Szócska átverte Orbánt?

Csúnyán átveri Orbán Viktort, aki azt állítja, hogy a szaktárca egyeztetett az egészségügyi dolgozókkal a Semmelweis Tervről - legalábbis Cser Ágnes szakszervezeti vezető szerint, aki bejelentette: egy újabb nemzeti konzultációt kezdeményez, ezúttal az egészségügyről.

Cser Ágnes szerint elmaradt az egyeztetés az ágazati szakszervezetekkel a Semmelweis-tervről, éppen ezért most nemzeti konzultációt kezdeményez az egészségügyről - adta hírül az atv.hu. Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke szerint Szócska Miklós államtitkár megtévesztette a miniszterelnököt, amikor azt mondta, hogy széles körű egyeztetést folytattak a Semmelweis Tervről.

Cser Ágnes ezt azok után mondta, hogy az egészségügyi kerekasztal szerdai ülésén Szócska nem jelent meg, miközben előzetesen jelezte a részvételi szándékát. Az atv.hu-t az államtitkárság úgy tájékoztatta, hogy a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal rendkívüli ülésére Szócska Miklós hétfőn délután kapta meg a meghívót, előzetesen valóban visszajelezte részvételi szándékát, azonban szerda délelőtt egy magas szintű uniós egyeztetésen kellett részt vennie. Ugyanakkor az egészségügyi államtitkár fontosnak tartja a Semmelweis Tervről való egyeztetést, ezért a szakszervezetek és az egészségügyi kamarák vezetőit a közeljövőben konzultációja várja - idézi az atv.hu a tárca közleményét.

Cser Ágnes viszont azt mondta: „Ezt a látszat demokráciát még államtitkári szinten sem kellene csinálni. Sem a betegszervezetek, sem a köztestületek, sem a szakszervezetek ebben a játékban nem kívánnak részt venni”.

„Az államtitkár két hónapig járta az országot, millió egy módja lett volna az EDDSZ elnökének, hogy személyesen részt vegyen valamelyiken” - riposztozott Heinz Tamás, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.