galéria megtekintése

Tilos bolygatni a holtakat

0 komment


Czene Gábor

Több mint hetven évvel a vészkorszak után még mindig nem tudni pontosan, hány áldozat fekszik jeltelen tömegsírokban Magyarországon, de Szita Szabolcs történész szerint sok százan lehetnek. Adósságaink közül egyet törleszteni fogunk: tavasszal Kőszegen emlékparkot avatnak.

A háború végéhez közeledve Budapestről gyalog hajtották magyar zsidók tízezreit a nyugati határszélhez erődépítési rabszolgamunkára. A téli hideg, az éhezés, a nyilasok kegyetlenkedései és az embertelen körülmények miatt útközben is rengetegen odavesztek a halálmenetnek nevezett szörnyűségben.

Szita Szabolcs, a Páva utcai emlékközpont igazgatója már 2012-ben feladattervet dolgozott ki a munkaszolgálatos áldozatok kőszegi emlékparkjának létrehozására. A város melletti Guba-hegyen kialakítandó emlékhelyről egyeztetés kezdődött az önkormányzat, a Mazsihisz, a kormány és tudományos intézetek képviselőivel. A kőszegi tömegsírban több száz áldozat fekszik – derült ki az ásatásokat vezető Susa Éva igazságügyi biológus-antropológus kutatásaiból.

A kormány a magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából 2014-et emlékévnek nyilvánította. A tervek között szerepelt a magyarországi területeken keletkezett, a deportálások és a munkaszolgálat során elhunytakat rejtő tömegsírok feltárása, emlékhelyek létesítése is. „Első lépésként a kőszegi Guba-hegyi tömegsír feltárására kerül sor, mely magába foglalja a sír rabbinikus előírások szerinti ásatását és a holtak földi maradványainak exhumálását is" – ígérte a kormány.

 

Sok egyéb program mellett ez is meghiúsult. Időközben a kabinet számára is világossá vált, hogy a zsidó vallási előírások ebben a tragikus esetben sem teszik lehetővé az exhumálást, az eltemetett halottakat nem szabad bolygatni. Bár a meggyilkoltak jelentős része valószínűleg nem volt vallásos (vagy éppen keresztény vallású is lehetett), a csontmaradványok alapján név szerint nem lehet azonosítani és különválasztani az áldozatokat.

Munkaszolgálatosok 1945-ben védművet építenek a nyugati határszélen
Munkaszolgálatosok 1945-ben védművet építenek a nyugati határszélen
kanizsaujsag.hu

Évekig tartó huzavona után most megvalósulni látszik a kőszegi emlékpark terve. A területen bozótirtást végeznek, látogatói ösvényeket alakítanak ki, emlékművet állítanak. A Miniszterelnökség 20 millió forintos támogatásával folyó munkát a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány koordinálja. Az emlékparkot a jelen állás szerint március végén adják át.

Szita Szabolcs elmondta, Ausztriában már több hasonló kegyhelyet is létrehoztak az elpusztított magyar zsidók emlékére. Magyarországon a kutatások még eléggé gyerekcipőben járnak. Az osztrák határ mentén lévő Bozsokon, vagy a Fertő tó környékén, Fertőboz és Hidegség községnél lehetnek tömegsírok. És ki tudja, hány településen még. Az ország másik felén, Hajdúhadházon például tizenhat fiatal zsidó munkaszolgálatost lőttek agyon. A pontos helyszín azonban máig ismeretlen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.