény miatt. Egyre többen teszik fel a kérdést: mi lett a szabadságért küzdő demokratikus aktivistából? Frissített összefoglaló.

Szokatlanul keményen bírálják a hazai médiatörvényt az EU több tagállamában. A hétfőn elfogadott szabályozást az európai sajtóban is élesen kritizálják, de az ügy már a brüsszeli 'nagyokat' is elérte. Az alábbiakban a törvény nemzetközi sajtóvisszhangját és a meghatározó politikusok reakcióit foglaljuk össze.

Elnémíthatják a kritikus médiát

Magyar nyelvű címlappal fejezi ki szolidaritását a Gazeta Wyborcza
Varsó, 2010. december 22. Magyar mondat olvasható és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt ábrázoló karikatúra látható a Gazety Wyborcza lengyel napilap 2010. december 22-i számának címlapján. A médiatörvényt december 21-én hajnalban fogadta el a magyar Országgyűlés. (MTI/PAP/Maciej Chmiel)

Az új magyar médiatörvény megsérti az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a média szabadságára vonatkozó normáit, s fenyegeti a szerkesztői szabadságot és a média pluralizmusát - jelentette ki szerdán Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-felelőse. "Aggaszt, hogy a magyar parlament olyan médiatörvényt fogadott el, amely ha visszaélnek vele, elhallgattathatja a kritikus médiát és a nyilvános vitát az országban". Részletek itt: >>>

EU-összefögásra buzdítanak a Zöldek

Az európai parlamenti zöldek frakciója azt kérte az Európai Bizottságtól, valamint az Európai Unió országainak kormányaitól, hogy lépjenek fel a magyar médiatörvény visszavonásáért. Bővebben: >>>

Európa második diktátora

A legkeményebb bírálatot az Orbán-kormány a luxemburgi külügyminisztertől kapta: Jean Asselborn szerint ha az Orbán-kormány ragaszkodik a terveihez, akkor felvetődik a kérdés, „méltó" lesz-e Magyarország, hogy január 1-től átvegye az unió soros elnöki tisztjét. "Lukasenkóról gondoltuk idáig, hogy Európa egyetlen diktátora, ha viszont ez a törvény életbe lép, ezt már nem mondhatjuk el", fogalmazott Asselborn. További részletek itt: >>>

Intő Merkeltől

Ha óvatosabb megfogalmazásban is, de bírálta a magyar felet Angela Merkel német kancellár is, aki óvta Magyarországot attól, hogy a sajtóval kapcsolatban megsértse a jogállamiság elveit. - A német kormány nagy figyelemmel követi a médiára vonatkozó törvények alakulását Magyarországon - jelentette ki szokásos szerdai sajtóértekezletén Christoph Steegmans helyettes kormányszóvivő. Egyúttal leszögezte, hogy Magyarország mint az EU jövendő soros elnöke különleges felelősséget visel azért az összképért, amely az Európai Unióról a világban kialakul. Részletek itt: >>>

'Példa nélküli az európai demokráciákban'

Az Európai biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-felelőse, Dunja Mijatovics is megszólalt szerdán, megfogalmazása szerint az új médiatörvényünk megsérti az EBESZ sajtószabadságra vonatkozó előírásait és veszélyezteti a szerkesztői szabadságot és a média sokszínűségét.A médiatörvénnyel megvalósított hatalom-koncentráció "példa nélküli az európai demokráciában", tette hozzá.

Vizsgál az Európai Bizottság

Vizsgálja az Európai Bizottság a héten jóváhagyott magyar médiatörvényt abból a szempontból, hogy mindenben megfelel-e az Európai Unió jogszabályainak - közölte a végrehajtó testület szóvivője szerdán. Részletek itt: >>>

'Nagy problémákra' számíthatunk

Az új magyar médiatörvény bírálatot váltott ki az Európai Parlament német képviselői részéről is - írta szerdán a Frankfurter Rundschau. A szociáldemokrata párthoz közel álló napilapnak adott nyilatkozatában Martin Schulz, a szocialista EP-frakció elnöke kijelentette: "a sajtószabadságra vonatkozó európai standardok alapján nagyon pontosan fogjuk megmérni Magyarországot". Amennyiben az ország nem felel meg a fenti előírásoknak, akkor "nagy problémákra számíthat" - fogalmazott az SPD-képviselő.

