Tarlós: Nem zsaroljuk a kormányt!

Szinte mindenben teljesen egyetért Orbán Viktorral a főpolgármester, de azért Budapest teljesítőképességének is vannak határai.

"Nem akarjuk a kormányt kizsákmányolni, és nem akarjuk a kerületeket megsarcolni. Eszünkbe sincs a kormánnyal szembehelyezkedő politikát folytatni. Egyáltalán nem mondható el, hogy az új Városháza politikai módszerei Demszky Gábor módszereire hasonlítanának. Orbán Viktor miniszterelnök úrral pedig egyáltalán nem képviselünk gyökeresen eltérő nézetet a BKV finanszírozása ügyében" – nyilatkozta Tarlós István arra reagálva, hogy megírtuk: Egerben, a kormánypárti frakciók zárt szezonnyitó tanácskozásán felvetődött a BKV ügye is, és a részt vevő képviselők a miniszterelnöknek a főpolgármesterről elmondott szavait munkatársunknak úgy interpretálták: Orbán Viktor véleménye szerint Tarlós István Demszky Gábor politikáját folytatja, abban az értelemben legalábbis, hogy a kormánnyal szemben fogalmazza meg pénzügyi igényeit.

Egyik forrásunk azt érezte a miniszterelnök által megfogalmazottak kapcsán, hogy Orbán Viktor "levette a kezét" a főpolgármesterről, mert Tarlós rendre és túlságosan is konfrontálódott már a nyilvánosság előtt kormánya több miniszterével és meghatározó fideszes politikusokkal egyaránt. A lapunknak név nélkül nyilatkozó képviselők egybehangzó véleménye szerint azonban ennek ellenére nem lesz ciklus közben csere a Városháza élén, azaz Tarlós István nyilván kitölti mandátumát.

– Nem tartom túl szerencsésnek, ha Orbán Viktor miniszterelnök úr szavait mások interpretálják – közölte munkatársunkkal Tarlós István, aki szerint viszont "senki nem gondolhatja, hogy a város által felvett hitelt Budapest egy év alatt egy összegben képes lesz megtéríteni". 

Még egy megjegyzés Matolcsynak

Tarlós István megismételte, teljesen egyetért a miniszterelnökkel, hogy a fővárosnak hosszú távon a BKV finanszírozását meg kell oldania, erre vonatkozóan számos javaslatot el is készítettek. Azonosulni tudnak azzal is, hogy 2013-ra szűnjön meg az az igény is, hogy az állam "váratlan pillanatokban" kénytelen legyen "váratlan" összegeket adni a BKV-csőd elkerülésére.

Ennek a főpolgármester szerint két alapfeltétele van; a korábbi 54 milliárdos adósság rendezése, illetve, hogy a fővárosnak legyenek bevételi forrásai, s ehhez 2013-tól biztosítsák a törvényi feltételeket. "A BKV finanszírozására megvan a Városházán az elszánás. De az nem járható út, hogy a közlekedési céget a főváros működőképességének a rovására biztosítsuk" – fogalmazott Tarlós István.

A főpolgármester határozottan visszautasította, hogy a miniszterekkel szemben politizálna, de azt azért megjegyezte: "az sem egy megoldás", hogy például Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter "minden előzetes tájékoztatás nélkül" közölte, hogy nem lesz normatív finanszírozás. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.