Tarlóst a főpolgármesteri hatáskör izgatja

Tarlós István szerint a főpolgármesteri hatáskörökről szóló szabályozás alakulása a döntő - Budapest főpolgármestere, a Fidesz főpolgármester-jelöltje erről a TV2 Mokka című műsorában beszélt kedd reggel.

Tarlós István a hétfői alkotmánybírósági döntésre reagálva elmondta, jobban érdekli, hogyan alakulnak a főpolgármesteri hatáskörök az önkormányzati törvényben.

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn kimondta, egy részletszabály kivételével alkotmányosak a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályai; alaptörvénybe ütköző a közgyűlés megválasztásával kapcsolatban a kompenzációs listás mandátumszerzés súlyozott számításának módja, ezért a rendelkezést megsemmisítette az Ab.

Tarlós István a reggeli műsorban úgy fogalmazott: "nem magában véve ez az alkotmánybírósági döntés befolyásolja az én belső értékítéletemet a dologról." Az kétségtelenül furcsa, hogy a második körös súlyozott szavazásnál egy húszezer lakosú kerület polgármesterének a szavazata számít, a több mint háromszázezer szavazattal rendelkező főpolgármesteré pedig személyektől függetlenül nem - mondta.

Tarlós István hangsúlyozta: nem ez, hanem "az a döntő, hogy a főpolgármesternek meglegyenek azok a minimális jogosítványai, hogy ne gúzsba kötve táncolva kelljen" a várost vezetni, függetlenül attól, hogy jobboldalinak vagy baloldalinak mondott emberről van szó.
A főpolgármester a 3-as metró felújításával kapcsolatban azt mondta, azzal szemben, hogy húsz évig nem történt semmi az ügyben, évek óta a felújítás előkészítésén dolgoznak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.