Távozik Mester László MSZP-s polgármester

Tizenhat év után nem indul újra a tisztségért Mester László, a XVIII. kerület szocialista polgármestere, aki ezt nem sokkal ezelőtt tudatta az MSZP helyi elnökségével. Így kérdéses: megmaradhat-e a baloldali irányítás Budapest egyik legnagyobb kerületében, hiszen Mester 1994 óta megszakítás nélkül töltötte be ezt a pozíciót, mint a párt egyik meghatározó, legrégebben regnáló helyi politikusa, volt országgyűlési képviselője. Kérésére kizárólag egyéniben indították a szocialisták, ám így tavasszal nem szerzett újabb mandátumot. Mostani döntésében meghatározó szerepet játszott, hogy az MSZP nem vonta le a választási kudarc tanulságait. A helyi elnökséghez írt levelében rámutat: baloldali értékrendje nem változott. A pártot megjelenítő egyes személyekkel van problémája, akik felelősek azért is, hogy továbbra sem a végzett munkája alapján ítélnék meg a választók az őszi megmérettetésen.

Polgármesterként nem indul újra az őszi önkormányzati választáson Mester László, Pestszentlőrinc-Pestszentimre szocialista polgármestere, a párt egyik meghatározó helyi politikusa. A NOL értesülése szerint döntését nem sokkal ezelőtt jelentette be az MSZP helyi elnökségi ülésén. Mester László 1994 óta megszakítás nélkül töltötte be ezt a pozíciót, de 1990 óta tagja volt a helyi képviselő-testületnek. Idén májusig több ciklusban a körzet országgyűlési képviselője is volt. Korábbi sikereire alapozva (2002-ben és 2006-ban is 52 százalék fölötti eredménnyel, s mindkétszer egyéniben már az első fordulóban nyert), kérésére ezúttal is kizárólag egyéniben indította az MSZP, ám így májusban nem szerzett újabb parlamenti mandátumot. A polgármester a szocialista párt egyik legrégebben regnáló polgármestere. Információink szerint döntésében meghatározó szerepet játszott, hogy az MSZP nem vonta le a választási kudarc tanulságait, amivel továbbrontja az MSZP-s – egyébként népszerű, s eddig sikeres – városvezetők, helyi politikusok őszi választási esélyeit.

Ezen túlmenően erkölcsi aggályait is megfogalmazta a helyi elnökséghez írt s a lapunk birtokába került, erősen bíráló, de őszinte hangvételű levelében. Mint arra rámutat: „a viszony és értékrendszer jelentősen megváltozott, a világ átpolitizálódott – nemcsak tágabb környezetünkben –, amelyben egyre idegenebbül mozgok”. Baloldali értékrendje nem változott, nem az MSZP értékrendjével van problémája, hanem a pártot képviselő vagy megjelenítő egyes személyekkel. Azokkal, akik közül néhányat – többek között – a rá leadott szavazatok juttattak a parlamentbe, és akik másokkal együtt felelősek azért, hogy a pártnak ilyen a megítélése. Felelősek azért is, hogy „azzal kell számolnom, továbbra sem a végzett munkám és magatartásom alapján fognak megítélni egy megmérettetésen. Nem gondolom, hogy nem követtem el hibákat, de mint eddig is látszott, nem elsősorban a valós teljesítmény a megítélés alapja”. Mester László nem akar hátat fordítani a pártnak „azért és akkor, amiért, és amikor az nehéz helyzetben van”. Ugyanakkor szerepet vállalni sem akar polgármester-jelöltként sem „egy ennyire megváltozott környezetben”. Mint írja: „másképpen szocializálódtam, nekem nem ezek a követendő magatartásminták”.

Az előzményekre utalva Mester László emlékeztet arra, az elmúlt hetekben sok helyi lakos megkérdezték tőle, hogy indul-e a polgármester-választáson. Erre – csak úgy, mint az előző ciklusok hasonló időszakában – azt a válaszolta, még nem születtek meg a szükséges döntések, beleértve a sajátját is. Ugyanakkor tudja, hogy a választásokig hátralévő  szűk idő miatt nem lehet tovább várni: a döntésekhez szükséges az ő elhatározása is. Mivel az országgyűlési választások számára egyértelműen azt mutatták, hogy a megmérettetésnél nem számított az elvégzett munka, az eredmények – a szavazás pártokról és nem személyekről szólt. A politikus nem hiszi, hogy ez másként lesz az önkormányzati választásoknál, utalva arra az új jelenségre, melyet az elmúlt 20 évben a XVIII. kerületben eddig nem tapasztalt: a személyeskedő, lejárató, sok tekintetben a becsületbe gázoló kampányra. Egyértelmű jelei vannak, hogy ez folytatódni fog.

