Szócska: nem zárnak be kórházat

Nincs szó arról, hogy bezárnánk kórházakat, a szocialisták rossz megközelítéssel, téves interpretálással próbálnak pánikot kelteni - reagált Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága alelnökének kijelentésére, amely szerint a kormány a főváros 12 egészségügyi intézménye több mint felének bezárását tervezi.

Minderről a Weborvos című online lap számol be, az MTI-re hivatkozva. Szócska Miklós hangsúlyozta: az egészségügyért felelős államtitkárság jelenleg azon dolgozik, hogy az ellátórendszer funkcionális és gazdasági integrációja a fővárosban is megvalósuljon, ezért nem csak az országban, hanem Budapesten is újra kell gondolni az egész rendszert. Itt koncentrálódik ugyanis az országos ellátórendszer negyven százaléka, a többség ugyanakkor elégedetlen a kapott szolgáltatással. Az államtitkár azt mondta, hogy a fővárosi kórházakat érintő állami szerepvállalás megerősítésének tervében nincs titok. Korábban is többször hangsúlyozta:állami egészségügyi menedzsmentben gondolkodnak. Ugyanakkor Szócska Miklós szerint a szocialisták vasárnapi sajtótájékoztatója egy kezdetleges tervezetről szólhatott, ezt igazolja az is, hogy nincs szó szeptember végi határidőről sem.

A fővárosi egészségügyi intézmények is funkcionális integráció előtt állnak, de ez nem kórházak bezárását jelenti - szögezte le, hozzátéve: jelenleg is azon dolgoznak, hogy megtalálják az egyes intézmények helyét és szerepét az ellátási rendszerben.

Mint mondta, a fővárosban három olyan földrajzilag jól elhelyezkedő sürgősségi központnak kell létrejönnie, amely 24 órában fogad mindent. Ahhoz, hogy ez létre tudjon jönni, fejlesztésekre és tőkére van szükség. Ehhez természetesen "az egyes intézmények szerepének és feladatainak újraszabása által felszabaduló tőkét kívánják visszaforgatni". Célunk az, hogy ne kihasználatlan műtők fűtésére, hanem orvosok bérére fordítsuk a gazdasági integrációból nyert anyagi forrásokat - tette hozzá. Ezzel az államtitkár Kökény Mihály azon állítását cáfolta is, amely szerint nem biztosítják, hogy a megtakarítások az egészségügyben maradnának. A szocialista képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján jelentette be: az MSZP birtokába került egy kormány-előterjesztés, amely szerint a főváros egészségügyi intézményei közül tizenkettőt kívánnak államosítani, eszköz- és ingatlanvagyonukkal együtt.

Kökény Mihály azt mondta: "a fővárosi egészségügyi intézmények állami szerepvállalásának megerősítéséről" szóló dokumentum szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak szeptember 30-ig le kell zárnia a fővárossal folytatott tárgyalásokat. Ezt követően módosítják majd azt a kétharmados többséget igénylő törvényt, amellyel eltörlik a főváros egészségügyi ellátási kötelezettségét, amelyet az állam vesz át.

Kökény Mihály a közlése szerint áprilisi dátumozású előterjesztés problémái közül kiemelte, hogy "az ellátásszervezéssel kapcsolatos döntések a lakosságtól távol, a képviselő-testület kikapcsolásával történnének". Zöld utat kaphat például az a terv, hogy a fővárosi ellátást három nagytérségi, egymástól teljesen független szervezetbe "parcellázzák" szét. A "másik baj" az önkormányzatok vagyonvesztése. Ezek mellett a kormány-előterjesztés azt sem zárja ki, hogy a megtakarítások nem maradnak az egészségügyben - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.