galéria megtekintése

Sztrájkolnak a tanárok: eljött a kockás nap

14 komment

NOL

Lezajlott a pedagógusok egyórás tiltakozó akciója. Az előzetes jelzések szerint 250 iskolában demonstráltak szerda reggel a tanárok az első tanítási óra ideje alatt. A Tanítanék Mozgalom által meghirdetett akció célja az volt, hogy valódi, érdemi tárgyalásokra kényszerítse a kormányzatot a pedagógusokkal. Cikkünk folyamatosan frissül.

A budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban az első két óra maradt el, itt ugyanis 7:25-kor kezdődött a tanítás. Jelentős létszámban vonultak fel a szimpatizánsok, tanárok, egészségügyi dolgozók. Jelképes iskolaátölelési akciót hajtottak végre, azaz kézen fogva körbejárták a háztömböt, amelyet a gimnáziumon kívül egy általános iskola, egy óvoda és a vakok iskolája képez.

Demonstrálók a Teleki Blanka Gimnázium előtt
Kovács Klára / Népszabadság

Pukli István igazgató az akció elején felolvasta a Civil Közoktatási Platform 12 pontját, amelynek a legfontosabb követelése az, hogy nem ők mennek egyeztetni, hanem elvárják, hogy a kormány jöjjön egyeztetni érettségiről, tanrendről, és az oktatás helyzetéről. Elsőként pedig a köznevelési törvény kimunkálásáról.

 

A rendőrség kénytelen volt lezárni az iskola előtt az Ajtósi Dürer sort, mert meglehetősen sokan, 1000-1500-an voltak a demonstrálók. Amikor véget ért az akció, a tanárok bementek az iskolaépületbe.

A rendezvényen kevés volt a diák. Pukli István elmondta, felkínálták a diákoknak, hogy csatlakozzanak, de nem volt semmiféle utasítás, nehogy az a vád érje őket kormányoldalról, hogy felhasználják a gyerekeket.

Kivirágzik a Herman

Reggel nyolc órakor nagyjából 200-250 ember gyűlt össze Miskolcon a Herman Ottó Gimnázium közelében levő Tizeshonvéd  szobornál, ahol tanárok, civilek, szakszervezeti képviselők gyülekeztek, hogy a Pukli István által meghirdetett polgári engedetlenségi akció keretében tiltakozzanak az oktatás jelenlegi helyzete ellen, s követeljék a változásokat.

Pilz Olivér
Földi D. Attila / Népszabadság

Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, az iskola közalkalmazotti tanácsának elnöke tudósítónknak azt mondta: az iskola tanárainak több mint egyharmada csatlakozott a polgári engedetlenségi akcióhoz, amelynek keretében megtisztítják a szobor környékét, majd a gimnázium udvarán a gyerekekkel közösen egy almafát ültetnek el. A demonstráción jelen levők közül sokan aláírták azt a 12 pontos követelést, amelyben a legsürgetőbb, az oktatás rendszerének átalakításához szükséges lépéseket fogalmazták meg.

A hermanos tanárok a demonstráció ideje alatt gereblyével, kis kapával felszerelkezve tisztogatták a Tizeshonvéd szobor környékét. A szobor talpazatán jelképes mondat, egy Bocskay-idézet: „Minden birodalomnak legnagyobb erőssége az egység”.

Az „óra” végén Pilz Olivér megköszönte a jelenlévőknek, hogy ilyen nagy számban vettek részt a tiltakozó megmozduláson. Eközben az elhaladó autósok közül többen is dudaszóval fejeztek ki szimpátiájukat. Pilz közölte: ha a kormány nem tárgyal a tanárok képviselőivel, úgy újabb polgári engedetlenségi akciókat szerveznek. Bár a Tizeshonvéd szobornál befejeződött a tüntetés, sokan még mindig a kis téren maradtak, beszélgetnek. Több szocialista és DK-s képviselő is itt volt a tömegben, s jelen voltak a Miskolcnak Hangja Van elnevezésű civil csoport tagjai is.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

