galéria megtekintése

Téli álom a medvefarmnál

0 komment


Csordás Lajos

Veresegyháznak nincs különösebben izgalmas múltja, annál fényesebb a jelene. Nem véletlen, hogy amikor a város új múzeumról álmodik, nem csak a klasszikus helytörténetre gondol. Gyerekfoglalkoztató, filmvetítés és csillagda is szerepel a tervek között. Mindez önerőből.

Medvék! – mutatja egy nyíl Veresegyházról kifelé menet, és mi a nyíl irányába hajtunk ki a határba. Alighogy áthaladunk a váci vasútvonalon,  megállunk a behavazott tájban, és kísérőnk, Varga ­Kálmán egy drótkerítéssel kerített, két-három ­hektáros földdarabra mutat:

itt lesz Versegyház új múzeumkomplexuma. A távolban egy régi csirkekeltető épületei, azon túl pedig az immár országszerte híres veresi medvefarm.

Ennek szomszédjába kerül tehát az egyedülállónak ígérkező múzeumi intézmény a tizennyolcezres, rohamosan fejlődő kisvárosban, amely, lehet mondani: most éli történelme fénykorát.

 

Veresegyház húsz-harminc évvel ezelőtt poros kis falu volt, amelyet az asszonykórusáról ismert az ország, mivel ők vokáloztak a Z'Zi Labor ismertebb slágereiben. Aztán jött a kilencvenes évek elején Somody Imre a Pharmavit megalapításával, majd a Misszió egészségközpont megépítésével. És jöttek még sokan, köztük 2001-ben a General Electric, amely itt működteti turbina-összeszerelő üzemét. A településen ezerötszáz vállalkozás működik. Az egyik nyertese lett a rendszerváltás utáni agglomerációs kirajzásnak, a lakosság 1990 óta a háromszorosára nőtt, az átlagéletkor negyven év alatt van, és az itteni népesség harmada tizennyolc év alatti.

A kilencvenes évek óta új városközpont épült a Makovecz-tanítvány Zsigmond László főépítészi irányításával. A kisvárosnak – merthogy 1999-ben város lett – van önálló színháza, új református iskolája, s

most épül a régi faluközpontban egy új katolikus templom, mert a régit kinőtték.

A fejlődésben nagy szerepe volt a város hetven­nyolc éves, független polgármesterének, Pásztor Bélának, aki ötven éve vezeti Veresegyházat, s ebben rekorder. Mint ahogy abban is, hogy őt választották a legnagyobb szavazatszázalékkal polgármesterré az országban 2014-ben, 87 százalékkal (ennél jobbat csak ott értek el, ahol egyetlen jelölt indult).

Pásztor sosem volt párttag, sem a régi pártállamnak nem volt, sem a mostaninak nem katonája.  Ő kereste meg Varga Kálmánt, hogy

a városnak rendes múzeum kellene,

s ha valaki meg tudja csinálni, hát Varga képes rá. Már csak azért is, mert akkor már éppen nem kellett irányítania az állami műemlékeket kezelő intézményt, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságát. Onnan ugyanis, miután a máig futó, jelentős felújítási projekteket előkészítette – például Fertődön, Ozorán, Somogyváron,  Dégen, Nádasdladányban és még egy csomó helyszínen –, a hatalom kipenderítette. Elment hát Veresegyházra múzeumot csinálni.

A feladat persze nem könnyű. Veresegyháznak ugyanis múltja van, de történelme nincs – mondja Varga Kálmán. Nem zajlott kiemelkedő történelmi esemény, nem születtek nagy történelmi személyiségek Veresegyházon. Egy szokásos helytörténeti gyűjteményt persze így is össze lehetne hozni, sőt, egy tájház már van is. De úgy gondolták,

az a sajátos helyzet, hogy Veresegyház most éli történelme legintenzívebb fejlődési szakaszát, és mert tele van fiatalokkal,

megkívánja, hogy az új múzeum több legyen a szokásosnál. „Csináljunk egy olyan érdekes intézményt – gondolták –, amely ellátja a ­múzeumi feladatokat, és emellett a gyerekekre is fókuszál. Egy játékmúzeumot, de nem vitrin mögötti játékokkal, hanem valami nagypályás dolgot, ami Miamiban vagy Ammánban is lehetne."

Varga Kálmán elkészítette a leendő létesítmény kiinduló szakmai programját. Eszerint az új intézményt hálózatként kell elképzelni, amelynek központi épülete lesz ott kinn, a medvefarm mellett a játszóközpont és múzeum, s amelyben nem lesz állandó történeti kiállítás, lesznek viszont filiáléi, ahol igen.

