Tarlósék jóváhagyták a budapesti olimpia helyszíneit

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kijelölte a javasolt budapesti olimpiai helyszíneket, majd március végi határidővel visszaadta az államnak az elővárosi közlekedés üzemeltetését.
A testület az ülés elején támogatta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatot. A tervezett olimpiai helyszín két térségből és ezeken belül hét klaszterből áll. A Duna térség az Olimpiai park (a Kvassay-zsilip térsége), a Margitsziget és az Óbudai-sziget klaszterből áll. Az úgynevezett városfejlesztési térséget pedig a Hősök tere, a Puskás, a Vásárközpont és a Népliget nevű klaszter alkotja. Az Olimpiai park miatt át kell építeni a környéket, emiatt megszűnhet a csepeli HÉV.

A közgyűlés nem támogatta az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért módosító javaslatát, amelyben ismét népszavazást kezdeményeztek az olimpiáról.

A képviselők ezt követően kimondták, a főváros legkésőbb március 31-éig tartja fenn az agglomerációs tömegközlekedést, mivel az állam 2015-ben és 2016-ban nem biztosított forrást a szolgáltatáshoz, a kormány pedig vállalta a feladat visszavételét. A döntés értelmében ha a határidő lejártáig nem történik meg az átadás-átvétel, akkor az állam és a főváros ideiglenes megállapodást köt a költségek megtérítése mellett. A döntés értelmében a főváros a folyamat befejezéséig biztosítja a szolgáltatást.

Az agglomerációs közlekedés átszervezésével az ellenzék nem értett egyet. Az ülést megelőzően az MSZP, az LMP, a DK és a PM képviselői is úgy foglaltak állást, hogy az állami átvétel romló minőségű, ugyanakkor drágább szolgáltatásokat eredményez, aminek a főváros lakói lesznek a károsultjai.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.