TASZ a közkegyelemről: A józan ész szikrája

Jogvédő szervezetek szerint a tavaly december 23-án az LMP által szervezett demonstráció résztvevői nem követtek el bűncselekményt, ezért esetükben nem a közkegyelem módszerét kell alkalmazni, hanem bűncselekmény hiányában kellene megszüntetni az ellenük indult eljárásokat.

"A józan ész szikrája, vagyis az eljárás megszüntetésének szándéka az ügyfelek érdekében üdvözlendő. Ugyanakkor az amnesztia, vagyis a közkegyelem alkalmazása kivételes eszköz, amelyet az alkotmányos büntetőjog azokra az esetekre tart fenn, amikor valaki ellen büntetőeljárás indult, de méltánylást érdemlő okból az eljárásról vagy a büntetésről az állam le kíván mondani" - áll a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Magyar Helsinki Bizottság közleményében, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Álláspontjuk szerint "a tüntetések során az aktivisták semmilyen bűncselekményt nem követtek el, ezért az ellenük indult eljárásokat bűncselekmény hiányában kellene megszüntetni, nem pedig a közkegyelem módszerét alkalmazni".
Úgy fogalmaznak, hogy az eljárások ilyen formában való megszüntetése "sajnálatos módon a jogállam katasztrofális állapotának újabb bizonyítéka, annak ellenére, hogy az elérni kívánt eredmény, az eljárások vádemelés nélküli megszüntetése üdvözlendő".

Tavaly december 23-án az LMP Kossuth téri demonstrációján 43 embert - köztük 15 országgyűlési képviselőt - állított elő a Parlament elől személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az LMP által meghirdetett tüntetésen néhány tucat aktivista a Parlament déli, illetve északi kapuja mellett sorakozott fel, tiltakozva a szavazásra váró jogszabályok, elsősorban a pénzügyi stabilitási és a választójogi törvény ellen. Később a hozzájuk csatlakozó LMP-s képviselőkkel együtt leláncolták magukat az autóbejáratoknál. A rendőrök hidegvágóval vágták el a láncot, majd kisebb dulakodás alakult ki, amikor félretolták az aktivistákat a kaputól. Ezt követően felszólították a résztvevőket a terület elhagyására, majd több LMP-s képviselőt, valamint a Demokratikus Koalíció több tagját - köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, Vadai Ágnest és Molnár Csabát - elvitték a helyszínről.

A kormány közkegyelmet javasol adni azoknak, akik részt vettek tavaly december 23-án az LMP által szervezett demonstráción, és büntetőeljárás indult ellenük.

Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján fejtette ki: a kormány azt tartja méltányosnak, hogy akik részt vettek az Országház körüli akciókban, és büntetőeljárás indult ellenük, részesüljenek közkegyelemben, ezért ezt kezdeményezik az Országgyűlésnél.

A kormány álláspontja szerint a demokratikus jogállam működésének és megőrzésének alapja, hogy a szólásszabadság és a politikai véleménynyilvánítás jogával mindenki élhessen - mondta a szóvivő.
A kabinet kezdeményezését a december 23-i megmozdulást szervező LMP, valamint az ahhoz később csatlakozó Demokratikus Koalíció és MSZP is visszautasította.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.