Színre lépett az új roma elit

Leendő jogászok, kriminológusok, fuvolaművészek, kémiatanárok, orvosok, katonák, logisztikai menedzserek és teológusok vettek részt a Roma Oktatási Alap díjátadóján. Közel kétszázan: mind roma egyetemisták vagy főiskolások.

„Nekünk, romáknak, az egyetlen lehetőségünk az, hogy a bennünk rejlő szaktudást a legmagasabb szintre fejlesszük. A származást a teljesítmény írja felül. Ha beteg a gyerek, senki nem nézi, cigány, zsidó vagy meleg-e az orvos, aki meggyógyítja” – mondta el a díjátadó ünnepségén Csányi Sándor színész az eseményről kiadott sajtóközlemény szerint.

A korábban (egy brit filmmagazin által) Európa legjobb színészének megválasztott Csányi közölte: sok lehetőség van elcsúszni, de kitartással és kemény munkával az ember maga mögött hagyhatja mindazt, amit addig cipelt.

A Roma Oktatási Alap azokat az egyetemistákat és főiskolásokat jutalmazza ösztöndíjával, akik kiemelkedően jól tanulnak, vagy valamiben kimagasló teljesítményt értek el.

„Sokkal hosszabb utat kell bejárnunk a származásunk miatt. Ha egy roma fiú lesegít egy babakocsit a buszról, ő a rendes fiú, de ha köp egyet a buszmegállóban, ő a hülye cigány. Együtt kell élnünk azzal, hogy ha valamit jól csinálunk, az természetes, ha elrontunk valamit, az egész cigányságra hull vissza” – idézi a közlemény Izsák Rita jogászt. Az ENSZ kisebbségi ügyekért felelős független szakértőjének nyolcadikosan a továbbtanulás előtt azt tanácsolták, hogy menjen szakközépiskolába, szakmunkásképzőbe vagy gyenge gimnáziumba. „Dacból felvételiztem a környék legkeményebb gimnáziumába, majd a jogi egyetemre.”

Kállai Vivien, az ELTE politológia mesterszakos hallgatója Túrkevéről indult. „Minden az akaratomon és a kitartásomon múlt. Szegény körülmények közül jövök. Ki akartam törni, azt akartam, hogy megismerjék a nevemet. A sport jelentette az egyetlen kiutat számomra. Nekem sikerült az, ami apukámnak még nem. Ő akármilyen jó birkózó volt, a körülményei miatt nem jutott messzebbre.”

A közlemény hangsúlyozza: míg a 2011-es OECD-adatok szerint a teljes magyar népességnek mindössze 1%-a rendelkezik maximum alapfokú végzettséggel, ez az arány a REF ösztöndíjra pályázók szüleinek körében 44% Magyarországon. Ez derül ki abból a még nem publikált, legfrissebb, 2012. novemberi felmérésből, amelyet a Roma Oktatási Alap Európa tizenhat országában végzett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.