Volt értelme a tiltakozásnak – állítja Tamás Gáspár Miklós, aki egyike azoknak, akik megváltak állami kitüntetésüktől.
 |
| Tamás Gáspár Miklós filozófus Teknős Miklós / Népszabadság |
- Most, hogy elérték a százat, érdemes számvetést készíteni. Sok ez, vagy kevés?
- Bár nem a számot tartom a leglényegesebbnek, ennyi ember elég ahhoz, hogy figyelmet keltsen.
- Akkor is, ha összesen nagyjából ezerötszázan kaptak hasonló állami kitüntetést?
- A kényelmességet is beleértve mindenféle oka van annak, hogy valaki miért nem küldte vissza a kitüntetését. A százas számot nem szabad túlértékelni, de nem szabad lebecsülni sem.
- Mégis: milyen eredményt hozott a tiltakozási hullám?
- Kiderült, egyébként nem először, hogy léteznek határvonalak, amelyeket még a mai Magyarországon sem lehet átlépni. Fontos társaslélektani következményei lehetnek annak, ha szimbolikusan megálljt parancsolunk egy olyan rendszernek, amely az ország minden négyzetcentiméterére rátelepedne. Sosem árt emlékeztetni magunkat arra: a tiltakozás helyes és szükséges.
- Mi lehetett a kormány szándéka Bayer lovagkeresztjével?
- Azt hiszem, hogy a magyar állam képviselői csak a megszokott üzemmódjukban működtek. Számukra teljesen természetes, hogy kitüntetnek valakit fajgyűlölő, etnicista, kirekesztő, homofób, antidemokratikus szövegekért. Nyilván ezek az ő nézeteik is.
- Változtatott valamit a botrány?
- Valamilyen mértékben biztosan. Az, hogy világossá tettük, nem tűrjük a posztfasiszta beszédet és a mögötte meghúzódó posztfasiszta állami politikát, eljutott azokhoz is, akik magányosan morgolódnak otthon. Láthatják, nincsenek teljesen egyedül. Az összes magyar antifasiszta és demokrata megerősítést kapott.
