galéria megtekintése

Teljes káosz a falubusztenderen

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 06. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Közvetve ugyan, de elismerte a Miniszterelnökség, hogy javítani kell azon a rendeleten, amely meghatározta, milyen mikrobuszokat vehetnek uniós pénzből a pályázó önkormányzatok. Mára kiderült viszont, hogy a vitatott rendelet javítása legalább annyira botrányos, mint az első változat szövegezése.

Kistelepülések százain fogadták örömmel a Miniszterelnökség április közepén tett bejelentését, amely szerint a 2007–2013 között még fel nem használt uniós keret terhére összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni, s ebből községi mikrobuszok beszerzésére is kérhető támogatás, járművenként legfeljebb 8 millió forint.

A pályázatra sokan vártak, mert már elöregedőben vannak, cserére szorulnak azok a – jobbára betegek, iskolások, idősek szállítására használt – falugondnoki mikrobuszok, amiket évekkel ezelőtt elsőként szerezhettek be a kisebb települések uniós forrásból.

Az öröm azonban nem tartott sokáig: kiderült ugyanis, hogy a Miniszterelnökség a túlságosan szigorúra szabott műszaki paraméterekkel és kötelező extra felszereltségek kirívóan hosszú listájával kizárta a versenyből az eddig jól bevált típusok zömét.

 

A legtöbb településen az verte ki a biztosítékot: előírták például a korántsem létfontosságú – a tompítottat nappal helyettesítő extra lámpát – gyári LED nappali menetfényt, az ebben a kategóriában szokatlannak számító függönylégzsákokat és a legalább 100 kW (136 lóerő) teljesítményű motort.

A buszokhoz elvben 8 millió forintot ad a kormány
A buszokhoz elvben 8 millió forintot ad a kormány
Beliczay László / MTI

Mindezek ismeretében többen jelezték: a sok extra miatt nem találnak olyan mikrobuszt a piacon, ami minden feltételnek megfelelne. A Miniszterelnökség akkor lapunknak cáfolta, hogy ne lenne megfelelő modell, de egyetlen „jó” típust sem nevezett meg. Egyúttal – a hibát közvetve elismerve – jelezte: módosítják az alig egyhetes rendeletet, hogy az ügyfeleknek „nagyobb választási lehetőségük legyen a legmegfelelőbb gépjárműtípus kiválasztására”. A rendelet javított kiadását április végéig ígérték, ám addig csak tervezet készült – igaz, abból rögtön kétféle.

A Miniszterelnökség azt jelezte, hogy az új rendelet szerint a 100 kW-os teljesítmény helyett elég lehet 80 kW is. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) viszont közleményében arról írt, hogy 60 kW-ra szállítják le a minimálisan szükséges teljesítményt. Az viszont mindkét tervből kiderül, hogy függönylégzsák nem lesz kötelező, a LED nappali menetfény ügyében pedig kompromisszumos megoldással fújt visszavonulót a Miniszterelnökség: több márkát is beengedve a versenybe, megengedik, hogy utólag szerelje be a márkakereskedő a hiányzó extra lámpát.

Többen azt furcsállták: a rendelet tervezete szerint elég lesz csak vezetőoldali oldallégzsákot rendelni, miközben azt jobbára csak párban adják. Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese – aki elsőként tette szóvá a pályázat feltűnő hibáit – azt mondta: a tervezett módosítások és a kaotikus állapotok megerősítik gyanúját: a kormányzat egy bizonyos gyártót hozott volna helyzetbe a különös extrákkal, műszaki paraméterekkel, csakhogy ezt elrontotta, mert a túl szigorú feltételekkel a favoritját is kizárta a pályázatból, most pedig kapkodó tűzoltásba kezdett.

Elképesztőnek nevezte, hogy másfél nappal egy pályázat állítólagos megnyitása előtt még nem ismertek a végleges feltételek. A Miniszterelnökség kapkodása nem csak a pontatlanságokban érhető tetten: a hivatal sajtóosztályán április vége óta nem válaszoltak konkrét kérdéseinkre, s azóta rendre azzal hárították el megkereséseinket, hogy bármikor megjelenhet a Magyar Közlönyben a rendelet javított változata.

Itt érdemes megemlíteni: míg a módosított rendelet, azaz az új feltételek sora kedden este sem volt ismert, a Miniszterelnökség és a vidékfejlesztési hivatal egyaránt azt jelezte: csütörtöktől lehet pályázni. Árulkodó továbbá az is: tegnap inkognitóban érdeklődtünk a pályázatról az MVH-nál, s egy ügyintéző azt tanácsolta: ahogy ők, mi is folyamatosan figyeljük a Magyar Közlöny honlapját.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.