galéria megtekintése

Szijjártót most nehéz lesz kiretusálni Tarsoly mellől

6 komment


Bita Dániel

Látható, hogy a szocialista párt Quaestor Csaba-napot akar tartani a parlamentben – állapította meg Lázár János, mintha a bedőlt brókercég előzetes letartóztatásban lévő vezetője egy vezetéknév nélküli valóságshow-hős lenne.

És valóban, az MSZP politikusai kizárólag a brókerbotrányról érdeklődtek az Országgyűlésben, bár sok újat nem tudtak meg a Miniszterelnökség vezetőjétől. Aki hol visszatámadott, mondván, érhető, hogy a szocialisták csak a Quaestorról beszélnek, a Buda-Cashről nem, mert ott kiváló kapcsolataik voltak, hol csak figyelmen kívül hagyta a neki szóló kérdést.

Feltűnő jókedvvel
Feltűnő jókedvvel
Teknős Miklós / Népszabadság

Az MSZP politikusai a többi között arra vártak választ, a kormány miért bízott offshore hátterű magáncégre közpénzt, pontosan mennyit, és ki felelős azért, hogy a külügyminisztérium nagyjából 300 millió forint kamattól esik el.

 

Lázár János azt mondta,

„a költségvetés főösszegéhez mérten nem jelentős”

összegről van szó, szemben azzal a 17 milliárd forintos kölcsönnel, amelyet a szocialista kormány idején a Magyar Fejlesztési Bank juttatott a Quaestornak. A miniszter többször is azt tanácsolta az MSZP-seknek, hogy forduljanak „haverjukhoz", az akkoriban az MFB-t vezető Erőss Jánoshoz, miért adott pénzt a győri stadionra, amely – élcelődött Lázár – most majd az államé lesz.

Egy másik kérdésre azt hangsúlyozta, 2002 és 2010 között 4,8 milliárd állami forintot bíztak a Quaestorra. Azt viszont elismerte, hogy a Szijjártó Péter vezette külügyi tárca csak az ott elhelyezett 3,8 milliárd forintját kapta vissza a cégtől, kamatokra nem számíthat, de szerinte ez rendjén van, mivel a minisztérium egyoldalúan mondta fel a szerződést. A Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményének elbukott 410 millió forintjáról is bevallotta: nem látja, hogyan fogják visszaszerezni. Szerinte azonban régi rossz gyakorlatról van szó, hiszen a tárca 2010 előtt is 2,8 milliárdot bízott a Quaestorra.

Tukacs István (MSZP) arról beszélt,

a macska ösztönlény, egy miniszterelnöktől viszont nagyobb megfontoltságot várnak,

mintsem hogy a megérzései alapján döntsön, ahogy állítólag Orbán Viktor utasította a minisztériumokat a brókercégeknél tartott pénzük kivételére. Szerinte a kormány hiába próbálja a szocik nagy barátjaként beállítani Tarsoly Csabát, nehéz lesz eltüntetni mellőle a képeken vele együtt önfeledten mosolygó Szijjártó Pétert.

Tarsolynak a moszkvai kereskedőház miatt volt szüksége arra, hogy rendszeresen, akadály nélkül nélkül bejusson a parlamentbe
Tarsolynak a moszkvai kereskedőház miatt volt szüksége arra, hogy rendszeresen, akadály nélkül nélkül bejusson a Parlamentbe
Teknős Miklós / Népszabadság

Lázárt arról is megkérdezték, miért adott országházi belépőt Tarsolynak. Nos, azért, mert kért. „Quaestor Csaba úr azért kaphatott parlamenti belépőt az Országgyűlés Hivatalától, mert a Miniszterelnökség akkori külgazdasági államtitkársága kérelmezte, miniszterként fölterjesztettem, a parlament engedélyezte és kiállította a belépőt, az államtitkárság pedig átvette" – ismertette a szokásos ügymenetet, hozzátéve, Tarsolynak a moszkvai kereskedőház miatt volt szüksége arra, hogy rendszeresen, akadály nélkül nélkül bejusson a Parlamentbe.

„Szerencsére az idő bizonyította azt, hogy méltatlan a bizalomra, és ma már előzetes letartóztatásban tölti az idejét, másokkal ellentétben, akik az elmúlt huszonöt évben jó néhány tízezer embert károsítottak meg" – mondta Lázár János

feltűnő jókedvvel.

Mellette csak epizódszerep jutott Magyar Levente külügyi államtitkárnak, aki egy kérdésre cáfolta, hogy a tárca 300 millió forintot bukott volna el, szerinte ennek töredéke a kamatveszteség, bár hogy pontosan mennyi, azt nem tudni.

Bárándy Gergely azzal a múlt heti válaszával szembesítette Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy potenciális gyanúsítottak nem hallgathatók ki tanúként. A szocialista politikus szerint azonban az ügyészség rendszeresen ezt teszi, vagyis igazmondásra kötelezett tanúkból csinál gyanúsítottat, nyomozástechnikai okból sérti meg az eljárási jogokat, ezért vizsgálatot sürgetett. Ez nem igaz – válaszolta Polt, mondván, azokat hallgatják ki tanúként, akikről nem sejthető, hogy potenciális gyanúsítottak, majd ha később mégis meggyanúsítják őket, tanúvallomásukat nem használhatják fel.

Polt szerint azokat hallgatják ki tanúként, akikről nem sejthető, hogy potenciális gyanúsítottak, majd ha később mégis meggyanúsítják őket, tanúvallomásukat nem használhatják fel
Polt szerint azokat hallgatják ki tanúként, akikről nem sejthető, hogy potenciális gyanúsítottak, majd ha később mégis meggyanúsítják őket, tanúvallomásukat nem használhatják fel
Teknős Miklós / Népszabadság

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a jegybank és a pénzügyi felügyelet felelősségét firtatta: kaptak-e tájékoztatást a kormánytól a Quaestor helyzetéről, miért nem tűnt föl nekik, hogy a banki kamatok kétszeresét fizeti a brókercég,

hogyan engedélyezhettek 70 milliárdos kötvénykibocsátást egy tízmillió forint törzstőkéjű szolgáltatónak?

Balog Ádám, az MNB alelnöke azt mondta: az értékpapírcégnél feltárt 150 milliárd forintos visszaélésnek semmi köze a Quaestor Financial Hrurira Kft. kötvényprogramjához, amely nyolc éve tart. A kamatok mértéke sem tartozik a jegybankra, és ahhoz sincs közük, hogy kikből áll a Quaestor felügyelőbizottsága – mondta az alelnök. Schiffer nem nyugodott meg, mondván: a jegybank tavaly is engedélyezte a 70 milliárdos kibocsátást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.