galéria megtekintése

Sztrájkfenyegetés a közmédiában

11 komment


Bednárik Imre

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetése elutasította a szakszervezetek 5,7 százalékos béremelési kérését 2016-ra, a cég egyáltalán nem akar fizetést emelni, ezért az érdekvédelmi szervezetek a sztrájkfenyegetés eszközéhez nyúltak.

Január 15-én már az esetleges munkabeszüntetés alatt elvégzendő elégséges szolgáltatásról tárgyalnak az állami média irányítóival – értesült a Népszabadság.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Csaknem két hónapig tartott a végül eredménytelenül zárult bértárgyalás az MTVA vezetése és a szakszervezetek között. Az érdekképviseletek a kezdetektől szerettek volna béremelést kicsikarni Vaszily Miklósból, az MTVA megbízott vezérigazgatójából, a tárgyalások elején az egyik szakszervezeti vezető azzal érvelt, hogy a majdnem 80 milliárd forintból gazdálkodó cég bevételei jelentősen nőttek azáltal, hogy az állam 2015-ben átvállalta az alap 47 milliárd forintos adósságát. Erre a vezérigazgató azt válaszolta, hogy a hitelátvállalás miatt felszabaduló összeg (hozzávetőleg 9 milliárd forint) nem pótlólagos forrás, hanem a működéshez szükséges.

 

Emlékezetes, az állami média tavaly tavasszal indította el az M1 hír-, nyáron pedig az M4 Sport csatornát, amelyek számításaink szerint tavaly közel 10 milliárdos pluszkiadást jelentettek a cégnek, idén pedig az egész évre 12-13 milliárdba kerülnek. A tárgyaláson Vaszily egyértelművé tette, hogy béremelésre csak úgy lát lehetőséget, ha jelentős létszámleépítést hajtanak végre.

Az MTVA karácsony előtt 123 embernek adott át előzetes értesítést arról, hogy várhatóan nem tart igényt a munkájukra.

A kirúgásra várók között van Jakupcsek Gabriella, a Ridikül és a Magyarország, szeretlek! műsorvezetője és Nika György korábbi tévés hírigazgató, brüsszeli tudósító. Úgy tűnik, hogy az érdekvédelmi szervezetek tiltakozása ellenére egyszerre távolítják el Kárpáti Jánost, az MTI korábbi brüsszeli tudósítóját és szintén újságíró feleségét is. De a 123 dolgozó elbocsátása sem elég ahhoz, hogy bért emeljenek az MTVA-nál.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A bértárgyalások ügyében kerestük az MTVA-t, eddig azonban nem kaptunk választ. Információink szerint a szakszervezetek azután döntöttek a sztrájkfenyegetésről, hogy 5,7 százalékos béremelési kérésüket az MTVA kategorikusan elutasította.

A munkabeszüntetés esélye azonban csekély, a cégen belül ugyan erős az elégedetlenség, de a legtöbben féltik az állásukat. A rádiósoknál azonban „elszakadhat a cérna", az egyik szakszervezeti vezető a bértárgyalásokon azt mondta: a rádiósok rettenetesen le vannak terhelve, így nem is az az elsődleges szempont, hogy mennyivel fizetne többet a munkáltató, hanem az, hogy már képtelenek többet dolgozni. Úgy vélte, a rendszerben nincs további létszámleépítésre lehetőség, ha az MTVA mégis emellett dönt, az további színvonalromlást eredményez. Példaként említette, hogy mára a Kossuth Rádió Krónikájának hallgatottsága is jelentősen csökkent.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.