galéria megtekintése

Kaszinóbizniszen tört ki a balhé Debrecenben

3 komment

K. Zs.

– Szima Gábor hétfői tárgyalásunkon letagadta a megállapodás megtörténtét. Egyetlen tárgyalás sem volt az elmúlt időszakban, ami ugyanonnan indult volna, ahol az előzőt abbahagytuk – mondta Papp László, Debrecen polgármestere a DVSC tulajdonosáról.

Összekülönbözött egymással Szima Gábor, a DVSC futballklub tulajdonosa és Papp László, Debrecen fideszes polgármestere. Papp László kemény kijelentéseket tett: a mai debreceni közgyűlésben úgy fogalmazott, hogy megrendült a Szimába vetett bizalom, majd a dehir.hu portálnak ma adott interjúban pedig lényegében „szószegéssel” vádolta meg az üzletembert.

Az ügy előzménye szorosan összefügg azzal, hogy Szima Gábor különböző cégek révén beszállt a kaszinóbizniszbe. Szima futballcégében, a DVSC Zrt.-ben a debreceni önkormányzatnak 25,26 százalékos tulajdonrésze van, így a város közvetve érintett a kaszinócégekben is, amelyekben a DVSC-nek érdekeltsége van.

A probléma akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a DVSC-nek köztartozása van, márpedig a törvény szerint a kaszinóüzemeltetésben több mint 25 százalékban érdekelt cégeknek nem lehet köztartozásuk. Szima Gábor ezért azt akarta elérni, hogy a kaszinócégekben csökkenjen a DVSC érdekeltsége, s az üzletrészét a város ruházza át, csakhogy ebbe a város nem ment bele. 

 

Papp László minderről a dehir.hu érdeklődésére azt nyilatkozta: „nem az önkormányzat, hanem a többségi tulajdonos, annak képviseletében Szima Gábor állította elő azt a helyzetet, hogy csökkenteni kellene a DVSC kaszinó cégekbeli részesedését. Nem az önkormányzat, hanem Szima Gábor idézte elő azt a helyzetet, amely megszünteti a két főtulajdonos között azt a bizalmi viszonyt, ami a korábbi időszakban fennállt”.

A polgármester nehezményezte azt is, hogy a város későn szerzett tudomást a DVSC köztartozásáról. Mint a debreceni lapnak fogalmazott: „a DVSC-nél januárban előállt köztartozásról és annak következményéről csak május 29-én adott tájékoztatást – szóban – az önkormányzat részére Szima Gábor. Felmerül a kérdés, miért csak május végén jelzi az önkormányzatnak a problémát, amikor a személyes megfelelőség biztosítására az Onyx kaszinóban július 3-ig van lehetőség, kényszerhelyzetbe hozva ezáltal az önkormányzatot, és lerövidítve ezáltal a tárgyalásokra nyitva álló időt”.

Papp László kifejtette: „múlt pénteken, a városi közgyűlés felhatalmazása alapján eljárva megállapodtam Szima Gáborral szóban az együttműködés jövőbeli paramétereiről, miszerint az időszerű tisztújítás után az önkormányzat delegáltjai biztosítják az igazgatósági többséget, az üzletrész visszavásárlással kapcsolatos döntés igazgatósági hatáskör lesz, ez biztosítja a DVSC osztalékelsőbbségi jogát is, és az igazgatóság saját javaslata szerint a DVSC augusztus 1-től havi bontásban, a koncessziós időszak végéig osztalékelőleget kap, az együttműködésünk feltételeit pedig egy szindikátusi szerződésben rögzítjük”.

Csakhogy – a polgármester állítása szerint – „Szima Gábor az e hét hétfői tárgyalásunkon letagadta a megállapodás megtörténtét. Egyetlen tárgyalás sem volt az elmúlt időszakban, ami ugyanonnan indult volna, ahol az előzőt abbahagytuk”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.