Tatárszentgyörgy: Csorbáék nem bíznak az igazságszolgáltatásban

Ellentmondásosnak és pontatlannak tartják a vádiratot a romagyilkosság-sorozat tatárszentgyörgyi áldozatainak családtagjai. Elmondták, nem bíznak az igazságszolgáltatásban, mivel szerintük még vannak szabadlábon olyanok, akiknek közük van a támadáshoz.

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat legmegrázóbb esete volt a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság: a Pest megyei település cigánysorának utolsó házát 2009. február 23-ra virradóra Molotov-koktélokkal felgyújtották, majd - a vádirat szerint - a másodrendű vádlott, Kiss István négy célzott lövés adott le a tűz elől menekülő 27 éves apára és két kisgyermekére; a családfő és ötéves fia meghalt, a hatéves kislány súlyosan megsérült.

A Csorba család, amely jelenleg is a tragédia helyszínének közelében, a teljesen kiégett ház szomszédságában él, a történteket felidézve a helyszínen azt mondta, az ismertetett vádirat több ponton is ellentmondásos, például kimaradt, hogy az ő házukra is rálőttek egy sörétes fegyverrel, pedig a lövésnyomokat a rendőrök rögzítették.

Jakab Renáta, az áldozat élettársa, aki azért lakik gyermekeivel egy távolabbi utcában, a szüleinél, mert még mindig perben áll a kiégett házuk miatt a biztosítótársasággal, és nem tud lakást vásárolni, azt mondta, a mentősök késve érkeztek, és kezdetben nem foglalkoztak nagyobbik fiával. Az ötéves gyermek, akiről azt hitte, a betört ablaküveg okozta sérüléstől vérzik, a kezei között halt meg. Férje halálhírét a mentősök közölték vele. Ezt követően két másik gyermekével Budapestre szállították kórházba. Két napig volt kórházban egyéves fiával füstmérgezés gyanúja miatt, kislányát megműtötték.

Csorba Csaba, a 27 éves áldozat édesapjának elmondása szerint a vádiratban foglaltakkal ellentétben fia a lövések után legalább egy órát élt még, és próbálta elmondani, mit látott, de szavait már nem értették.

A család szerint a hatóságok megpróbálták "eltussolni" az ügyet, kezdetben ugyanis egyszerű balesetként kezelték az esetet. Hiába mutatták virradatkor a nyomokat, a lőszerhüvelyeket, a Molotov-koktélok darabjait, nem vettek róluk tudomást, egy rendőr pedig - mondták - az egyik lábnyomba vizelt, amely a feltételezett elkövetőké lehetett. A hatóságok intézkedései miatt több feljelentést is tettek, de panaszukat elutasították. (forrás: mti.hu)

 

A Csorba család a negyedrendű vádlott, Csontos István pénteki vallomásával igazolva látja a már két éve bizonygatott véleményét, hogy a támadássorozathoz, így a tatárszentgyörgyi gyilkossághoz több embernek lehet köze. Remélik, hogy a "megrendelőre vagy ötletgazdára, a finanszírozóra" is fény is derülhet a tárgyalás során. A családtagok szerint a vádlottak nem tudták maguk finanszírozni a "katonai pontossággal" megszervezett támadásokat.

 

A tatárszentgyörgyi család azt tervezi, az elsőfokú ítélet meghozatala után elbontják a kiégett, omladozó épületet, hogy ne kelljen naponta szembesülniük a két évvel ezelőtt történtekkel, de a helyszíni tárgyalásig megőrzik az eredeti környezetet.

 

Jakab Renáta, az elhunyt férfi élettársa a televízióban figyeli a per fejleményeit. Apósáék elmentek az első tárgyalásra, de a tárgyalóterembe érintettség miatt nem mehettek be - mondta.

 

Az asszony megjegyezte, sokszor beszélgettek a cigányok elleni támadásokról, és élettársának a nagycsécsi gyilkosság után az volt a véleménye: "cigányirtás zajlik az országban". Jakab Renáta azt mondta: nem fél attól, hogy majd élettársa és kisfia feltételezett gyilkosának a szemébe kell néznie, csak a másik két gyermekét félti, mivel ők még nem tudták feldolgozni a tragédiát, pszichológus foglalkozik velük.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.