A fiú nagyon izgul. Halkan mondja a nevét, s azt, hogy Bánrévéről érkezett a miskolci zeneművészeti intézetbe, a világhírű, Berlinben élő magyar zenész által alapított, s a nevét viselő felsőörsi zenei tehetség központ itteni válogatójára. Levente katolikus általános iskolába jár, nyolc hónapja kezdett el gitározni. Bevallja: hetek óta lázas izgalommal gyakorol, a meghallgatás napján már reggel hétre beállította a vekkert, s kora délutánig pengetett.
Akkordok az internetről
– Jó, kezdheted – int Snétberger Ferenc, leül, s teljes figyelmével felé fordul. A fiú ujjai virtuóz táncba kezdenek a gitárhúrokon.
– Kísérővel jobban menne – szólal meg néhány futam után a fiú.
Snétberger előveszi a tokból a saját gitárját. – Gyerünk, majd valahol beszállok – mondja. Pár percet zenélnek együtt, de mintha évek óta ismernék egymást.
Aztán a fiú szólóba kezd.
– Ez az én számom – néz fel meglepődve a zenész.
Újabb dallamot játszik a fiú, az is Snétberger-szerzemény.
– Hogy tanultad meg ezeket? – kérdi a muzsikus.
– Az internetről. Néztem, hogyan fogja az akkordokat, és közben hallgattam a zenét – válaszolja Levente.
Koldusok és királyfiak
Az integráció egyik legalkalmasabb eszközének tekinti az általa régóta támogatott Snétberger Zenei Tehetségközponthoz hasonló kezdeményezéseket Navracsics Tibor. A központ eddig több mint 200 hátrányos helyzetű, roma származású fiatalnak biztosított magas szintű művészeti képzést, részben magyar állami segítséggel. „Szurkolok, hogy a képzés feltételei konszolidálódjanak, és ennek a máris nagy jelentőségű intézménynek a példája általános modellé legyen” – nyilatkozta lapunknak Navracsics januárban.
Váradi Krisztián tizenhat éves, a füzesabonyi rendvédelmi szakközépiskolába jár, s a Heves megyei Besenyőtelekről érkezett a szüleivel.
Édesapja – szintén gitáros – büszkén mondja, hogy egyre többet lépnek fel a környéken, s a fia már Bangó Margitot is kísérte.
– Szóval rendőr akarsz lenni – néz rá figyelmesen Snétberger.
|
A Snétberger Központ növendékei okkal bízhatnak zenei karrierjük elindulásában
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
– Most ilyen iskolába járok. De a szívem vágya mégiscsak az, hogy dzsesszmuzsikus legyek – válaszol a fiú, akinek szülei közben odakint várakoznak.
Végre van egy dobosunk!
A gyerekek többsége a környező borsodi kistelepülésekről, Léhről, Olaszliszkáról, Bánrévéről érkezett. Legmesszebbről Teru Erik jött, ő a szlovákiai Nagykaposon lakik. Amikor dobszólója végeztével kiment a teremből, Snétberger csak annyit mondott a többieknek: végre van egy dobosunk! Később a fiú odakint elárulja: kilencéves kora óta dobol, először egy ütött-kopott diplomatatáskán fakanállal gyakorolt.
Világnyelven oktatnak
A roma származású, Liszt-díjas gitárművész szakmai irányításával működő, nyaranta hathetes, majd az őszi és tavaszi időszakban három-három hetes kurzusokat meghirdető felsőörsi zenei tehetségközpont 2011-től évente 60 tehetséges 12–20 éves roma fiatalnak nyújt lehetőséget tehetségük kibontakoztatására. Az intézmény korszerű épületegyüttese a korábbi felsőörsi diáktábor területén kapott helyet. A beruházást a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2,7 millió euróval, a magyar állam 0,5 millió euróval támogatta, a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) és az Európai Szociális Alap pedig jelentős anyagi és szakmai segítséget nyújt a központ működéséhez.
|
Akadnak, akik ismerik a kottát, mások a világhálón fellelhető videókról veszik le az akkordokat
Kurucz Árpád / Népszabadság |
Az alapítás óta eltelt négy évben számos tehetséget „kineveltek”, sokakat felvettek itthoni vagy külhoni zeneművészeti főiskolák, egyetemek dzsessz tanszakaira, vagy profi zenekarokban kaptak munkát – mondja Snétberger Ferenc. Hozzáteszi: nem a televíziós tehetségkutatók csillogását, hanem az elmélyült munka világát kínálják tanítványaiknak. Aki nem járt szolfézsra, nem tud kottát olvasni, azt megtanítják rá: ez egy olyan „világnyelv”, amelynek ismerete később segíthet eljutni egy nagyzenekarba vagy akár egy dzsesszegyüttesbe. A másik erősségük, hogy hagyják kibontakozni a gyerekekben meglévő tehetséget.
– Amit otthonról hoz, amit tapasztalt, ami „benne van”, abból indulunk ki, és azt engedjük kiteljesedni. Nem az a célunk, hogy mindenki egyformán profin zenélje ugyanazt, hanem hogy előcsaljuk a saját egyéniségét, s azt erősítsük – teszi hozzá.
A próbafelvételek után az előcsarnokban a felsőörsi zeneközpont két munkatársa még meginterjúvolja a jelentkezőket, milyen körülmények között élnek, jártak-e zeneiskolába, ismerik-e a kottát?
A válaszokból kiderül: legtöbben a világhálóról vagy valamelyik családtagtól tanultak meg zenélni, gitárjuk, hegedűjük sem a legújabb. S talán maguk sem értik, mi az az isteni szikra, ami a hangszerhez vezette, s rabul ejtette őket.