'Vajon átvehetjük-e az EU-elnökséget?'

Alexander Alvaro, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) EP-képviselője rendkívül megkérdőjelezhetőnek tartja, hogy a soros EU-elnökség várományosa el akarja hallgattatni országa kritikus hangú médiumait. A magyar kormány föltehetné magának a kérdést, vajon mentálisan a magáénak vallja-e az Európai Uniót, osztja-e annak értékeit, és átveheti-e januárban a soros EU-elnökséget - jelentette ki a frankfurti lapnak Alvaro.

Olasz lapok a szájkosárról

A szerdai olasz napilapok szájkosár-törvényként utaltak a magyar médiatörvényre és hírt adtak az Országgyűlés előtt rendezett egyetemista tüntetésről is. "Az európai elnökség félévének előestéjén igen a szájkosár törvényre. Az újságok Magyarországon a kormány alá vetve. Tiltakozás Budapesten, zavarban az EU" - címmel számolt be a Corriere della Sera. Bővebben itt: >>>

Lukasenka útján

Szolidaritásunkat fejezzük ki a magyar médiával, amelyet Orbán miniszterelnök el akar hallgattatni - magyar címmel jelent meg a Gazeta Wyborcza szerdán. A lap közli az alapító főszerkesztő Adam Michnik levelét  és kommentárban foglalkozik a magyar médiatörvénnyel. A baloldali liberális lengyel napilapban Michnik "Magyar barátainkhoz" című levelében emlékeztet, Orbán Viktor a szabadságért küzdő demokratikus ellenzék aktivistája volt. Ma kormányfőként elnyomja ezt a szabadságot egy olyan törvénnyel, amely szájkosarat tesz a független sajtóra. Részletek itt: >>>

Führerstaat Ungarn

Több német napilap is kommentárban foglalkozott szerdán az új médiatörvénnyel. A konzervatív Die Welt címoldalán közölt, Magyarország mint vezéri állam (Führerstaat Ungarn) című írásában Michael Stürmer, a konzervatív újság egyik vezető publicistája megállapítja: "Orbán Viktor kormányzó Fidesz pártja nyilvánvalóan eltökélte, hogy az egyszer megszerzett hatalmat, kétharmados többsége birtokában, egyhamar nem adja ki a kezéből. Olyan ez, mintha a tekintélyelvű, antiszemita 30-as években megállt volna a film, és most ismét peregni kezdene." A Handelsblatt a hazugságon ért politikusokat kipellengérező "A nap Pinocchiója" rovatában közölt szerdán rövid írást Orbán Viktor fényképével és tőle származó idézettel. Tovább a cikkre: >>>

'Orbán a sajtó nyakára lép'

A magyarországi belpolitikáról közöl tudósítást szerdai számában a Romania libera című román napilap. Románia egyik legtekintélyesebb újságja a magyarországi médiatörvény parlamenti elfogadásáról írt tudósításának címében azt írja: "Orbán Viktor a magyarországi sajtó nyakára lép". Kiemeli, hogy a jogszabály megerősíti a média fölötti kormányellenőrzés hatáskörét. 

A magyar médiatörvény elfogadásáról és a tiltakozásokról többek között beszámolt szerdán a francia Le Figaro és a spanyol El Mundo és az El País című napilap is. 

Elszigeteli az országot

Ami pedig a magyarországi visszhangokat illeti, a szocialista párt januárra egy pártközi válságtanácskozás összehívásár sürgeti, mivel szerintük az Orbán-kormány "antidemokratikus, az európai értékekkel szembe menő kormányzási és jogalkotási gyakorlata, a jogállamiság folyamatos durva megsértése mindinkább elszigeteli hazánkat a nemzetközi porondon".Az MSZP egyúttala felaszólítja Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új médiatörvényt és azt küldje meg az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra. Az MSZP felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a szégyenteljes médiatörvény mellett számos más intézkedése is éles kritikát vált ki a nemzetközi színtéren- közölte szerdán az ellenzéki párt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.