Fellázadtak a segítők, káosztól tartanak a debreceni pályaudvaron

Múlt péntek óta nem jelentek meg a debreceni vasútállomáson azok az önkéntesek, akik az elmúlt másfél hónapban minden éjjel ott voltak, hogy segítsenek az egyre nagyobb számban érkező menekülteknek.

Mint megtudtuk, az önkéntesek által „sztrájknak” nevezett távolmaradás oka többek között az, hogy feszültségek alakultak ki a segítők, valamint a rendőrök és a vasúti rendészek között. Egy önkéntes a neve elhallgatásával azt mondta tudósítónknak: elegük lett abból, hogy egyes rendőrök és biztonsági őrök úgy tekintettek rájuk, mintha a beosztottjaik lennének, sőt – mint fogalmazott – „már-már utasításokat kezdtek adni”.

Egy rendőr egyszer még azt is szóvá tette, hogy szerinte rossz módszerrel osztják ki a menekültek között az ásványvizeket, a napokban pedig a vasúti rendészek azzal mentek oda hozzájuk, hogy jó lenne, ha angol nyelvű tájékoztató feliratokat helyeznének ki a pályaudvaron.

Ezt az önkéntesek azért furcsállták, mert szerintük ez a MÁV dolga lenne. Sérelmesnek érezték, hogy miközben ők már másfél hónapja általában mindennap éjfélig, egy óráig segédkeznek a menekültek ellátásában, a vasúttársaság még arra sem képes, hogy önerőből oldja meg az angol nyelvű tájékoztatást.

Szombaton és vasárnap este a helyszínen tájékozódtunk róla, hogy okoz-e fennakadást az önkéntesek távolmaradása. Azt tapasztaltuk, hogy nagy szükség volna rájuk, a biztonsági őrök és a rendőrök ugyanis nem tudnak sem angolul, sem más idegen nyelven, így nem tudják elmagyarázni az embereknek, hogy milyen közlekedési eszközzel, s hogyan juthatnak el a debreceni befogadóállomásra.

Problémát okoz, hogy a fárasztó utazás végén a kisgyermekek nem kapnak friss vizet vagy némi harapnivalót. Az önkéntesek sokat segítettek abban, hogy a nyerészkedők ne próbálják átverni a tájékozatlan menekülteket. Ottjártunkkor szem- és fültanúi voltunk annak, hogy egy szír család eurót akart forintra váltani, s egy magyar férfi száz euróért huszonötezer forintot akart adni.

A segítők hiányáról az egyik vasúti biztonsági őr azt mondta: sajnálja, hogy elmaradtak az önkéntesek, mert ő és kollégái nem értik meg a menekülteket, s félő, hogy ez káoszba torkollik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.