galéria megtekintése

Szimpla ügy: télen is frisset

0 komment

Csémi Klára

A Szimpla Kert és a Felelős Gasztrohős csapata közös akcióba kezd, megint csak a szemléletformálás jegyében: télen se fogyasszunk importzöldséget és -gyümölcsöt, hiszen ott a friss, a hazai.

Február elsején indul a médiakampány a Facebook és az Instagram felületein, amellyel arra sarkallják követőiket, szimpatizánsaikat, barátaikat és minden érdeklődőt, köztük éttermeket, bisztrókat is, amire aztán az év egészében, újabb és újabb témára összpontosítva: válasszák azt, ami itthon terem meg, ami hazai termelők gazdálkodásából származik. Mert – amint a mostani kampány szlogenje – Télen Termett Táplálék – is utal rá, ilyenkor is van friss zöldség, s azt, bár többnyire ennek ellenkezőjét hisszük, sokféleképpen lehet elkészíteni.

Az ebédről a „gasztrohősök
Az ebédről a „gasztrohősök" gondoskodnak

Ezt bizonyítandó a kezdeményezők a Szimpla Kert emeletén szezonális alapanyagokból álló, változatos fogásokkal vendégelték meg a sajtó képviselőit, és be is avatták őket a kampány részleteibe. E szerint a közösségi oldalakon fotó- és receptversenyt szerveznek, közzéteszik az aktuális témára nyitott gasztrobloggerek ínycsiklandozó receptjeit, és vállalásokat is lehet tenni: azt például, hogy hetente legalább kétszer hazai alapanyagból készült ételt eszünk. – A kreatív ötletekből ki fog derülni, nem csak krumplifőzelék létezik. Burgonyából, amelyből van édes, sőt lila fajta is, az ízletes gyökérfélékből, a retekből, céklából, karfiolból, karalábéból, kelbimbóból, sütőtökből és káposztából – hogy csak a legfontosabbakat említsük – rengeteg változatos hideg és meleg étel kerülhet az asztalra – mondta igen bizakodóan Varga Judit, a Felelős Gasztrohős kezdeményezés egyik alapítója.

 

Erre minden oka megvan: Facebook-oldalukat már közel hatezren kedvelik, az ugyancsak tudatos beszerzést folytató, s a fenntartható vendéglátás elvei szerint működő Szimpla Kertét pedig majd százötvenezren látogatják. A hetedik kerületi romkocsma – a „műfaj" első, immár másfél évtizede működő képviselője –, amely alapvetően zenés szórakozóhelyként, rétegigényeket kiszolgáló klubként vonult be a köztudatba (évente mintegy ­egymillióan látogatják, 80%-ban külföldiek), kifejezetten felkarolta a helyi termelők, a helyi termékek ügyét.

Sokszínű tevékenységének részeként 2012 júniusa óta vasárnap reggelenként, vagyis az esti, koncertektől távoli, kihasználatlan időben a körfolyosós épület földszintjén – néhány hete már az emeleten is – kinyit a Szimpla Piac, ahol 30-35 termelő ellenőrzött, minőségi nyers és feldolgozott termékei kerülnek az alkalmi standokra. Míg a háttérben igényes élő zene szól, s a gyerekek játszóházban szórakoznak, fogy az áru. Egy-egy vasárnap úgy kétezren zarándokolnak el ide, hogy zöldséget, gyümölcsöt, házi szörpöt, mézet és dzsemet, kézműves sajtokat vegyenek. No és szabadtartásban nevelt állatok tojását és húsát, nyers vagy feldolgozott formában.

Szezonális választék zöldségekből
Szezonális választék zöldségekből

– Fontos, hogy a vásárlók tudják, mit esznek, és az milyen forrásból származik, erre irányulnak a most induló, a Felelős Gasztrohős szerveződéssel közös kampányaink is. Mivel magunk is pártoljuk a helyi termékek fogyasztását, a Kazinczy utca túloldalán lévő Szimpla Háztáji elnevezésű étteremben és itt, a Szimpla Kertben is ilyen ételeket kínálunk vendégeinknek. Gyakran cserélődik az étlap, a szerint hogy az adott szezonban a beszállítóinktól milyen helyi, vagyis lehetőleg negyven kilométernél nem távolabbról származó minőségi alapanyagot tudunk beszerezni. A hamburger nálunk nemcsak marha-, hanem csirke-, kacsa- és bárányhúsból is készül, a kolbászokat pedig saját recept szerint gyúratjuk meg – sorolja a részleteket Mihály Edina, a piac „háziasszonya". Hasonló elvek szerint működik a Szimplában a pékség, s az italkínálat jó része is hazai: a borok Balaton-felvidéki termelőktől, a sörök kézműves sörfőzdékből származnak.

Beszélgetésünkből kiderül az is: a termelői piachoz kapcsolódóan a Szimplában sok civil program van. Az egyik a Közös Lábos – ezzel az elnevezéssel vasárnaponként más és más civil szervezet főz ebédet. Ott kapható alapanyagokból, úgy kétszáz adagot, amit a piac közönsége megvehet, az asztalok egyikénél megeheti vagy hazaviheti. Becsületkasszás rendszerrel működik, ami az önkéntes támogatás egy formája: a vásárlók jóvoltából költségeiken felül némi pluszbevételhez jutnak a civilek, akik a piacon népszerűsíteni tudják tevékenységüket, beszélgetőpartnereiknek el tudják mondani, mivel foglalkoznak.

Az, mikor melyik civil tömörülés az ebéd készítője, pályázati rendszerben dől el (többször lehetőséget kaptak rá a „gasztrohősök" is). – Olyanokat választunk, amelyek szemlélete közel áll a miénkhez. Sok közöttük a művészeti, kulturális, természetvédelmi, zöld-, biciklis és jogvédelmi tevékenységet folytató szerveződés – hangsúlyozza a Szimpla Kert munkatársa.

Úgy fogalmaz, náluk egyik programból következik a másik. A piac létével nemcsak a termelőket, hanem a civileket is támogatja, amint a piac inspirálta azt is, hogy az utca másik oldalán lévő, reggelit és ebédet kínáló Szimpla Háztáji és a Kertben esténként belendülő társa működésében – vagyis alapanyagaiban és technológiájában – egyaránt a fenntarthatóság elvei legyenek mérvadók. Van új ötlet is, a Civil tér névre keresztelt kezdeményezés, amellyel arra bátorítják a civil szervezeteket: jöjjenek el hozzájuk, és az egyik emeleti helyiségben mutassák meg magukat.

– Gyerekcipőben jár, de igyekszünk ezt is mihamarabb ismertté tenni

– mondja Mihály Edina.

A cikk a Népszabadság Jótett oldalán jelent meg. Az oldal támogatója a Telenor.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.