galéria megtekintése

Brutális számok: százakat rúg ki az MTVA

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 17. számában
jelent meg.


Bednárik Imre
Népszabadság

Mintegy 200 munkatársat bocsátanak el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA) és további 100 embert küldenek majd el a négy közszolgálati csontvázintézmény összevonása miatt – értesült a Népszabadság.

Miután a parlament jóváhagyta az MTVA jövő évi 80,4 milliárd forintos költségvetését, Szabó László Zsolt, a cég vezérigazgatója hamarosan elindítja a beígért leépítést. Kapuvári Gábor, az állami médiacég központi üzemi tanácsának elnöke ugyanakkor azt kérte a vezérigazgatótól, hogy amennyire lehetséges, az elbocsátásokat ne karácsony előtt, hanem január elején kezdje meg.

Leépítés azonban mindenképpen lesz, a mértéke kérdéses. Szabó László Zsolt korábban azt mondta az érdekképviseleteknek, hogy száznál több, de kétszáznál kevesebb munkavállaló elbocsátására készül, információink szerint ez a szám azonban nagyon közel lesz a kétszázhoz. Ennyi ember elbocsátása éves szinten egymilliárdos megtakarítást jelenthet a bérekben és járulékaikban.

Ez már a negyedik nagy leépítés lesz a közmédiában, miközben az MTVA állami támogatása évről évre nő. 2011 nyarán és őszén hozzávetőleg 900 embert bocsátottak el, 2013 elején további 200 munkavállalótól váltak meg, így 2000-re csökkent a médiaszolgáltatási alap dolgozóinak létszáma.

 

Az eddigi elbocsátások egy jelentős részét inkább tisztogatásnak lehet nevezni, mint racionális leépítésnek, mert nagyon sok szakmailag felkészült, a közönség által ismert és kedvelt műsorkészítőt távolítottak el. Ma már az a Papp Dániel az MTVA tartalomszolgáltatási igazgatója, aki egy híradós riportban meghamisította az Orbán Viktort kritizáló Daniel Cohn-Bendit európai parlamenti politikus magyarországi látogatásáról készült riportot.

Információink szerint a közmédián belül most már többen megkérdőjelezik, hogy az újabb leépítés után elegen lesznek-e az összes tévés, rádiós és MTI-s tartalom előállításához. Akkor bizonyára elegendő lesz az 1800-as létszám, ha a vezérigazgató bizonyos területeket kiszervez a cégből. Vannak arra utaló jelek, hogy a műsorgyártás egy részét is kiviheti, hogy aztán az egyes produkciókat külső vállalkozásoktól rendelje meg.

A parlament hétfői döntése nyomán elindulhat a négy közszolgálati csontvázintézmény – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI Zrt. – összevonása is. Négy év után a kormánypártok is rájöttek arra, hogy a médiarendszer átalakításakor feleslegesen tartották meg ezeket.

Fotó: Konyhás István / Népszabadság

A nagy múltú intézményeket akkor egy-egy ötven főnél kevesebb munkatársat foglalkoztató csontvázintézménnyé fokozták le, amelyek leginkább csak kifizetői helyek a kádereknek, a cégek élére ugyanis olyan személyeket neveztek ki, akik előzőleg a jobboldali médiabirodalmakhoz tartozó orgánumoknál (Lánchíd Rádió, Hír TV) dolgoztak, vagy korábban már meggyőző gesztusokat tettek a Fidesznek. A négy zrt.-nél jelenleg több mint 150-en maradtak állományban kiemelt fizetésekkel, közülük most várhatóan százat szélnek eresztenek. Ez további félmilliárdos megtakarítást hozhat, amit aztán az MTVA költhet el.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.