Tett és Védelem: Megszűnhet a Hóman Bálint Alapítvány

A Székesfehérvári Törvényszék az MTA állásfoglalását kéri a Hóman Bálint Alapítvány - a feljelentő szerint törvénysértő - megnevezése miatt.

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) beadványa nyomán a Fejér Megyei Főügyészség kezdeményezte, hogy a Székesfehérvári Törvényszék kérje a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását a Hóman Bálint Alapítvány elnevezése ügyében - olvasható a Tett és Védelem közleményében.

A zsidókkal szembeni állami fellépést szorgalmazó egykori politikust népszerűsítő alapítvány elnevezését a TEV törvénytelennek tarta, ezért tavaly decemberben az ügyészséghez fordultak. "A törvénysértő helyzet megváltoztatását a hatályos törvények tették szükségessé: Magyarországon ugyanis nem viselheti olyasvalaki nevét egyetlen alapítvány sem, aki tevőlegesen részt vett a XX. századi önkényuralmi rendszerek működtetésében, kiépítésében vagy fenntartásában. Amennyiben állásfoglalásában az MTA is aggályosnak ítéli a névválasztást, az belátható időn belül a Hóman Bálint Alapítvány megszűnését eredményezheti".

Az elmúlt időszakban komoly vitát váltott ki az a terv, hogy Székesfehérváron szobrot állítsanak Hóman Bálintnak, a zsidótörvények előkészítésében tevékeny részt vállaló vezető politikusnak. A szobor felállítását kezdeményező Hóman Bálint Alapítvány terve azonban végül a civil szervezetek következetes fellépése nyomán meghiúsult. Ennek ellenére – a nyilas rendszer kiépítésével, illetve a zsidóság kollektív kitelepítését szorgalmazva – az emberiesség elleni bűncselekményben szerepet vállaló, a nyilasuralmat parlamenti képviselőként támogató Hóman személye ellen úgy tűnik, továbbra sincs kifogása az alapítványnak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.