Szoros versenyben, de Jávor Benedek maradt az LMP frakcióvezetője

Újra Jávor Benedeket választotta meg frakcióvezetőnek az LMP parlamenti képviselőcsoportja, de mindössze egy szavazattal maradt csak le tőle az utolsó pillanatban a posztra szintén bejelentkező Schiffer András.

Újra Jávor Benedeket választotta meg frakcióvezetőnek az LMP parlamenti képviselőcsoportja szoros szavazati eredménnyel a frakció kétnapos, tisztújítással egybekötött csillebérci ülésén – derült ki a voksolás után tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Jávor Benedek elmondta, Schiffer András korábbi frakcióvezető indult még a posztért. Kérdésre válaszolva ismertette azt is, hogy a szavazati arány 8:7 volt. Miután a szavazás titkos volt, nem lehet tudni, hogy ki kit támogatott. 

A képviselőcsoport újraválasztotta a frakcióelnökség korábbi tagjait, vagyis továbbra is Szabó Tímea, Karácsony Gergely és Mile Lajos maradtak az LMP frakcióvezető-helyettesei.

Az újraválasztott frakcióvezető - aki mögött a sajtótájékoztatón a párt összes parlamenti politikusa felsorakozott - azt mondta, hogy a voksoláson megmutatkozó csekély többség mutatja: mindkettejük elképzelései fontosak a képviselőcsoport számára. Hozzátette, a következő hónapokban és években arra fognak törekedni, hogy elképzeléseiket közösen tudják megvalósítani.

Hangsúlyozta, hogy miután a frakcióelnökségben nem történt változás, ezért a párt stratégiája nem fog lényegesen eltérni az eddigiektől. Szavai szerint az elkövetkező hónapokban azokat az ajánlataikat akarják bemutatni, amelyekkel majd a 2014-es választáson is élnek majd. Kijelentette, nem csupán a kormány leváltása a céljuk, de a rendszerváltozás óta eltelt két évtized anomáliáit is orvosolni akarják.

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem más parlamenti pártokkal, hanem azokkal a parlamenten kívüli erőkkel akarnak együttműködni, akikkel egyformán gondolkodnak "az Orbán-kormány kétharmadához vezető út kritikájáról".

A képviselőcsoport ülése szombaton folytatódik, ahol az országos választmánnyal kiegészülve az őszi parlamenti ülésszak alatt követendő stratégiát vitatják meg a résztvevők.

A vesztes
A vesztes
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.