Tarlós ügyet sem vetett a tiltakozásra

Szórólap-osztogatással és kínos kérdéseket feszegető molinókkal zavarták meg a Fővárosi Közgyűlés mai ülését. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) a mintegy 200 ezer tagot tömörítő, legnagyobb érdekvédelmi konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) támogatásával vizsgálatokat követel. Tarlós István főpolgármester látványosan nem vett tudomást az elé feszített feliratokról.
Az érdekvédelmi szervezet által osztogatott szórólapon csaknem egy tucatnyi kérdést tettek fel, elsőként mindjárt azzal: Tudja Ön, hogy mi folyik a BKV-nál? Értesült már arról, hogy a BKV-nál dolgozóknak az országos ajánlás ellenére sem hajlandó béremelést adni a cégvezetés, miközben a többi közlekedési cégnél már ki is fizették a megemelt bért? A BKV menedzsment rendre a fővárosi „direktívákra" hivatkozik és a tulajdonosra mutogat. Közben a tulajdonos mossa a kezeit.

A szakszervezet azt is sérelmezi, hogy a közlekedési cégnél folyamatosan megsértik a kollektív szerződést, főként a szabadságok kiadásával és a havi beosztásokkal kapcsolatban. Ezenfelül visszaélnek a munkavállalók lojalitásával és rendszeresen burkolt kirúgással fenyegetik, s ezzel megfélemlítik a beosztottakat. A munkakörülmények egyre romlanak, a járművezetőkre terhelt túlórák már az utasok biztonságát is veszélyeztetik.

A fenti állításokat és a vizsgálattal kapcsolatos követelését az EKSZ aláírásgyűjtéssel is alá fogja támasztani, s elvárja, hogy a tulajdonos vonja felelősségre, s ha kell, kényszerítse a BKV vezetőségét a törvények betartására. Nemes Gábor, az EKSZ elnöke a Népszabadság kérdésére válaszolva közölte, hogy őket is meglepő gyorsasággal gyűlnek az aláírások.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.