galéria megtekintése

Tagadták, a törvény tiltja, mégis hozzávágtak Lezsákhoz 1,3 milliárdot

30 komment


Tanács István

Lezsák Sándor Lakitelek Népfőiskola magánalapítványához kerül a Nemzeti Művelődési Intézet központja, és ezzel adóforintok milliárdjai.

A kormány megszüntette a Nemzeti Művelődési Intézetet (NMI), és Lezsák Sándor fideszes képviselő alapítványára hagyta a tavaly 1,3 milliárd forintból gazdálkodó szervezetet és feldatait. Közművelődési szakemberek szerint a történet a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiéhoz hasonló.

Közpénzt bíztak ezúttal is magánalapítványra, amit egyrészt tilt a törvény, másrészt szakmailag képtelenség, hogy az egész magyar közművelődést betagozzák egy még nem is létező, s teljesen más profilú népfőiskolai hálózat szervezetébe.

Hogy erre készülne a kormány, azt korábban a kulturális államtitkár tagadta, mégis megtörént, de a törvényi felhatalmazás máig hiányzik.

 

Lázár János kancelláriaminiszter még januárban jelentette be, hogy megszűnik vagy beolvad 73 kormányzati háttérintézmény. Az NMI-t jogutód nélkül akarták megszüntetni. Azonnal megindult a harc az intézmény megmentése érdekében. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) és a Magyar Népművelők Egyesülete a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek írott petíciójában azzal érvelt, hogy az NMI – jogelődeivel együtt – 65 éve a magyar közművelődés országos központja. Megszüntetése vagy az Emmi valamelyik osztályába való betuszkolása a szakma lefejezését jelentené.

Lezsák Sándor (jobbra) Lakiteleken Orbán Viktorral. Meggyőzte
Lezsák Sándor (jobbra) Lakiteleken Orbán Viktorral. Meggyőzte
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az intézmény központja a Budai Vigadó, amelynek felújítása – mint az NMI vezetői a szakszervezetieknek elmondták – hamarosan megkezdődik. Mindegy, mi lesz a végső döntés, onnan minden intézményt kitakarítanak. Már februárban szállingóztak a hírek arról, hogy az NMI központját Lakitelekre helyezik át, és a Népfőiskola Alapítvány lesz a fenntartója. Ennek a kuratóriumi elnöke Lezsák, az Országgyűlés fideszes alelnöke, aki a népfőiskolát annak idején létrehozta.

Az is elterjedt, hogy szerte a Kárpát-medencében ötszáz népfőiskolát akarnak létesíteni – a korábbi kultúrházi és népművelési rendszert ezek szolgálatába állítják majd.

Április 11-én a KKDSZ levelet írt Lázár Jánosnak, Balog Zoltánnak,   az emberi erőforrások miniszterének, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárnak és helyettesének, Zavogyán Magdolnának. Azt javasolták, hogy az NMI maradjon központi költségvetési intézmény, mivel kulturális alapfeladatokat lát el, közpolitikai és kulturális érdek fűződik a fennmaradásához. Felvetették, hogy a területet szabályozó 1997-es törvény az intézetet önállóan gazdálkodó, központi költségvetési szervezetként határozza meg. Országos közfeladatot lát el és közpénzből nyeri a forrásait, így nem kerülhet magánalapítványi irányítás alá – nem lehet ilyen módon a közpénzből magánpénzt csinálni.

Április 24-én keltezett válaszában Hoppál államtitkár azt írta: államháztartáson belüli szervezet államháztartáson kívüli szervezetbe való beolvasztására, illetve annak fenntartásába való átadására nincs lehetőség.

Azaz nem fogják állami költségvetéssel együtt odaadni az egész szervezetet Lezsák alapítványának.

Gyanút keltett azonban, hogy a Magyar Népművelők Egyesületének májusi vándorgyűlésén Szedlacsek Emília, az Emmi közösségi művelődési és művészeti főosztályvezetője már egyáltalán nem azt mondta, amit Hoppál államtitkár írt a szakszervezetnek. Inkább csak maszatolt mondván, hogy az ­NMI-t „valamely jelentős társadalomfejlesztő műhelyhez” akarják csatolni.

Az NMI központja, a Budai Vigadó
Az NMI központja, a Budai Vigadó
Forrás: Mediaworks

Hoppál államtitkár is visszavonult áprilisi törvénytisztelő véleményétől, már hiába kért tőle egyeztetést Csóti Csaba, a KKDSZ elnöke. Ehhez képest Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára május 31-i levelében azt írta, hogy van szakmai egyeztetés, mert a KKDSZ tagja a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának, ami meg tagja az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsnak (OKÉT), amellyel egyeztettek. Különben sincs még kormánydöntés.

Formálisan valóban június 13-i keltezésű az a kormányhatározat, amely megszünteti az NMI-t, és arról rendelkezik, hogy feladatait a továbbiakban a Lakiteleken működő Népfőiskola Alapítvány lássa el.

Egyelőre nem tudni, mi lesz az intézet Budapesten élő, és Lakitelekre talán nem szívesen költöző szakembereivel. Ha ők nem mennek, kivel fogják feltölteni azt a több mint ötven szakmai állást, amelyről Lezsák Sándor is beszélt?

Az eddig ideológiailag semleges szakmai szervezet ezután Lezsák és köre ideológia befolyása alá kerül – ez a cél? Konkrét válaszok helyett Lezsák munkatársai a Mérföldkő című 72 oldalas kiadványt küldték el, amely az NMI és a Lakitelek Népfőiskola jövőbeli szervezetét tárgyalja. Ebben az áll, hogy az NMI megszüntetése nem függ össze a Budai Vigadó átalakításával. A Lakitelekre költözésnél szerintük az egyik legfontosabb szempont a munkavállalók érdekeinek figyelembevétele. Nem biztos, hogy a magánalapítványnál kevesebb közpénzt kell költeni a működésre, mint eddig.

A törvény még valóban nem ad rá lehetőséget, hogy államháztartáson kívüli szervezet ellásson országos és területi szintű közművelődési szakmai feladatokat – de majd módosítják. Azaz készül a lex Lezsák.

Tizenkétmilliárd forint a népfőiskolára

A lakiteleki népfőiskola területének tulajdonosa a Kiss-Rigó László püspök vezette szeged-csanádi egyházmegye – tőle bérli ötven éven át az alapítvány kuratóriuma. A Magyar Narancs számítása szerint nagyjából 12 milliárd forintot költ mostanában a kormány a népfőiskolára, ebből másfél milliárd forint jut az NMI-nek otthont adó új épület létrehozására.

A Mérföldkő című kiadványban arra a kérdésre, hogy nem lehetett volna-e ezt az összeget vagy egy részét inkább a lakiteleki önkormányzatnak, rajta keresztül a helyi lakosságnak adni, Lezsák azt feleli: nem, mert a népfőiskola „közfeladatot ellátó országos intézmény, külön költségvetési tételsor”. Olyasféle, mint az NMI volt, míg be nem húzták Lezsák alá.

A lakiteleki képviselő-testületet Lezsák emberei januárban feloszlatták, aztán a májusi időközi választáson mind egy szálig megbuktak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.