galéria megtekintése

Elképesztő ötlettel verik szét a szolnoki felsőoktatást

A Magyar Akkreditációs Bizottság nem támogatta a szakindítást, az MTA illetékes bizottsága kifogásolta a kecskeméti gazdaságtudományi kar MNB-pénzből való létrehozását, amelyet csak úgy sikerült megoldani, hogy a Kecskeméti Főiskolát összevonják a Szolnoki Főiskolával.

A kivéreztetett magyar felsőoktatásban Kecskeméten a jegybank alapítványain keresztül több mint tízmilliárd forint közpénzen hoznak létre egy új gazdasági kart, amelyre voltaképpen semmi szükség nincsen. A Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) nem is támogatta, hogy a Kecskeméti Főiskolán gazdálkodási és menedzsment-alapképzési szakot indítsanak. Kifogásolták többek között a tananyag összetételét, az egyes kurzusok ütemezését. A 2015. november 3-án kelt elutasító határozat szerint „több tárgy esetében elavult irodalmak kerültek megnevezésre". A specializációkért felelős oktatók kutatási tevékenységének, publikációinak nincs kapcsolódása a gazdaságtudományi területhez. A 27 tantárgyfelelős közül mindössze négynek van közgazdász vagy közgazdász tanár végzettsége.

A kecskeméti Pallas Athéné Egyetem látványterve, a tervek szerint négy kara lesz, az egyik a gazdaságtudományi
A kecskeméti Pallas Athéné Egyetem látványterve, a tervek szerint négy kara lesz, az egyik a gazdaságtudományi

Az indoklás szerint a rendelkezésre álló oktatói állománynak kevés kapcsolódása van a gazdálkodási és menedzsment-szakterülethez. Az elutasításról a MAB 15:1 arányban hozott döntést. Ennek ellenére az Oktatási Hivatal engedélyezte, hogy a Kecskeméti Főiskolán a 2016–17-es tanévben elinduljon a gazdálkodási és menedzsment-alapképzés. Meg is hirdették, sőt a Pallas Athéné Domus Mentis alapítvány (PADMA) gyakorlatilag a fizetős képzést is ingyenessé teszi a Kecskemétre jelentkező hallgatóknak a teljes hét félévre szóló tanulmányi ösztöndíjprogramjával, amely a támogatást elnyerő hallgatóknak a költségtérítés összegével megegyező pénzügyi támogatást ad.

 

A támogatás elnyerésének más közgazdasági szakokhoz képest elképesztően alacsony követelményei vannak. Míg másutt általában 450 felvételi pont alatt be sem lehet jutni az államilag finanszírozott közgazdászképzésre,

Kecskeméten az ösztöndíj elnyerésére 350 pont a határ, később pedig elegendő, ha 3,85 százalékos súlyozott féléves tanulmányi átlagot érnek el.

Többek között ezt is kifogásolta az MTA közgazdaság-tudományi bizottságának állásfoglalása az MNB-nek és alapítványainak a magyar gazdaságtudomány felsőoktatást, kutatást és publikálást érintő tevékenységéről. Többek között ezt írták: „Az állami forrásokkal szemben az MNB és alapítványai minden megkötöttség nélkül, a nyilvánosságot és a szakmai kontrollt elkerülve, rejtett és átláthatatlan döntési folyamatok eredményeként jelentős forrásokat tudnak felhasználni." Az állami finanszírozás szűkös és szigorúan ellenőrzött, miközben az MNB forrásai bőkezűek és kívülről generáltak. Ezek a programok megkerülik a másokra kötelező minőségi mércéket, a MAB akkreditációs folyamatát is.

Külön szól az állásfoglalás a kecskeméti gazdaságtudományi karról. Felhívja a figyelmet, hogy más felsőoktatási intézményeknek hosszú és nehéz fejlesztési folyamatban, igen nehéz anyagi feltételek között kell kiépíteni képzésüket, oktatói állományukat. Egyenlőtlen versenyhelyzetet hoz létre, ha az állami támogatások mellett MNB-forrásokban is dúskáló intézmény lép a piacra. Ilyen erőltetett fejlesztés mellett saját oktatói gárdát csak máshol kinevelt szakemberekből lehet létrehozni.

Szakmai vélemények szerint éppen ezért volt szükség a Szolnoki Főiskolával való összeolvadásra. Ott ugyanis megvolt a megfelelő, minősített oktatói gárda. 2016. július 1-jével a két intézmény egyesül, és létrejön a Pallas Athéné Egyetem. Mint a két főiskola honlapján megjelent információ tudatja: négy kara lesz. Pontosított elnevezéssel megmarad a Kecskeméti Főiskola eddigi három kara – a GAMF Műszaki és Informatikai Kar, a Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar, valamint a Pedagógusképző Kar. Az eddigi Szolnoki Főiskola Gazdálkodási Karként lesz az új egyetem része. A PADMA támogatásával azonban kialakul egy új gazdaságtudományi kar is, Kecskemét központtal.

A helyzetre rálátó forrásaink azt prognosztizálják,

vagy minősíthetetlenül alacsony színvonalú gazdasági oktatás lesz Kecskeméten, vagy a szolnoki oktatókat rábírják, hogy járjanak át Kecskemétre.

Annak semmi értelme, hogy egy egyetemnek két gazdasági kara legyen. Hosszabb távon tehát a szolnoki oktatás valószínűleg elsorvad: feleslegessé válnak az állami épületei, elvándorolnak az oktatói.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.