A katonai ügyészség üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel vádolta meg a Honvédelmi Minisztériumban dolgozó magas rangú katonákat, köztük három tábornokot, hat ezredest és két alezredest. A vád szerint a HM-alkalmazottak 2002-től nyolc éven át pénzt kértek a tárcának szállító és szolgáltatást végző cégektől, s utóbbiak fizettek, mivel így akartak hosszú távú megrendelésekhez jutni. Az okozott kár nagyságát 200 millió forintra becsülte a nyomozóhatóság.

Mint arról írtunk, az ügyészség 2009 végén indította a vizsgálatot, amikor az egyik beszállító cég vezetője feljelentést tett, mert nem akart tovább fizetni. A pénz átadásakor a vesztegető századost tetten érték és őrizetbe vették. A férfi terhelő vallomást tett főnökére, s ő ugyanazt tette O. János dandártábornokra, a HM egyik főigazgatójára, aki beismerte a vesztegetést.

A 2010-es parlamenti választást követően O. János módosította a vallomását, és immár azt állította, hogy a pénz javát továbbadta feletteseinek, akik közül Fapál László ezredes volt a legmagasabb beosztásban, ő 2004-től 2006 júniusáig államtitkára volt a HM-nek. A dandártábornok azt is elmondta, hogy Fapál egy alkalommal kapott tőle 12 millió forintot, amiből négyet továbbvitt főnökének, akin Juhász Ferencet, a tárca szocialista miniszterét értette.

Ezt követően O. János még több HM-ben dolgozó tisztre és polgári személyre tett terhelő vallomást, akik kivétel nélkül tagadták, hogy részt vettek volna a vesztegetésekben. Az ügyészség ennek ellenére megvádolt 17 minisztériumi alkalmazottat, akik közül 14 ellen nem volt más bizonyíték, csak O. János vallomása.

A múlt év elején startoló tárgyaláson megszólaló félszáz tanú – a vesztegetésben érintett cégek vezetői – nem igazolták a vádat. Összesen négyen állították azt, hogy pénzt kellett fizetniük: egyikük az ügyet kirobbantó feljelentő volt, a másik három tanú pedig O. Jánosnak adott pénzt, mintegy 60-70 millió forintot.

A 17 vádlott közül így három ellen volt egyértelmű bizonyíték, ezen kívül még hárman elismerték, hogy időnként kaptak 50-100 ezer forintot O. Jánostól, s ők azt gondolták, hogy azt az ajándékot akár a beszállítók is küldhették. Tizenegy vádlott viszont nem ismerte el, hogy bármi köze is lett volna a vádbéli vesztegetéshez.

A fentiek okán már fél évvel ezelőtt arról írtunk, hogy összeomolni látszik a tábornokper vádja. A törvényszéken ugyanis O. János nem szólalt meg, az ügyészségen tett vallomásáról meg kiderült, hogy azt a nyomozó hatóság egy valótlan ígérettel szerezte be. Az előzetes letartóztatásban lévő O. Jánosnak ugyanis azt ígérték: ha új bűncselekményeket feltárva feletteseire terhelő vallomást tesz, akkor nem zárják börtönbe. A tábornok ennek hatására mártotta be társait.

Ám az is kiderült, hogy az ügyész nem tehette volna meg az említett alkuajánlatot, mivel O. János a vesztegetés minősített esetét követte el, s ilyen esetben nem ígérhető büntetlenség. Vagyis az ügyészség törvénysértő módon szerezte be O. János terhelő vallomását, így várható volt, hogy a bíróság nem veheti azt figyelembe.

Ez is történt. A törvényszék katonai tanácsa csütörtöki ítéletében törvénytelenül megszerzett bizonyítéknak minősítette a hazugsággal kikényszerített vallomást, s mivel 14 tiszt ellen más bizonyíték nem volt, őket felmentette a vád alól. Felmentették O. Jánost is, hisz őt is főképp a saját vallomása alapján ítélhették volna el. A vesztegetésen lebukott százados és felettese ellen viszont – immár elkülönítve – tovább folyik az eljárás.

Ifkovics Béla ezredes, az ítéletet hozó háromtagú katonai tanács elnöke indokolásában hosszan kitért arra, hogy az ügyészség milyen hibákat követett el a nyomozás során. A valótlan ígérettel kikényszerített vallomást a demokratikus jogállammal összeegyeztethetetlen módszernek minősítette. A bíró keményen bírálta az ügyészséget azért, hogy más bizonyítási módszert meg se próbáltak bevetni. Így nem jártak utána, hogy az állítólagos vesztegetések hol, mikor és hogyan történtek. Nem ellenőrizték a pénz állítólagos átadását esetleg alátámasztó banki pénzmozgásokat, nem végezték el a pénzhez jutók vagyonosodási vizsgálatát, nem kérték le a vádlottak híváslistáját. Ami végképp érthetetlen volt a bíró számára, hogy az ügyészség meg se próbált operatív eszközöket (például lehallgatást) bevetni, holott az ilyen ügyekben ez az egyik legalapvetőbb módszer. A bíró azt feltételezte, hogy az ügyészség talán azért kerülte ezeket a technikákat, mert maga sem volt meggyőződve a vád valódiságáról, s csak abban bízott, hogy egy ember – kierőltetett – vallomása elég lesz a perben.

Bár a bíró ezt nem mondta, szavaiból az kihallható, hogy a tábornokper vádja nagyobb részt konstruált volt. Ezt egyébként az ártatlansága mellett végig kitartó 11 vádlott nyíltan elmondta. Szerintük az ügyész azt ismételgette, tegyenek terhelő vallomást a volt szocialista kormánytagokra, s akkor szabadon engedik őket. Mivel ezt nem tették meg, hosszú hónapokig előzetes letartóztatásban voltak. Volt, aki több mint egy évig nem hagyhatta el a börtönt, s volt, akit a börtönőrök megvertek, azt kiabálva, hogy most már tudja, mi a dolga (ebben az ügyben egyébként folyik a büntetőeljárás).

A bíróság noha már-már megalázóan darabokra tépte a vádat és a vádhatóság metodikáját, a katonai ügyész az ítéletet követően gondolkodás nélkül közölte, hogy fellebbez a döntés ellen és fenntartja a vádat. Így az ítélet nem jogerős, az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik. Jogi szakértőink szerint azonban a törvénytelen módszerekkel beszerzett vallomás miatt elképzelhetetlen, hogy a másodfok megváltoztatná a verdiktet.

Az viszont várható, hogy ha a felmentés jogerőssé válik, a megvádolt katonatisztek sorra kártérítési pert indítanak, aminek végösszege százmilliós nagyságrendűre prognosztizálható. Részben az indokolatlan előzetes fogva tartás miatt, részben azért, mert a vádlottak egzisztenciája az eljárás kezdete óta ellehetetlenült.