Támogatta a Szerencsejáték, majd végrehajtás alá helyezték

Írásbeli kérdéssel fordult a jobbikos Szilágyi György Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez azzal kapcsolatban, hogy a Szerencsejáték Zrt. ezzel foglalkozó leányvállalata mi alapján dönt szervezetek támogatásáról.

Az országgyűlési képviselő az MTI-nek pénteken elmondta: egyebek mellett afelől érdeklődött a miniszternél, hogy a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. milyen támogatási céllal juttatott forrást a Line Design Kulturális és Szolgáltató Kft.-nek, a GAP Média Kft.-nek és a HGS PR és Rendezvényszervező Ügynökség Kft.-nek.

Megkérdezte, hogy a leányvállalat gyakorlatában milyen eljárás szerint döntenek az egyes szervezetek támogatásáról, és az eljárásban kik és milyen módon vesznek részt. A tárcavezetőhöz csütörtökön eljuttatott dokumentumban azt a kérdést is feltette, hogy a támogatottak a pénz felhasználásáról milyen határidőig, milyen formában kötelesek elszámolni, az elszámolást ki ellenőrzi, illetve ki jogosult azt elfogadni.

Szilágyi György - mint mondta - arról is érdeklődött, hogy az előzetes tervek szerint nagyjából mekkora összeget tesz ki a társaság éves működési költsége, mármint a vállalat vezetője, Zsiga Marcell volt fideszes parlamenti képviselő havi másfél millió forintos fizetésén kívül. A nonprofit cég által közölt adatok szerint 2014-ben kifizettek 456 ezer forintot Zsiga Marcellnek; mivel a vállalatot tavaly december 22-én alapították, arra is rákérdeztem, hogy ez milyen jogcímen és pontosan mikor történt - mondta az ellenzéki politikus. Emellett az iránt is érdeklődött, hogy a volt miskolci alpolgármester a fizetésén felül kap-e bármilyen más juttatást - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a támogatottak listáját csak nemrég közölték hivatalos megkeresésre, azt mondta: mivel a vállalat köztulajdonban áll, ezeket az adatokat kérés nélkül is közzé kellett volna tenni, a támogatás céljának megjelölésével együtt.

Úgy folytatta: mindettől függetlenül is vannak érdekes ügyek a Szerencsejáték Zrt.-vel kapcsolatban, amellett, hogy jelenleg azt a céget is egy volt fideszes országgyűlési képviselő vezeti. Az állami vállalat idén február 12-én kötött reklámhirdetés-szerződést a Lapkiadó Kft.-vel 15,5 millió forint értékben 2015 végéig, a cégközlönyben megjelent hirdetmény szerint azonban ezután mindössze néhány héttel, március 3-án végrehajtás alá helyezték a kft.-t - zárta szavait a képviselő.

Az Index egy hete tette közzé - Ikotity István LMP-s képviselő adatigénylése nyomán - a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. 2015-ös támogatási listáját.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.