Támadás a civilek ellen: az Ökotárs csak a kezdet?

Célkeresztben van a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen, a Roma Sajtóközpont, a Transparency International magyar tagozata és a TASZ is.

Házkutatásra, lefoglalásra és motozásra ad felhatalmazást az a határozat, amellyel az Ökotárs Alapítványnál hétfőn végrehajtott akciót is elrendelte a rendőrség. Úgy tudjuk, hogy a határozatot a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztályának a „vagyon-visszaszerzési egysége"adta ki.

A hétfői tüntetésen az Ökotárs Alapítvány mellett
A hétfői tüntetésen az Ökotárs Alapítvány mellett
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A határozatban szereplő szervezetek között - akiknek az iratait le kell foglalni – szerepel a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (ahol hétfőn szintén házkutatást tartottak), továbbá a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, a K-Monitor korrupciófigyelő szervezet, a Krétakör színházi társulatot működtető alapítvány, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE), a Roma Sajtóközpont, a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet magyar tagozata és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet. Vagyis a velük kapcsolatos adatokat foglalhatták le a rendőrök a házkutatás során.

A lista azért is érdekes, mert ezek a szervezetek nem érintettek azokban a kölcsönügyletekben, amelyek miatt a rendőrség „zugbankolás” gyanújával nyomoz. Ami viszont közös bennük, hogy szerepeltek a Heti Válasz tavalyi, az említett civileket „Soros-ügynököknek" minősítő összeállításában, amely egyes feltételezések szerint a Norvég Civil Alap elleni kormányzati fellépést elindította.

A NANE sátra a Szigeten. A közös pont a Heti Válasz
A NANE sátra a Szigeten. Közös pont: a Heti Válasz
Banczik Róbert / Népszabadság

Ahogy arról beszámoltunk, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal után a rendőrséget is bevetették a kormány által a Norvég Civil Alap ellen indított hadjáratban. A rendőrök – fideszes feljelentés alapján – ismeretlen tettes ellen nyomoznak hűtlen kezelés és jogosulatlan pénzügyi tevékenység – magyarán zugbankolás – gyanújával. Ennek jegyében hétfőn házkutatást tartottak az Ökotárs Alapítvány Szerb utcai székházában és több munkatársa lakásában is.

Az első feltételezések szerint a rendőrök az alapítvány „hitelnyújtási" tevékenysége iránt érdeklődtek, ugyanakkor csupa olyan dokumentumot kerestek az Ökotársnál, amelyeknek nincs közük a kölcsönökhöz.

Foltányi Zsuzsa, az alapítvány munkatársa a rendőri fellépést lapunk kérdésére barátságtalannak, a nyomozati cselekmények végrehajtását (a szervezet ügyvédjétől kapott tájékoztatás alapján) szakszerűnek nevezte.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.