Bent, a gimnázium udvarán gyerekek tucatjai ültettek virágokat. Madarász Péter iskolaigazgató tudósítónknak azt mondta: a környezeti nevelés benne van az iskola programjában, ezért erre a napra két rendkívüli tanórát rendeltek el reggel 8-tól 10-ig, ami alatt a diákok az iskola udvarát szépítették. Közölte: valaki megpróbált szórólapokat osztogatni a tanulóknak, de az illetőt elküldték, s megkértek, hogy ne keverje bele a politikát az udvarszépítésbe. Fél tízre minden diákot az udvarra hívtak, rendkívüli iskolagyűlésre, amelyen a gimnázium legfiatalabb és legidősebb diákja és tanára almafát ültetett. Pilz Olivér szerint a gyökerek és rügyek azt szimbolizálják, hogy tanár és diák együtt tud csak elérni sikereket. Az almafát pedig a tudás fájának nevezte, amelyik sokáig emlékezteti majd a hermanosokat arra: büszkék lehetnek magukra!

80 ember gyűlt össze a mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola előtt. A helyi tanárokon kívül jöttek pedagógusok és szülők a szomszédos Hunyadi Szakközépiskolából és a piaristáktól is. A kerítésre a jelszavak mellett kitették egy első osztályos gyermek órarendjét. – Ellopják a lányaink-fiaink gyerekkorát – mondták a felháborodott szülők. A tiltakozók közösen énekeltek Koncz Zsuzsa- és Bródy János-dalokat, rajzoltak az aszfaltra, és virágot ültettek az iskolaudvaron. Tudósítónknak többen nehezményezték, hogy a pedagógus-szakszervezet nem egyértelműen és világosan áll ki a Tanítanék Mozgalom mellett. A rendezvényen néhány helybeli ellenzéki politikus is részt vett pártjelvények nélkül, ők nem is szólaltak fel a demonstráción.

A Kettős Mérce blog beszámolója szerint a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt is megjelentek a pedagógusok mellett a vasutas- és más szakszervezetek képviselői szolidaritást vállalva.

A demonstráció kapcsán a fővárosi VI. kerület egyik iskolájában tájékoztatót küldtek a szülőknek, amelyben leírták a mai napirendet (feltehetően hasonlóan zajlik a többi, csatlakozott intézményben is). Eszerint a diákok reggel a megszokott időben jelennek meg az iskolában, ám az első óra elmarad. A gyerekekre pedagógusok felügyelnek, a többi tanár és dolgozó az iskola előtt fog állni 9 óráig, ahol csatlakozhatnak hozzájuk a szülők is.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

A tiltakozásban való részvételt előre jelző intézményeket térképen is megnézhetik ezen az oldalon.

A Civil Közoktatási Platform második ülése után tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az egyórás munkabeszüntetést „diáksztrájk”, szakszervezetek és szimpatizánsok is támogatják különféle módokon, így széles körű tiltakozásra lehet számítani.

A tiltakozó megmozdulást Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója jelentette be a tanárok több tízezres, március 15-i budapesti tüntetésén. Pukli a kormányzat bocsánatkérését követelte, és valódi, érdemi tárgyalásokra hívta a kabinetet. Az Emmi által összehívott köznevelési kerekasztalt nem tartják valódi fórumnak, sőt, Balog Zoltán minisztert és Palkovics László államtitkárt sem fogadják el tárgyalópartnernek, helyette hozzáértő vezetést követelnek az oktatásba.

Hogy erre nem sok szándékot mutat a kormány, azt jól jelzi, hogy az Emmi szerda reggeli közleményében a demonstráló szervezeteket ostorozta, és saját köznevelési kerekasztalának „eredményeit” részletezte.

A helyszínekről tudósított Doros Judit, Hajba Ferenc és Rab László.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.