galéria megtekintése

Tarsoly szabad, a tettes ismeretlen

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 24. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

A Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen indított nyomozást csalás bűntettének gyanúja miatt március 11-én – kérdésünkre csupán ezt a korábbi közleményét erősítette meg az ORFK a Quaestor cégcsoport állítólagos fiktív kötvénykibocsátásaival kapcsolatban. Konkrét gyanúsított tehát továbbra sincs. Tarsoly Csaba Quaestor-vezér szabadlábon van.

Orbán Viktor a Buda-Cash-üggyel összefüggésben mondta azt március 6-án, hogy amennyiben ő irányítaná az igazságszolgáltatást, „akkor kattanna a bilincs”. Óhaja gyorsan teljesült, mert három nappal később a rendőrség csalás és a számvitel rendjének megsértése miatt tíz embert előállított – közülük egyet csak tanúként vittek el –, majd a Fővárosi Főügyészség három gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte. Így fogdába került Tölgyesi Péter, a Buda-Cash felfüggesztett vezérigazgatója és résztulajdonosa is.

Tarsoly Csaba budai háza. Ügyvédje szerint a Quaestor-vezér nem tűnt el, mindenben együttműködik a hatóságokkal
Tarsoly Csaba budai háza. Ügyvédje szerint a Quaestor-vezér nem tűnt el, mindenben együttműködik a hatóságokkal
Korponai Tamás / Népszabadság

A Quaestor-ügyben a miniszterelnök egyelőre nem exponálta magát, miközben ezúttal 150 milliárdnyi fedezetlen kötvényről beszélnek. A kár tehát még nagyobb is lehet, mint a Buda-Cash esetében. A Quaestor Financial Hrurira Kft. egyébként március 9-én jelentett öncsődöt, bár mindjárt azt is állították, hogy „cégcsoportunknak van vagyona és jövőértékű vagyona, így ebből minden ügyfél a pénzéhez juthat”. Azóta szintén eltelt két hét, gyanúsított viszont ezúttal nincs. Igaz,most egy Fideszhez közeliként emlegetett pénzember került bajba. Tarsoly Csaba Quaestor-vezér egyébként a Blikk értesüléseivel szemben nem tűnt el, hanem otthonában tartózkodik, és mindenben együttműködik a hatóságokkal – szögezte le az üzletember jogi képviselője, Papp Gábor ügyvéd. Lapunknak hétfőn ő is megerősítette: nem tud arról, hogy az ügyben bárki gyanúsított lenne.

 

Gazdasági ügyekben többnyire nem az a kérdés, hogy ki lehet gyanúsított, hanem az, elegendő adat áll-e rendelkezésre konkrét személyek megnevezéséhez – állítja egy, a rendőrség munkáját jól ismerő forrásunk. Szerinte a döntésre jogosult vezetők felelőssége általában felvethető, és a rendelkezésre álló dokumentumokból többé-kevésbé kiderül az is, hogy a vélelmezett törvénysértésekben kinek milyen szerepe volt. Az viszont már gyakran a nyomozókon múlik – tette hozzá –, hogy az eljárás során feltárt tények alapján mikor mondják ki a megalapozott gyanút. Informátorunk úgy látja, ha valaki „felülről” sietteti az ügyet, talán kevésbé óvatosak, máskor viszont – már csak önvédelemből is – hosszú ideig ismeretlen tettes ellen járnak el. A fokozott körültekintés amúgy szerinte nem feltétlenül indokolatlan, hiszen bűncselekmény csak akkor történt, ha valaki bizonyíthatóan kárt szenvedett.

A Fidesz törvényjavaslata szerint akár egy alkalmazott vagyonát is zárolhatják

Szinte bármikor, bárkinek a vagyona zár alá kerülhet a pénzügyi szolgáltatások szektorában a Rogán Antal által korábban beharangozott törvénytervezet szerint. A befektetők, alapkezelők, kockázati tőkebefektetők, pénztárak, biztosítók esetében elegendő lesz ugyanis, ha egy ötvenmillió forint elkövetési érték feletti bűncselekményről megalapozottan feltehető, hogy adott tevékenység körében követték el, a személyes vagyonok zár alá vehetők lesznek. S nem is kell személyesen közreműködni, elegendő lesz, ha csak hasznot húz a bűncselekményből a cég, cégvezetés. S nemcsak a főnökség vagyona van veszélyben, a cégvezetők mellett az igazgatósági tagok, felügyelőbizottsági tagok, alkalmazottak, de még a könyvvizsgáló vagyona is zár alá vehető lesz.

S ez még nem minden. A személyes vagyon mellett a kapcsolt vállalkozások vagyonára is lecsaphatnak, ha fennáll annak lehetősége, hogy azok húztak hasznot a bűncselekményből, illetve odakerültek esetleg az elcsalt pénzek. A közeli hozzátartozókhoz került, ingyen vagy mélyen értéken aluli vagyonelemek is zár alá kerülhetnek. A cél az intézkedéssel az, hogy a mostani meglehetősen nehézkes szabályozáshoz képest gyorsan és könnyen lehessen megakadályozni a vagyonok kimentését – áll a törvény indoklásában. A magánvagyonok ugyanis adott esetben vagyonelkobzás révén a kártalanításban is hasznosíthatóak. A most aktuális ügyeket –Buda-Cash, Hungária Értékpapír, Quaestor – úgy hoznák be a szigorúbb szabályozás hatálya alá, hogy az intézkedést akkor is végre lehet hajtani, ha az adott cselekményt, vagyis a csalást, lopást, már nem gyakorolják az érintettek. Azért ez így elég tágra nyitja a keretet. Mivel végső soron a vagyonelkobzásra csak a bűnösség kimondása után kerülhet sor, addig a vagyont kezelni kell, akár éveken át.

Erre a javaslat biztosokat rendelne ki, vagyis nem a végrehajtó nézné, hogy omlik össze az egész, hanem lenne, aki kezelné is azt. Érdekes lesz, hogy Tarsoly Csaba magánvagyonát hogyan fogják zár alá venni. A cégből látszólag nem lopott ki semmit, hiszen stróman bevetésével az egészet hátra hagyta. Azt ugyanakkor bajosan viszi át Rogán és csapata, hogy a liechtensteini bejegyzésű immár kisebbségi Quaestor-tulajdonos cég ügyeit ne egy ottani ügyvéd intézze, hanem egy magyarországi biztos. (F. Sz. E.)

A Quaestor viszont állítja, hogy a cégcsoportnak van elegendő vagyona ahhoz, hogy az ügyfeleket kártalanítsák. Amennyiben ez igaz, forrásunk szerint az ügy megítélése egészen más lehet. Ha ugyanis a kibocsátott papíroknak nincs szabályos fedezete, de a kötvényekért más módon helyt tudnak állni, az a büntetőeljárás szempontjából határeset lehet. Vagyis: akár még az is elképzelhető, bár nem túl valószínű – véli informátorunk –, hogy nincs helye nyomozásnak, hanem marad egy szabálytalan pénzügyi tranzakció.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.