A központi intézmény, a játék- és gyerekmúzeum feszegeti a múzeum fogalmát, picit a Csodák Palotájához lehet majd hasonlítani.

A gyermeki kreativitást fejlesztő hely lesz, foglalkoztatókkal, műhelyekkel vagy akár csillagdával, de hagyományos kiállítótermekkel is, bennük inter­aktív kiállításokkal. Itt lehetne levetíteni például digitális animációként a település történetét, ahogy ezt több város múzeumában is megcsinálták már egyes korszakokra, például Kecskeméten vagy Pécsen.
Sok mindenre ad lehetőséget a komplexum háromhektáros parkja is, ahol például vizes játszótér lehet. Úgy tervezik, bizonyos része alkalmas kell legyen szellemileg sérült gyermekek gyógyítására is. Ide összpontosulnak majd a gyerekek világához kötődő szolgáltatások, civil szervezetek.

Mindezekhez fiókintézményként kapcsolódnak történeti és művészeti bemutatóhelyek. Lesz ­például régészeti park, a középkori Ivacspuszta nemrég feltárt településközpontja, amely Veresegyház határában van. Feltárják az egyetlen műemlékük, a régi templom alatti középkori előzményeket is, majd miután az új templom megépül, a régi akár egyházművészeti kiállításnak adhat helyet. De szeretnék kikérni a váci múzeumból helyi bemutatásra az ott őrzött veresegyházi régészeti leleteket is. Gyűjtik a veresi néprajzi anyagot. Bevonják az együttműködésbe a helyi művészeket, mintegy harminc alkotót. Sok lehetőség van, amit össze lehet fogni ebbe az intézménybe. Hamarosan felállítanak egy szakértői csapatot, amely a végleges tartalmat kidolgozza.

Varga Kálmán készítette el a leendő múzeum szakmai programját
Varga Kálmán készítette el a leendő múzeum szakmai programját
Teknős Miklós / Népszabadság

Az építészeti tervezés is elindult, mégpedig a műszaki egyetemmel együttműködésben. A Balázs Mihály vezette középület-tervező tanszék a munkát beillesztette az oktatási programba. Pályázatot hirdettek a hallgatóknak az építészeti ötlettervekre, s a legjobbakat megvásárolta a város. Huszonhárom pályamunka érkezett. Ezek lényegében előzetes elképzelések az egész komplexum térbeli elhelyezési lehetőségeire. Voltak, akik az épületelemeket eldobott dobókockákként jelenítették meg, mások félig levitték a föld alá, megint mások várszerű építményt képzeltek el.

Az első díjas munka talán legnagyobb erénye, hogy a komplexum változatos megjelenésű, maga körül is formálja a teret, és ezzel már látványában is felfedezésre ingerel. Tulajdonképpen a felfedezés élménye a lényege és a filozófiája az egész gyerekmúzeumnak, s ezt a kicsit várra is emlékeztető, szintekkel is játszó terv messziről sugallja.

A kiemelt pályázatok továbbcsiszolásában a jövőben is együttműködnek, s ezek a tanév végére elérhetik azt a szintet, hogy komoly építészeti tervezőmunka alapjául szolgáljanak. Az ütemterv szerint az építkezés talán 2018-ban elindulhat, s 2020-ra készen lehet. Tervezett költsége kétmilliárd forint. Kevés esély van rá, hogy a pénz uniós támogatásból legyen meg, de a város eddig is főleg önerőből fejlődött.

Állunk a havas határban, az úgynevezett IV. számú akcióterületen, és álmodunk. Nem kicsit.

Ez a környék hamarosan szabadidőcentrum lesz. Önmagában a játékmúzeumért és a medvefarmért talán nem jönnének ki elegen ide, ám kiderül, hogy a közelben új tavat építenek ki – milyen szép a neve: Álomhegyi-tó. Nem messze épül az új termálfürdő, aztán pontosan az új múzeum mellett létesül egy vasúti megálló, ahol a Pestről kijövők leszállhatnak, s lesz egy külön idevezető lehajtó is az M3-asról. Lehajtó Veresegy­ház történelméhez. Állunk a havas határban, az úgynevezett IV. számú akcióterületen, és álmodunk. Nem kicsit. Ez a környék hamarosan szabadidőcentrum lesz. Önmagában a játékmúzeumért és a medvefarmért talán nem jönnének ki elegen ide, ám kiderül, hogy a közelben új tavat építenek ki – milyen szép a neve: Álomhegyi-tó.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.