Települések cigaretta nélkül: Harag és delírium
A hatszáz lelkes bihari településen nem nyílt Nemzeti Dohánybolt, ezért egy doboz cigiért jó messzire kell menni: a Békés megyei Füzesgyarmatra. Ami a Hajdú-Bihar megyei Darvastól tizenkét kilométerre van, biciklivel oda-vissza eléggé sok idő. Szegény embernek nem futja arra, hogy benzinre és buszjegyre költsön, úgyhogy marad a kerékpár. Mármint nyáron.
– Na de mi lesz velünk télen? Biciklizünk majd a mínusz tíz fokban cigiért? – ezen tanakodnak a darvasiak. Egy szakállas férfi megjegyzi azt is: hülye helyzet, hogy a kocsmában még török csoki is van, jellemző módon Delírium a neve, de cigaretta bezzeg nincs. A helyi faliújság szerint lehet kapni szegőkövet, növendék üszőt, ezer forintért fotelt, egy Honvéd utcai lakos pecsenyelibát cserélne „bármi másra”, s van másfél tonna lucerna is eladó, de cigaretta – hát az nincs.
– Nincs cigi a kocsmában! Ki érti ezt?! – néz rám a szakállas ember, s látszik a tekintetén, hogy valahol belül, a lélek mélyén megértett valamit a világ tökéletes értelmetlenségéből.
Ha már Darvason vagyunk, be is megyek a kocsmába, veszek egy szelet Delíriumot, s látom, tényleg török, az van ráírva, hogy „sütlü cikolata kaplamali marshmallow bisküvi bar”. Éppen ezt majszolom, amikor az egyik ház előtt összefutok egy alacsony, ősz öregúrral, aki közmunkásokkal beszélget. Kérdem tőle, hogy idevalósi-e, s tudja-e, milyen helyzetbe kerültek a darvasi dohányosok, mire azt mondja, persze, hogy tudja, elvégre mégiscsak ő volna itt a polgármester. Buk Györgynek hívják, hetvennyolc éves, de amikor rákérdezek a cigiügyre, fiatalos, régi tűz gyullad a szemében, s elkáromkodja magát:
– Hát így még senki se baszott ki a szegény emberekkel, mint Orbánék! Szó szerint azt írja le, amit mondtam! Azt se bánom, ha főbe lőnek érte! Azt írja le, hogy hetvennyolc év alatt nem hallottam ilyen kibaszást. Majd azt is előírja nekem a kormány, hogy milyen irányból nézhetem a gólyafészket?!
Az előtte álló közmunkások bólogatnak.
– Jól mondja, Gyuri bácsi! – teszi hozzá egyikük. – Ha én betekerek Gyarmatra cigit venni, visszafele már el is szívom a felét! Akkor hányszor forduljak egy nap?
De a bihari síkon nem csak a darvasi dohányosok vakarják most a fejüket. Bihardancsházán sem nyílt trafik, hoppon maradtak az ottaniak. A helyi kocsmáros nem akar nyilatkozni, de a vendégei annál inkább.
– Nézze meg Módos Imrét Bihartordán! Hát az fideszes polgármester, lett is neki trafikja! – darálja egy negyven körüli, vörös arcú ember, akinek ott füstöl egy szál cigaretta a kezében. Kérdezem tőle, hogy hol vette, mire azt mondja, vágott dohányt szív, ő tölti hüvelybe. Negyvenöt grammos adagokban veszi, egyszerre tíz darabot.
– Sokat költök cigire – teszi hozzá –, de legalább nem Módos Imre zsebét tömöm. Nekem senki se írja elő, hogy Módos Imréhez hordhatom a pénzemet!
Bihardancsházáról a jövőben Nagyrábéra vagy Bihartordára kell bemenni cigiért, s jellemző a helyiek előrelátására, hogy hiába július van, nekik is eszükbe jutottak a téli hónapok.
– Rábé ide csak három kilométer, de januárban nem lesz kellemes eltekerni oda – hallom a kocsmában. Amúgy nem minden dohányosra vár ez a sors: szembejön velem egy alacsony, kövér ember, akinek lóg egy szál cigaretta a szájában, s már kérdezném, hol vette, amikor az ingzsebére téved a tekintetem. S egy doboz cigit látok ott, cirill betűs, ukrán felirattal: Feszt.
– Mennyi volt, megkérdezhetem? – mutatok rá, mire zavartan lejjebb süllyeszti, s ennyit válaszol:
– Hát ööö... Ööö...
Miután tisztázzuk, hogy nem adóellenőr vagyok, hanem újságíró, kiböki:
– Az ukrán cigi feketén négyszázötven forint per doboz. Erre telik. De eljön az idő, amikor kukoricalevelet szívok majd, mint anno a nagyapám!
A dohánykoncesszió következményei Dél-Biharban a boltosokat és a kocsmárosokat is sújtják. Szerepen sem nyílt trafik, így mostantól az ottani kocsmában sem kapható dohány. Az italboltot vezető asszony azt mondja, korábban jól fogyott nála a cigaretta, főleg hétvégén, amikor sokat ittak. Keresett is rajta annak dacára, hogy kicsi volt az árrés. A koncessziót nem pályázta meg, mert úgy gondolta, nem fogja megérni a befektetés – de azt nem hitte volna, hogy a változások miatt ekkora lesz a felháborodás.
– A vendégek szó szerint dühöngenek, nem értik, mire jó ez az egész – mondja, majd hozzáfűzi: egyre többen szívnak majd csempészcigit. Ő maga nem kockáztat, nála feketén nem lesz cigaretta, mégis idegeskedik. Félő, hogy ha a vendégei nála dobálják el az üres ukrán dobozokat, akkor a vámosok őt büntetik meg.
– Ha nem szedem össze a szemetet, az a baj! De ha összeszedem, akkor meg az! A fináncok ugyanis még a szemétbe is beletúrnak. Mit csináljak? – néz rám, de hiába: bennem már van egy adag darvasi delírium, és ugyanabból az irányból nézem azt a bizonyos gólyafészket, mint ő.
