Tanársztrájk: csend a vihar után

A tanárok tiltakozása csak átmenetileg csendesült el a szerdai országos sztrájk után. A Pedagógusok Szakszervezete bízik abban, hogy a kormány érdemi tárgyalásba kezd. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és civil mozgalmak viszont már jelezték: nem hagynak fel az akciókkal, amíg a kormány nem hajlandó valódi párbeszédre – írja a Népszabadság.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a lapnak azt mondta: jelenleg semmiféle újabb tiltakozó akcióra nem készülnek, várják Palkovics László oktatási államtitkár meghívását az újabb tárgyalásra. Igaz, a folytatás attól függ, hogy a tárgyalópartner mivel készül a következő egyeztetésre.

Az elnök elmondta, követeléscsomagban gondolkodnak, így a tárgyalásokat nem csupán a korábbi négy pontról folytatnák, hanem többek között a diákok és a tanárok túlterheltsége, valamint a tankönyv-liberalizáció kérdésében is. Gallóné jelezte, ellenszélben kellett megszervezni a sztrájkot, sokakat megrémisztettek a burkolt és nyílt fenyegetések.

A folytatást illetően kevésbé visszafogott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). – Meg lennék lepve, ha a május tiltakozó akció nélkül telne el – jelentette ki a Mendrey László elnök, aki egyúttal mindenkit megnyugtatott, az írásbeli érettségi időszakát semmiképpen nem zavarnák meg. Szerinte a Fidesz célja a tárgyalásokkal kihúzni a nyári szünetig, azt remélve, hogy őszre elsodorják a mozgalmat más események. Mendrey László abban is bizonyos, hogy a szerdán tiltakozó 25 ezer tanárnál sokkal többen elégedetlenek a jelenlegi rendszerrel. Ez a szám csupán azt mutatja, hogy hányan vállalták véleményüket névvel és arccal. Ez pedig ilyen mértékű nyomásgyakorlás mellett nagyon is jelentős – mondja.

– A szerdai sztrájk, akárcsak a múlt pénteki kétórás munkabeszüntetés, beleillett a Tanítanék Mozgalom március 15-én meghirdetett akciósorozatába – jelentette ki Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője a lap kérdésére. A sztrájk magasra tette a mércét, de ez nem jelenti azt, hogy felhagynának a tiltakozásokkal. Május elején-közepén egy kockás pikniket rendeznének, a tanévet pedig egy nagyobb – a Parlament vagy a szaktárca elé szervezett – demonstrációval zárnák le, s a mozgalmat a nyáron is életben tartanák.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.