galéria megtekintése

Távozik az illegális polgármester

Távozik posztjáról Madácsi Imre, Kisléta fideszes polgármestere. A politikus azután döntött így, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal bírósági eljárást kezdeményezett ellene, mert bár jogerősen elítélték, ami miatt le kellett volna mondania, majdnem egy évig mégis tisztségében maradt.

Madácsi január óta vezette illegitim módon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta önkormányzatát. A férfit a Debreceni Ítélőtábla felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Másodrendű vádlottként állt bíróság elé egy büntetőügyben, amelyben rajta kívül két elkövetőt ítéltek el. A vádlottak cégei több mint száz megváltozott munkaképességű embert foglalkoztattak 2002 és 2003 között, ám a munkabérüknek csak töredékét fizették ki nekik, holott a munkabér teljes összegére igényeltek állami támogatást.

Madácsi tisztsége a 2011-es önkormányzati törvény alapján megszűnt, s tudósítónknak múlt héten még azt mondta: azért jár be dolgozni, mert akadt olyan jogász, aki szerint nem kellett lemondania, mások szerint pedig meg kell várnia ebben az ügyben a kormányhivatal döntését. Időközben lapunk kikérte az illetékes kormányhivatal véleményét, és Kozma Péter kormánymegbízott azt a tájékoztatást adta, hogy a Madácsi ellen általuk kezdeményezett eljárás a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban van.

Madácsi Imre szerint ő nem követett el semmit
Madácsi Imre szerint ő nem követett el semmit
Konyhás István / Népszabadság

 

Madácsi tudósítónkkal a héten azt közölte: a közigazgatási és munkaügyi bíróságtól hétfő reggel felhívták, és a beszélgetés során világosan kiderült számára, hogy a polgármesteri működését be kell fejeznie a 2011-es önkormányzati törvény alapján. Azt kérdezték tőle, hogy kér-e személyes meghallgatást, vagy kíván-e észrevételt tenni, de ezzel nem kíván élni, mert – mint fogalmazott – „a helyzet egyértelmű”. Hozzátette: a felelősséget vállalja, még akkor is, ha nem követett el semmit.

Kérdésünkre, miszerint miért ítélhették el, ha nem követett el semmit, Madácsi a történtekről annyit mondott: „ezelőtt tizenhárom évvel két barátom kért meg, hogy vegyek a nevemre egy céget. Három hónapig volt a nevemen az a cég, amely miatt elmarasztaltak, s amely miatt le kell mondanom a polgármesteri tisztségemről. A cég működtetésében semmilyen módon nem vettem részt, a bírósági szakban a tanúk nem is ismertek engem, nem is ismerhettek, mert semmi közöm nem volt az egészhez”.

A kislétai történet igazi abszurditása, hogy a hivatalok és bíróságok lassúsága miatt egy magánembernek minősülő volt polgármester majdnem egy évig vezethetett egy települést mandátum nélkül. Így megtörténhet, hogy eredményes időközi polgármester-választás után az új kislétai polgármester kezdeményezni fogja a 2015 január­ja óta hozott összes polgármesteri döntés és képviselő-testületi határozat semmissé nyilvánítását, valamint a helyi jegyző felelősségre vonását, amennyiben mulasztást követett el. Az új polgármester nem Madácsi lesz, ő ugyanis közölte: nem kíván újra indulni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.