galéria megtekintése

A semmiből jött és mindent vitt a fideszes Voldemort, a testépítő nagyúr

15 komment


Doros Judit

Hat éve a semmiből bukkant elő a korrupciós ügybe keveredő fideszes Mengyi Roland, akiről lapunknak Tiszaújvárosban azt mondták, a lehallgatási jegyzőkönyvekben szereplő K. Péter házát bérelte.

Vagyonnyilatkozata szerint szinte semmije sincs a tiszaújvárosi körzet országgyűlési képviselőjének, korábbi Borsod megyei közgyűlési elnöknek, a fideszes Mengyi Rolandnak. Szülőfalujában, Sajóörösön van egy 2013-ban örökölt fél családi háza – a cégjegyzékekben ennek címe szerepel állandó lakhelyeként –, és három évvel ezelőtt megörökölte egy 37 négyzetméteres tiszaújvárosi lakás egynegyedét. Feleségével öt gyereket nevelnek, közülük három közös.

Tiszaújvárosban már hónapok óta nem látták Mengyit, noha ő maga képviselőként igen aktív a körzetében, szinte naponta posztolta közösségi oldalán, hogy éppen merre járt,

hol találkozott nyugdíjasokkal, mit avatott fel, hol mondott beszédet. Legutóbbi bejegyzését szerdán tette közzé: „Délután a Bodrogmenti Borászok Egyesületével találkoztam, akikkel a Tokaj-Hegyalját érintő fejlesztési lehetőségekről, a helyben égető gazdasági és társadalmi kérdésekről beszélgettünk" – írta.

 

– Áttette a székhelyét Szikszóra, meg Tokaj és Szerencs környékére, mert nálunk már nem termett neki sok babér – mondta egy középkorú férfi, aki a gimnáziumban iskolatársa volt a politikusnak. Elárulta: Mengyi Roland sokáig épp a lehallgatási jegyzőkönyvekből ismert K. Péterék családi házát bérelte, de már elköltözött onnét, úgy tudják, már Szikszón él. Azt is megnevezte, hogy a bérelt ház a kertvárosi részen van: ezt az információt Tiszaújvárosban többen is megerősítették lapunknak.

Mengyi Roland
Mengyi Roland
Forrás: boon.hu

Mivel Mengyi Roland pénteken továbbra is elérhetetlennek bizonyult, ezért ügyvédjét, Futó Barnabást kerestük, aki azt mondta, nincsenek információi a képviselő korábbi lakhatási körülményeiről. Ő arra kapott megbízást, hogy a 168 Órában közöltek miatt képviselje ügyfele érdekeit, az ezzel kapcsolatos konkrét lépésekről azonban még nem tudott beszámolni.

A most 41 éves Mengyi Roland szinte a semmiből bukkant elő 2010-ben – mondják a tiszaújvárosiak. A Fidesz hat évvel ezelőtt őt indította el országgyűlési képviselőjelöltként, s meg is nyerte a Borsod megyei 6-os számú körzetet.

– Eléggé meglepődött mindenki, sokan csak úgy emlékeztek rá, mint aki középiskolás éveiben testépítőként jeleskedett

– idézte fel Bráz György, Tiszaújváros szocialista polgármestere. Hozzátette: az viszont egyáltalán nem lepte meg, amit a fenti ügyről olvasott, több helyről is hallotta, hogy furcsa körülmények között landolnak az uniós pénzek ide és oda, a tiszaújvárosi ügyet pedig hetek óta emlegetik a helyiek. – Engem úgy ismernek, mint akinek egyenes álláspontja van mindenről, főként arról, hogy a közvagyonnak a közjót kell szolgálnia, bármi történjék is. Bizonyára nem véletlen, hogy a térség országgyűlési képviselőjével nem alakult ki szoros kapcsolatunk, mert ezen a téren sem vagyunk közös platformon – tette hozzá.

A szociális szövetkezetekre és hátrányos helyzetű emberekre szánt uniós források ellopása a legalpáribb bűncselekmény,

amit egy olyan országban el lehet követni, ahol több mint négymillió ember él a létminimum alatt – véli az MSZP, amely szerint Mengyi Rolandnak minden tisztségéről azonnal le kell mondania. A szocialisták sajtótájékoztatójukat a tiszaújvárosi Mamma Rosa étterem előtt – a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint többször is itt egyeztettek a feltételekről Mengyi Rolanddal a pályázati pénzre áhítozók.

Egyre több pénz

A 168 Óra csütörtökön írta meg, hogy Mengyi Roland fideszes képviselő érintett lehet egy nagyszabású korrupciós botrányban. A hetilap azt írta: a Borsod megyei képviselő tízmillió forint „alkotmányos költség", azaz kenőpénz megfizetését kérte azért, hogy segítsen a szociális szövetkezetekben utazó helyi üzletembereknek nyerni egy uniós pályázaton. K. Péter tett ígéretet arra, hogy közvetít a pályázók és a döntéshozók között. Az adóhatóság eddig öt embert gyanúsított meg különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete, illetve hivatali vesztegetés gyanúja miatt. Közülük hárman beismerő vallomást tettek, a NOL pedig pénteken megtudta, hogy egy viszonylag kis összegű, 500 milliós EU-pályázat lehetett, amelyre rányomultak. A vallomásokban az szerepel, hogy Mengyi – aki Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát – többször találkozott a szociális szövetkezeteket működtető gyanúsítottakkal, és egyre több pénzt kért a közreműködéséért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.