galéria megtekintése

Szövevényes céghálója van Mészáros Lőrinc emberének

Vörös József nem csak Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester köréhez tartozik. Az ügyvéd igazgatósági tag az MNB 3,1 milliárd forintos tőkéjéből létrehozott ingatlancégnek, az állami tulajdonú Mavirnak, felügyelőbizottsági tagja a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek.

Vörös József ügyvéd Mészáros Lőrinccel találkozhatott a Tatabánya Futball Club Kft.-ben is, amelynek 2011-ben napra pontosan akkor került a felügyelőbizottságába, amikor a polgármester-vállalkozó cége, a Mészáros és Mészáros Kft. részt vásárolt belőle. Vörös József tisztsége 2012 végén megszűnt, kicsit később pedig a Mészáros-cég is kifarolt.

Vörös József licitált Mészáros József megbízásábó
Vörös József licitált Mészáros Lőrinc megbízásából
Szabó Miklós / Népszabadság

Azonban nemrég nem akármilyen megbízást kapott a szentlőrinckátai ügyvéd: ő lett a Magyar Nemzeti Bank 3,1 milliárd forintos tőkéjéből létrehozott ingatlancég, a Vízház Zrt. igazgatótanácsának a tagja. A Vízház közvetlen tulajdonosa a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány (Padi), amely egyike azoknak az MNB-alapítványoknak, ahol a bekerült közpénz – a Fidesz, jelenleg Alkotmánybíróság (AB) felülvizsgálatára váró törvénymódosítása szerint – „elveszítette közpénz jellegét”.

 

A Padi esetében az „elközpénztelenedett” alaptőke konkrétan valamivel több, mint 40 milliárd forintot jelent (ebből 39 milliárd forint pénz, és 2,7 milliárd forint értékű ingatlan). Mint korábban megírtuk, a céget a Döbrentei utca 2.-ben jegyezték be. A háztömböt korábban „vízháznak” nevezték, ahogy a közelében lévő Várkert Kaszinót is. Ebből adódik a sejtés, hogy az MNB-ingatlancég egyik kiszemelt célpontja a kaszinó lehet, amit azóta sem cáfolt az MNB, igaz, egyelőre nem ismert, hogy a cég konkrét lépést tett volna a kaszinó megszerzésére.

Az ügyvéd 2010–2011 között felügyelőbizottsági, azóta pedig igazgatósági tag az állami tulajdonú, a központi villamosenergia-rendszert működtető ­MAVIR-ban. A több mint százmilliárdos forgalmú cégbe az Fidesz-közelinek számító Simicska Lajos köréhez sorolt Töröcskei Istvánnal együtt került, aki azóta is a cég igazgatósági elnöke, hogy Simicska a kormánypárt köreiben kegyvesztetté vált.

2013–2014 között igazgatósági tagként az azóta tönkrement Széchenyi Kereskedelmi Bank folyo­sóin is összefuthatott az ottani tulajdonost képviselő Töröcskei Istvánnal. Az ügyvéd 2011-től annak 2014-es megszűnéséig az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft., azóta pedig a Pilisi Parkerdő Zrt. felügyelőbizottsági tagja: mindkét cég a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozik.

Vörös céghálózatának egy sajátos eleme az autópálya-építésekhez kapcsolódó építőipari termékek nagykereskedelmével foglalkozó Alfa Vasút Kft., amelynek máig Vörös József szentlőrinckátai lakcíme a székhelye. Dacára annak, hogy Vörös és tulajdonostársa a bevételek híján 2014-re legatyásodott céget még tavaly nyáron eladta egy fiatal alcsútdobozi vállalkozónak.

Ezen túlmenően az ügyvéd számos magáncégben képviselt vagy képvisel szlovák, német, ukrán befektetőket. Tavaly alapította saját cége, a VRS Gold „szakmai, tudományos tevékenységgel” foglalkozik.

Vörös József cégei, érdekeltségei

Tulajdonos:

1. SMark Magyarország Kft. (számítógép-, szoftver-nagykereskedelem) 25 százalékos tulajdonrész.
2. VRS Gold Kft. (egyéb tudományos tevékenység) 100 százalékos tulajdonrész.

Tisztségek:

1. MAVIR Zrt. igazgatótanácsi tag 2011 óta.
2. Vízház Zrt. igazgatótanácsi tag 2015 szeptembere óta.
3. Pilisi Parkerdő Zrt. felügyelőbizottsági tag.

Volt tisztségek, tulajdonok:

1. Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. igazgatótanácsi tag 2013–2014.
2. Martonseed Kft. igazgatótanácsi tag 1999–2002.
3.Országos Hulladékgazdálkodási Intézet felügyelőbizottsági tag 2011–2014.
4. Alfa Vasút Kft. tulajdonos 2009–2015.l

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.