Sztrájkbizottság alakult a közmédiánál

Sztrájkbizottságot hozott létre a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) tervezett csoportos létszámleépítés ellen a közmédia dolgozóit képviselő tizenegy szakszervezet. Erről hivatalosan értesítették Böröcz Istvánt, az MTVA vezérigazgatóját.

Az MTVA novemberben jelentette be, hogy újabb 250 dolgozótól akar megválni. Ezt a számot kedden korrigálták, hogy az eredetileg tervezetthez képest mintegy negyvennel kevesebb dolgozó munkaviszonyát szüntetik meg. (Az eddigi két nagy leépítés során 900 embert küldtek el, jelenleg 2300 dolgozója van az MTVA-nak.)

A sztrájkbizottság célja a megállapodás az MTVA vezetésével a leépítés elkerülésére, mértékének érdemi csökkentésére, az esetleg leépítésre kerülő dolgozók helyzetének enyhítésére. A szakszervezetek kezdeményezik a tárgyalások mihamarabbi megkezdését. A szakszervezetek szerint az MTVA nem közszolgáltató cég, így az elégséges szolgáltatásról nem szükséges megállapodniuk a munkáltatóval. Felkérik az MTVA-t, hogy az egyeztetések ideje alatt ne kezdjen bele a csoportos leépítésbe.

Már hétfőn nyilvánvaló vált, hogy megállapodás nélkül zárul a csoportos leépítésről folytatott tárgyalássorozat az MTVA és a központi üzemi tanács között. Az üzemi tanács azért nem írta alá a megállapodást, mert álláspontja szerint a munkáltató a több mint 15 napig tartó tárgyalás végére sem tudta meggyőzni a testületet a csoportos létszámleépítés ilyen arányú szükségességéről.

Az MTVA ugyanakkor közölte, mintegy százmillió forint nagyságrendű enyhítő intézkedések végrehajtását javasolták az üzemi tanácsnak, például azt, hogy sikeres megállapodás esetén létrehoztak volna egy segélyezési alapot 18 millió forint induló tőkével, az érintett munkavállalók szociális rászorultsági, illetve elhelyezkedést támogató segélyezésére.

Kránitz László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának szocialista delegáltja szerint az MTVA mérhetetlen érzéketlenségről tesz tanúbizonyságot azzal, hogy még karácsony előtt akarja közölni az érintett dolgozókkal, hogy elveszítik munkájukat. Érthetetlennek tartja az újabb csoportos leépítést, mert a közmédia a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel több pénzzel gazdálkodik. Kránitz szükségesnek tartaná, hogy a közmédia vezetése újra tárgyalóasztalhoz üljön az érdekképviseleti szervezetekkel és felhagyjon az arrogáns magatartással.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.