Tarsolytól egy fillért sem fogunk látni

Noha a fideszes politikusok folyamatosan azt hangoztatják, hogy a brókerbotrányok felelőseinek vagyonukkal is felelniük kell az általuk okozott kárért, ez Tarsoly Csaba esetében mindeddig csak lózung.
A Quaestor tulajdonosától alighanem egyetlen fillért sem fognak látni a károsultak, mert, legalábbis papíron, semmilyen vagyona nincs. Lapértesülések szerint Tarsoly Csaba impozáns, százmilliókat érő budai villája egy svájci cég tulajdonában van, apja tizenhetedik kerületi háza pedig az édesanyja nevén, akinek viszont nincs üzletrésze a Quaestorban, így aligha tehető felelőssé bármiért.

Utánanéztünk a céges kapcsolatainak is, a hatályos cégadatok szerint jelenleg a Quaestor cégekkel együtt 13 cégben vezető tisztségviselő, de csak ötben tulajdonos. Ebből a cégcsoportból hat társaság olyan, amelynek nincs árbevétele, kettőről pedig a céginformációk segítségével sem tudjuk megmondani, van-e bevételük, vagy sem. A legnagyobb árbevételű cég a hozzá közvetlenül köthetők közül a Quaestor Zrt, kétmilliárdos bevétellel, ezenkívül a hasonló nevű idegenforgalmi társaság 83 millió, a Quaestor Invest pedig 351 milliós bevételt ér el.

Az Opten céginformációs szolgálat munkatársai a napokban feltárták a Quaestor és a Buda-Cash tulajdonosi köre mögötti céghálót is. Nagyobb lehet a brókerbotrány háttérbázisa, mint ami első ránézésre látszik. A végső tulajdonosok összességében 176 egyéb hazai cég felett rendelkeznek közvetett tulajdonjoggal, ezen cégek pedig összesen 33 milliárd éves árbevételt regisztráltak 2013-ban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.