Tasnádit felmentették, nem adott kenőpénzt
A Budapesti Nyomozó Ügyészség még 2006-ban indított eljárást hármójuk ellen, mivel Tasnádi egy börtönből írt leveléből arra következtettek, hogy Tasnádi hárommillió forintot fizetett egy számára kedvező elmeorvosi szakvéleményért, s e szakvéleményt felhasználva elérte, hogy enyhébb büntetést szabjanak ki rá.
Tasnádi Péter számtalan büntetőperének egyikében állítólag komoly súllyal esett latba az az igazságügyi orvosszakértői szakvélemény, amelyet Tasnádi Péter védőinek kérésére készített el a Dr. Gaál Katalin vezette orvoscsoport. A vizsgálat egyebek között mániás depressziót állapított meg Tasnádinál, ami azt is jelentette, hogy korlátozottan beszámítható.
Csakhogy kevéssel ez után Tasnádi pénzügyi vitába keveredett saját ügyvéd fiával, aki a törvényesség tiszteletétől, vagy kicsinyes bosszútól vezérelve (e tekintetben a felek véleménye homlokegyenest eltér egymástól) átadott egy Tasnádi által hónapokkal korábban a börtönben írt levelet. Abban Tasnádi arra kérte a címzettet, egy azóta szintén haragosává vált akkori barátját, hogy adjon hárommillió forintot az ügyvédnek, mert kell a szakvéleményre.
Azonnal beindult a nyomozóügyészség gépezete. Első perctől abból indultak ki, hogy Tasnádi a hárommillió forintot arra fordította, hogy számára kedvező szakértői vélemény szülessen. A nyomozók vagyonosodási vizsgálatot tartottak a szakértőnél, a vele kapcsolatot tartó ügyvédnél, az ország összes pénzintézetében utánanéztek, hogy a szakértőnek nincs-e valahol egy titkos számlája, de semmit nem találtak. Górcső alá vették a hírek szerint a Gaál Katalinnal együtt dolgozó orvosokat is, de velük sem jártak sikerrel.
Ám adott volt a levél, és adott volt a Tasnádit ideiglenesen a házába befogadó egykori barát, akivel azonban később egy elszámolási vita miatt megromlott a kapcsolatuk, így ő is ellene vallott; valószínűnek tartotta, hogy Tasnádi lefizette a szakértőket. Amennyire a korabeli ügyészségi kommunikációból tudni lehetett, ennyi, vagy ennél alig több volt az ügyészek kezében a vádemeléskor. És az idő ez esetben nem nekik dolgozott.
Ha figyeltek volna a nyomozóügyészek a Tasnádi Péter ellen folyó többi eljárásra, talán elkerülhették volna a blamát, amit ez esetben a felmentő ítélet jelent, még ha az csak elsőfokú is. Tasnádit ugyanis egy másik eljárásban is elmeorvosi vizsgálatnak vetették alá. Azt a vizsgálatot az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) végezte el, ahol még súlyosabb agysorvadást állapítottak meg Tasnádinál, mint amekkorát Gaál doktornő és csapata feltételezett.
Tasnádi az IMEI szerint is korlátozottan beszámíthatónak minősült. Ám a vesztegetési ügyben az ügyészség nem fogadta el ennek a vizsgálatnak az eredményét, új szakértőt kerestek, és találtak is Debrecenben, aki kimondta, Tasnádi semmi módon nem korlátozott tettei következményeinek felismerésében, nincs tehát olyan orvosi ok, amely a büntetés enyhítését indokolná.
Később a magyar orvosok esetleges elfogultságát kizárandó még egy romániai orvoscsoporttal is megvizsgáltatták, ahol szintén korlátozottan beszámíthatónak ítélték, mint utóbb kiderült azonban, teljesen feleslegesen. Hiába mondta ki három szakértő, hogy nem teljesen beszámítható, és állította csak egy ennek ellenkezőjét, az ügy a megfellebbezhetetlen tekintélyű Egészségügyi Tudományos Tanács elé került, és ott a Debrecenben készült szakvéleményt fogadták el. A vesztegetésügy tehát ügy maradt, és a bíróság elé került.
Ruttner György ügyvéd, Gaál Katalin védője szerint elvétve fordult csak elő, hogy egyszerre annyi szakértő legyen hivatalos egy bírósági perre, mint ahányat a Balassagyarmati Törvényszék ebben az ügyben meghallgatott. Egyenként és egymással szembesítve kellett elmagyarázniuk, hogy ki mire alapozza az álláspontját. Beidézték az Egészségügyi Tudományos Tanács ez ügyben véleményt formáló tagjait, akik bár természetesen fenntartották korábbi szakvéleményüket, de elismerték, hogy Gaál doktornő és csapata a szakmai előírásokat maximálisan betartva jutott a szakvéleményében leírt eredményre, igaz, ő a végén más következtetésre jutott, mint a tanács.
A pernek nem volt tárgya az IMEI vizsgálata, sem a romániai orvosoké. Nem vizsgálta senki, hogy ők milyen eljárás keretében jutottak a doktornőével azonos (vagy még súlyosabb állapotot leíró) következtetésre, sem azt, hogy a debreceniek miért nem tudták ugyanezeket az agysorvadásra visszavezethető problémákat kimutatni.
