Tiborczéknak bejött a trükkös földosztás

Az „irányított földosztás" lapunkban a múlt héten bemutatott módszerével jutott Fejér megyében állami földekhez Tiborcz István, Orbán Viktor kormányfő vejének a családja – ez derül ki Szabó Rebeka, az Együtt–PM szakpolitikusa friss elemzéséből, amelyet a volt képviselő pártja honlapján tett közzé. Az adatok szerint Tiborcz testvére négy pályázatot nyert meg a szubjektív pontok segítségével, olyanokat utasítva maga mögé, akik az objektív szempontok alapján adható pontokból lényegesen többet gyűjtöttek.

A Fejér megyei földbérlet-anomáliákra először Ángyán József, az előző Orbán-kormány volt vidékfejlesztési államtitkára hívta fel a figyelmet. Ángyán szerint Fejérben három csoport összesen 61 pályázatot nyert meg, felosztva maguk között a megyét úgy, hogy az egyes érdekkörök egyszer sem indultak egymás ellen ugyanazon a pályázaton. Tiborcz Eszter, a miniszterelnöki vej, Tiborcz István testvére „csupán" a hatodik legnagyobb nyertes lett a megyében, de Bicske térségében gyakorlatilag mindent vitt (az érintett földterületek csak közigazgatásilag tartoznak Bicskéhez, valójában a Csabdin működő Tiborcz-kúria szomszédságában vannak).

Ahogyan Szabó Rebeka lapunknak elmondta, a pályázatokban a legtöbb bírálati szempont objektív, hiszen a pályázó vagy fiatal gazda, vagy nem, és a helyben lakás vagy a családi gazdálkodói státusz esetében is ugyanúgy csak két variáció lehetséges. A gazdálkodási terv viszont egy szöveges leírás, amelynek a pontozására semmilyen konkrét, rögzített támpontjuk nincs a bírálóknak: annyi pontot adnak rá, amennyit akarnak. A súlya viszont hatalmas: az egész pályázatra összesen adható 383 pont közül 150-et lehet a gazdálkodási tervre szerezni, miközben például azért, mert fiatal gazda a pályázó, mindössze 10 pont jár. Vagyis az összpontszám 40 százalékát egy megfoghatatlan és megtámadhatatlan értékelési szempont szerint osztják ki.

Ez volt – többek között – Tiborcz Eszter szerencséje is: az általa beadott négy pályázat mindegyikében a szubjektív pontokkal előzte meg a vetélytársait. Pontosan ugyanígy járt egyébként a miniszterelnök sportbarátjának, Mészáros Lőrincnek a cége is (a megye három legnagyobb nyertesének egyike): a gazdálkodási tervre kapott maximumközeli pontszámokkal utasított maga mögé számos helyben élő fiatal gazdát, illetve családi gazdálkodót.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.