galéria megtekintése

Terrorveszélyhelyzet bármi áron

16 komment


Fekete Gy. Attila

Kapitulált a Honvédelmi Minisztérium: terrorveszélyhelyzetben csak 15 napra kaphatna szabad kezet a kormány, de nem teljhatalmat. Utána a parlament kétharmados többséggel hirdetné ki az új rendkívüli jogrendet. Az első, nagy botrányt kiváltó 30 pontos tervezetének szinte minden pontját feladta a honvédelmi tárca.

Az első változatban – mint arról írtunk – még 60 napra kapott volna teljhatalmat a kormány, lekapcsolhatta volna az internetet, a mobilszolgáltatást, korlátozhatta volna a médiát, az utazás jogát. Mára az egészből annyi maradt, hogy terrorveszélyhelyzet esetén a kormány legfeljebb 15 napig kvázi rendeletekkel is kormányozhat, bizonyos törvények alkalmazását felfüggesztheti, eltérhet a törvényi előírásoktól, és más rendkívüli intézkedéseket hozhat. Mindezek a veszélyhelyzet elmúltával hatályukat vesztik. Újdonság még, hogy a kabinetnek kötelező lenne lépéseiről folyamatosan tájékoztatni a köztársasági elnököt és a parlamenti szakbizottságokat.

Az ország védelmére hivatkozva most tizenöt napra kér szabad kezet a kormány
Az ország védelmére hivatkozva most tizenöt napra kér szabad kezet a kormány
Teknős Miklós / Népszabadság

Ezzel együtt az MSZP nem vesz részt a következő egyeztetésen. A Jobbik pedig úgy nyilatkozott: ha megkapják a szükségesnek ítélt garanciákat, felőlük 30 vagy 60 napig is felhatalmazhatják a kormányt a rendkívüli intézkedésekre, garanciák hiányában azonban 30 percre sem. A Nemzetbiztonsági Bizottság következő ülésén tárgyalja a tervezett.

 

Csütörtöki ülésükön csak Ghaith Pharaon arab üzletember magyarországi tevékenységéről, a Political Capital (PC) elemző és tanácsadó cég és az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közötti szerződésekről, valamint a Parlamentből ellopott számítógépekről tárgyaltak a képviselők. Tényfeltáró bizottság megalakításáról döntöttek, amely tisztázza majd, mire és miért kapott a PC a Gyurcsány-kormány idején 190 millió forint értékű megbízást az NBH-tól. A kormányoldal politikai kifizetőhelynek nevezte a PC-t, a cég visszautasította a vádakat.

Nem sikerült a Belügyminisztérium és a titkosszolgálatok képviselőinek megnyugtatnia a honatyákat – a sajtóhírek szerint az al-Kaida finanszírozása miatt egykor az FBI top10-es körözési listáján szerepelt – Ghaith Pharaon ügyében. Az arab üzletember jelentős gazdasági érdekeltségeket szerzett Magyarországon és „üzleti kapcsolatban áll a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal és Orbán Viktor miniszterelnök családjával”. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke a védelmébe vette Ghaith Pharaont, mondván, még az sem biztos, hogy őt körözték. Zárt ajtók mögött az is elhangzott a „védelmében”, hogy rengeteg pénzt hozott az országba.

Információink szerint a zárt ülésen elhangzott még, hogy legalább nyolc-tíz személyt gyanúsítottként hallgathat ki a későbbiekben a rendőrség az NVI-ügyben, ahol kigyúrt kopaszok megakadályozták Nyakó István szocialista politikust, hogy elsőként nyújthassa be népszavazási kezdeményezését.

A honatyáknak szánt drága laptopokat megdézsmáló és a Jófogás.hu-n értékesítő raktáros esete kapcsán felvetődött az ülésen, hogy komolyabban kellene venni, indokolt esetben át kellene gondolni a biztonsági intézkedéseket és a beléptetést a Parlamentbe és a Képviselői Irodaházba.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.