Tasnádi egy ingatlanárverésen tűnt föl

Rendőrök, feldühödött "ingatlanvédők", újságírók és fotósok voltak jelen az Árverező Ház tegnap délelőtti Károly körúti árverésén. Nyolcvannégy ingatlan elárverezésére került (volna) sor, ám ezt az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége meghiúsította.

Dabasi Tamás, az érdekvédők vezetője lapunknak elmondta, meglátásuk szerint az Árverező Ház törvénytelenül működik, mert csak bírósági végzéssel rendelkező végrehajtók és az APEH árverezhet jelenleg ingatlanokat.
- Ehhez képest tavaly 15 ezer ingatlant árvereztek el - mondta Dabasi Tamás -, s abból, hogy a hivatalos szervek hallgatnak, arra következtetünk, eltűrik, hogy az árverési piacot bűnözői csoportok uralják. Azért mentünk a helyszínre, hogy megakadályozzuk az újabb árverést.

Tasnádi Péter elsőrendű vádlott ül a vádlottak padján a Fővárosi Bíróság tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében, ahol védőbeszédekkel folytatódott büntetőpere
Tasnádi Péter elsőrendű vádlott ül a vádlottak padján a Fővárosi Bíróság tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében, ahol védőbeszédekkel folytatódott büntetőpere

Dabasi Tamás azt is elmondta, meglepve tapasztalták, hogy az árverésen "Tasnádi Péter volt a Jani", aki jelenlétével és testőreivel ingerelte az indulatos hallgatóságot. Az Index videóján hallható, amint Tasnádi azt mondja Dabasinak: "Ne pofázzál már annyit, a franc egyen meg! Ezt a kutyát miért nem dobják ki?"

Orbán Róbert az Árverező Ház Zrt. vezérigazgatója a Klubrádió esti műsorában elmondta: Tasnádihoz semmi közük, ő mint érdeklődő ment a helyszínre (befizette a tízezer forintos részvételi díjat). Nem lakóingatlanokat, hanem elsősorban üzleteket és más ingatlanokat igyekeztek tegnap elárverezni - ezek töredékét sikerült csak eladni (a lista azért tartalmaz lakásokat is, a Budapest, Nádor u 4. sz. alatti 137 négyzetméteres ingatlan kikiáltási ára például 25 millió 60 ezer forint volt). Orbán nem tudta, ki hívta ki a rendőrséget - nem ők voltak, jelentette ki -, s arról sincs fogalma, hogy kerültek oda gárdisták.

Az MTI a Magyar Hírlap közleménye alapján arról számolt be, hogy Burger Zsolt fotórioporter felvételeket készített a "láthatóan bennfentesként viselkedő, a folyamatokat egy külön szobából dirigáló Tasnádiról". A közlemény szerint "Tasnádi Péter berángatta a fotóst a helyiségbe, ahol embereivel körülvéve arra kényszerítette, hogy adja át a fényképezőgép memóriakártyáját, rajta a képekkel". Az incidensnek Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke és a sajtó több képviselője vetett véget, akik "kiszabadították" Burger Zsoltot a szobából.

Dabasi Tamás lapunknak arról beszélt, hogy feszült volt a helyzet. Tasnádi és három testőre feldühödött emberekkel állt szemben. A rendőrség annyit közölt, hogy mindenkit igazoltattak, s fenntartották a rendet az Árverező Ház rendezvényén.  A fotós memóriakártyáját Tasnádi - aki szabadon távozhatott - elvette, azt a rendőrök nem keresték. A rendőrség az árverésen történtek megnyugtató tisztázása végett garázdaság gyanúja miatt eljárást indít - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Tasnádi hat évet kapott, nem jogerősen

Tasnádi Pétert tavaly májusban hat év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság visszaesőként elkövetett kétrendbeli emberölés előkészülete és felbujtóként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt - védője fellebbezett. Ha jogerősen elítélnék, a hosszú előzetesben töltött büntetése miatt egy év és két hónap lenne neki hátra - jelenleg szabadlábon védekezik (és szerepelhetett októberben egy tévés főzőműsorben, sokak felháborodására).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.