A levél emlékeztet tizenhat éves polgármesterségének sikereire és kudarcaira, melyet sokan, sokféleképpen értékelnek. Ugyanakkor elvitathatatlanok a kerületben végbement változások: a lakossági vélemények, a közvélemény-kutatások is azt bizonyítják, hogy a városrész sokat fejlődött. Megújultak az intézményeik, új bölcsőde, óvoda, szakrendelő, sportkastély épült. A kerület utcáit városőrök járják, Mester László szerint Budapest egyik legbiztonságosabb városrésze lett Pestszentlőrinc-Pestszentimre. A kerület egy dinamikusan fejlődő városrész, egy parkváros arculatát igazolja vissza. Meglévő problémáik megoldása nem elsősorban rajtuk múlott és múlik – utal a levél mások mellett a fővárosi kompetenciájába tartozó beruházások elmaradására. Amit lehetett – csatornázás, útépítés, közlekedés, környezeti károk felszámolása – saját erejükből megtettek, élve a pályázati lehetőségekkel és saját forrásaik felhasználásával, sok tízmilliárd forintért. Ám e munka folytatása nem csak vállalás, hanem a lehetőségek kérdése is – szögezi le a polgármester.

Szerinte a lehetőségek mérlegeléséhez az is hozzátartozik, hogy a viszony és értékrendszer jelentősen megváltozott, a világ átpolitizálódott, amelyben ő egyre idegenebbül mozog. Mester László nem akarja azt a látszólag kézenfekvő megoldást választani, hogy független jelöltként indul, bár „egészen biztosan egy megváltozott arányú, összetételű önkormányzati szervezetrendszerben sem mozognék idegenül”. Emlékeztet a szocialisták rendszerváltás utáni helyzetére, s akkor játszott szerepére is. Mint írja, az „MSZP alapító tagja, az alapító kongresszuson az egyik meghatározó platform szervezője voltam. A kerületben társaimmal együtt szerveztem meg az MSZP helyi szervezetét, amelynek az első elnöke voltam. 1990-1994 között egyetlen MSZP-s képviselőként dolgoztam az önkormányzat képviselő-testületében. Az értékek képviselete – amelyet én akkor is vállaltam, amikor sem helyben, sem országosan nem volt döntő tényező az MSZP – kötelez”.

A tisztségért csak önmagáért nem akar szerepet vállalni akár polgármester-jelöltként sem. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: „Másfajta megbízatást, mint például a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács vagy az Intelligens Települések Országos Szövetségének az elnöksége, korábban is csak azért – és díjazás nélkül – vállaltam, mert úgy gondoltam, hasznára válhat a kerületnek”. A szocialista politikus levele zárásában megköszön támogatói és munkatársai bizalmát, akikkel közösen alakították a kerületet életét, ahol három éves kora óta lakik. Hiszi, hogy megtalálja a helyét a közösség érdekében végzett munkában.

Mester László a Népszabadságnak tavasszal adott interjújában arra a kérdésre, a frakció- és a pártfegyelem hogyan befolyásolta képviselőként az elmúlt négy évben, el tud-e számolni a lelkiismeretével és a választóival, azt mondta: mindenképpen. Hozzátette, demokratikus parlament sehol nem működik frakciók nélkül, ilyen értelemben nem lehet 386 individum kalózterülete. „De egy testület ahogy elvetheti, úgy győzelemre is segítheti az egyéni indítványokat. Nekem több ilyen is volt. Ferihegy miatt fontos volt a légiközlekedési törvény módosítása, a szakminiszter ellene volt, ám a frakció és a parlament is támogatta, így a rendeletváltozások előtt egyeztetni kell az érintettekkel, például a XVIII. kerülettel. Budapesti polgármesterekkel harcoltuk ki 2008-ban a forrásmegosztási törvény módosítását, azóta nincs vita a főváros és a kerületek között: egy korrekt képlet alapján mindenki a megfelelő összeget kapja. Ez nekünk azóta kétmilliárdos többletbevételt hozott. Siker volt, hogy az idei költségvetésben végül nem csökkentették a gyermekétkeztetési, a két tannyelvű oktatás és a zeneiskolák támogatását. Ami pedig a lelkiismereti szavazásokat illeti: nekem ilyen volt az új, az államfő által is visszaküldött polgári törvénykönyv, melyet kifogásaim miatt nem szavaztam meg”.

Mester László
Mester László, polgármester
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.